A bajor iskola - BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréning

Nem kellett horror sztorikkal ijesztegetni senkit, mindenkinél eljött az a pont, amikor magától rájött: tétje van a motorozásnak, és nálunk nem a legjobb lapok vannak.





A tréningek célja nagyjából egyforma: megpróbálják felkészíteni a vezetőt a magabiztos motorkezelésre és ezen keresztül a vészhelyzetek megoldására. A módszertan viszont nem azonos, és sajnos recept sincs, hogy kinek melyik a legmegfelelőbb. A BMW képzési rendszere több mint húsz éve indult el, eleinte kizárólag a gyári tesztpilóták számára, majd 1993-tól a nagyközönséget is bevonták – 2012 óta pedig Magyarországon is zajlanak a felkészítések.
A BMW a biztonság felől közelíti meg a motorozást, de a tananyagnak nem része az ijesztgetés és a tételes felvázolása annak, hogy aki motorra ül, az a legsúlyosabb baleseteket tartalmazó pakliból húz lapot – sőt, a horror mintha ki is lenne tiltva, még sztori szinten sem merült fel semmilyen szerencsétlenség. Ugyanakkor elhangzik, hogy miért is gyűltünk össze a reptér aszfaltján: a motoros esések, balesetek döntő többsége a vezető hibájából következik be.

 

galéria BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréning

 

A háromlépcsős program sajátossága, hogy minden résztvevő a saját motorjával gyakorol, ugyanis a különböző típusok jelentősen eltérnek egymástól, és bár a tudás átvihető, de mégis jobb, ha tréningen annak a járműnek a sajátosságait ismeri ki, hiszen azzal fog már esetleg hazafelé menet bajba kerülni. A gyakorlatokkal igyekeznek valós veszélyforrásokat modellezni, és ami egyedi sajátosság, mindezt reális, a hétköznapokban is használt sebességgel gyakoroltatják.

 

galéria BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréning

 

Alaptréning
Már ez a szint is felöleli a fő gyakorlatokat, mint szlalom, a nyolcas, vészfékezés és az elkerülés – ez utóbbinál sajátosság, hogy nem egy pontot kell kikerülni, hanem egy középkategóriájú autóval megegyező méretű területet. Ennek a magyarázata, hogy a való életben a motorosnak ezt a manővert legtöbbször más járművek kényszerítik ki, nem pedig az út közepén ácsorgó gyalogosok. Ezek mellett szerepet kaptak a különböző kanyarstílusok (a BMW-nél négyet különböztetnek meg), ám ezek még csak amolyan érdekességként szerepeltek, igazi szerephez csak a későbbi szinteken jutottak.

 

galéria BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréning

 

A különböző, szokatlan testhelyzetben elvégzett gyakorlatok a közhiedelemmel ellentétben nem arra készítik fel a motorost, hogy a nyeregben keresztbe ülve, fél kézzel tudjon cikázni a sorok között, hanem egyfelől jobban megérezzük a motor viselkedését, de ami ennél is fontosabb, ezek a feladatok rávezetnek a helyes mozdulatokra – például az ellenkormányzásra, amivel pontosan és rendkívül gyorsan válthatunk irányt.
Egy aktív motoros az itt tanult technikákkal jó eséllyel tisztában van, és ha mindemellé olvasott is szakirodalmat, az elméleti hátteret is ismeri. Ez viszont nem jelenti, hogy tökéletesen el is tudja végezni a feladatokat. Kezdőknek mindenképpen hasznos egy ilyen tréning, a gyakorlottabbaknak pedig továbblépést jelenthet a következő fokokra. Az Alaptréning után ugyanis egyaránt választhatóvá válik a Haladó és az Intenzív képzés.

 

galéria BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréning

 

Haladó tréning
A második lépcsőfok elméleti hátterét tekintve megegyezik az Alappal, ám ennél nő a tempó, a váltakozó íveken motorozva értelmet nyernek a különböző kanyarstílusok. A motoros megérzi, hogy hol érdemes francia stílusban, egyenesen ülve lenyomni a motort, mikor kell angolosan, a motorral együtt dőlve kanyarodni, vagy mik az előnyei a kitett térdnek és a lelógásnak. A vészfékezés és a vészfékezéssel kombinált elkerülés is 100-130 km/h-s sebességről történik – ilyen tempónál fejben dől el, hogy rá merünk-e teljes erővel marni az első fékre.
A gyors gyakorlatok mellett sorra kerülnek az extrém lassúak, a szokásos nyolcas mellett belépnek az egyre bonyolultabb feladatok. Ezek rendkívül igénybe veszik a figyelmet: ha rossz a testtartás, lóg a könyök, elkóborol a tekintet, a bóják borogatásával végződik a manőver.

 

galéria BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréning

 

Intenzív tréning
Bár az intenzív képzés helyszíne, egy versenypálya – a Kakucsring – nem megy át pályamotoros tréningbe, mindössze egy kanyargós országutat szimulál, ahol elég pontosan lehet modellezni a szerpentineken felbukkanó problémákat és a rájuk adandó helyes válaszokat.

 

galéria BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréning

 

A már említett négy kanyarvételi stílus gyakorlása mellett szinte minden feladat egyformán kezdődött: „a kanyarba érve feltűnik, hogy…” Ez után pedig következett a kavicsfelszóródás, a túl nagy tempó és az úton átszaladó vérmes kandúr. A kiszemelt ív hirtelen módosítása, egy ártatlan bója többszöri legázolása után (ez imitálta az elütött apróvadat) következtek az intenzívebb feladatok – például a fék nélkül, egyre lendületesebb tempóban való körözés, amikor előbb-utóbb mindenkinél beüt a felismerés, miszerint ez most sok lesz. A valóságban viszont ez még közel sem a vég, ennek ellenére ilyenkor szokás görcsösen fékezve kiegyenesíti a kanyart. Ehelyett egyszerűen csak még jobban rá kell dönteni, és ha már leér a lábtartó, ívbelső felé kiülve dőlésszöget spórolni.

 

galéria BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréning

 

Klasszikus tévhiedelem, hogy a tréningen majd megtanítják motorozni az embert. Nos, az a helyzet, hogy nem – megmutatják, hogyan lehet helyesen elvégezni egy gyakorlatot, jó edzőként, kívülről figyelve felismerik a hibákat, és segítenek kijavítani, de emellé a résztvevőnek is be kell fektetni az energiát, illetve később napi szinten gyakorolni a tanultakat, hogy vészhelyzetben a jó reflexek jöjjenek elő. Ha magunk nem teszünk érte, ezer instruktor sem tud semmit tenni.