„Lesz egy új túraendurónk” - Sadayuki Inobe, a Suzuki vezetője

A suzukis Sadayuki Inobét a trendekről, a designról és az új modellekről kérdeztük – de ő megfordította a dolgot, és visszakérdezett.





Az utóbbi öt évben mindössze két új modellt hoztak ki, a Gladiust és a GSR750-et. A Suzuki végleg leírta az európai piacot?
Szó sincs róla. Elismerem, az utóbbi években elsősorban Ázsiára koncentráltunk, arra a gyorsan növekvő piacra, ahol eddig nem volt vezető szerepünk. Szerencsére ezen sikerült változtatnunk, de ennek érdekében csoportosítanunk kellett erőinket. Európa azonban továbbra is nagyon fontos számunkra.

 

A Suzuki vezetőjének egyik kedvenc
motorkerékpárja a Hayabusa


Miért? Európában folyamatosan csökkennek az eladások. Nem lenne logikusabb, ha Ázsiára és Dél-Amerikára, tehát a növekvő piacokra koncentrálnának?
Nem. Mégpedig azon egyszerű okból, hogy az európai vásárlók a legigényesebbek a világon, ezért mindenképpen ez marad számunkra a vezető piac – nem az eladási számokat tekintve, hanem műszaki szempontból. Amit ma Európa számára fejlesztünk, az rövid vagy hosszú távon a világ más részein is hasznunkra válik majd.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a Suzukinak – a Hondához, a Kawasakihoz és a Yamahához hasonlóan – az utóbbi években nem igazán sikerül eltalálnia az európai vevők ízlését, különösen ami a designt illeti. Hogy lehet ez?
A japán gyártók európai sikere a 80-as és 90-es években gyakorlatilag önmagától jött. A japán motorok megbízhatónak számítottak, és kiváló volt az ár-érték arányuk is, mivel a jen viszonylag gyenge volt. Nem kellett a designon törni a fejünket, a motorok enélkül is elkeltek. Mostanra megváltoztak a feltételek. A japán motorok gyakorlatilag ugyanannyiba kerülnek, mint az európaiak, ezért a design is nagyobb szerephez jut. Ennek ellenére vannak nagyon sikeres modelljeink, mint a GSR750, amely Németországban és Franciaországban is nagyon jól megy. Önök mit gondolnak róla?

 

Minden Suzuki-modell komoly tesztelésen megy át házon belül:
szabadesés egyméteres magasságból...

 

Tetszik nekünk és olvasóinknak egyaránt. Ha javasolhatnánk, rögtön egy 1000-est is hozzá, hiszen a sportos, agresszív naked bike-ok igen sikeresek manapság. De a designra visszatérve: mit tesznek a felzárkózás érdekében? Vagy a megjelenés továbbra sem fontos a Suzukinak?
De igen, ez teljesen megváltozott. Ezért olaszországi leányvállalatunknál egy designcentert is létrehoztunk, amelytől impulzusokat várunk az európai piac számára.

 

Európában egyre fontosabbak a túraendurók. A Honda, a Kawasaki és a Triumph a Crosstourerrel, a Versysszel és az Explorerrel fontos újdonságokkal jelent meg, jövőre várható a BMW új vízhűtéses boxere és a KTM új Adventure modellje. A 650 cm³-es Suzuki V-Strom ezeknél jóval kisebb és gyengébb, nem csoda, hogy mindenki várta már a DL1000 V-Strom bemutatását.
Nagyon pontosan figyeljük a piacot, és természetesen igaza van: Európában – és ezáltal számunkra is – a túraendurók elsődleges fontosságúak. A kölni Intermoton mutattuk be a mi változatunkat, amely egyelőre ugyan még csak prototípus, de más, mint a konkurenciáé.

 

...vízen való átkelés...

 

Mikor várható a végleges modell bemutatása? Lehet, hogy a DL650-hez hasonlóan már a 2013-as szezonban is motorozhatunk vele?
(nevet) Ez könnyen elképzelhető.

A Suzuki rendkívül sikeres volt az olyan egyhengeresekkel, mint a DR Big, később azonban leállította a gyártásukat. Ma a KTM Duke-hoz hasonló egyhengeresek sikere ismét felfelé ível. Vajon a Suzuki számára is újra érdekesek lesznek ezek a motorok?
Európában valószínűleg nem. A gyártást akkoriban elsősorban a csökkenő kereslet miatt állítottuk le, és véleményünk szerint ebben semmi sem változott. A túramotoroktól és túraenduróktól a vevők sok lóerőt és stabil teljesítményt várnak el, ezért továbbra is inkább a két- és négyhengeresekkel foglalkozunk.

... intenzív zajszintelemzés

 

És mi lenne egy háromhengeressel? A Triumph nagy sikereket könyvelhet el velük, és a Suzuki is épített már háromhengeres erőforrást, még az autóiparnak is.
Az, hogy most a két- és négyhengeresekre koncentrálunk, nem jelenti azt, hogy kizárjuk a háromhengereseket. Ahogy mondtam, az európai vásárlók rendkívül fontosak a számunkra, és azok is maradnak. És nagyon sok ötletünk van a számukra.