Moto Guzzi California II - Az olasz kovboj amerikai motorja Olaszországból

A 80-as évek serdülőinek álma, fiúszobák és garázsok falának plakátsztárja, egy generáció nézegette vágyakozástól elhomályosult szemmel. Megtestesült benne minden, ami luxus, vagány, nyugati - vagyis elérhetetlen.


 



Vannak, akik olthatatlan vágyat éreznek a szarvasmarhák iránt. Se éjjelük, se nappaluk, állandóan a bikákon, teheneken, borjakon jár az eszük. Csak akkor boldogok, ha szarvak, csapkodó farkak erdeje veszi őket körül. Mint például az az olasz úr, aki nélkül nem jött volna létre cikkünk. Benne annyira elhatalmasodott a marhák utáni vágy, hogy elhagyta szülőföldjét, a szép, napsütötte Itáliát, és vagy húsz évvel ezelőtt Magyarországra költözött.
Mostanra már egy 3000 egyedet számláló gulya vagy csorda marha boldog tulajdonosának vallhatja magát. Ennek az olasz kovbojnak van egy másik mániája is. Imádja a motorokat és a motorozást. Egy szép napon úgy döntött hát, hogy vesz magának Magyarországon egy-két motorbiciklit. Úgy látszik, a motorokhoz nem ragaszkodik olyan eltökélten, mint a szarvasmarhákhoz, mert egyik vásárlása során beszámíttatta a vételárba egy korábbi motorját. Egy 1985-ös Moto Guzzi California II-t.
A kereskedő – akit az istennek sem tudtunk rábeszélni, hogy lefényképezhessük, de a nevét sem szívesen árulta volna el – amúgy nemcsak kereskedik a motorokkal, de egyenesen azok bolondja, ezt vessük össze a marhabolondsággal, és máris azt találjuk, hogy a zsák megtalálta foltját. Ez a kereskedő motorbolondként nemcsak eladja, de gyűjti is a motorokat, persze leginkább a kuriózumokat, így a beszámított Californiát egyszerűen megtartotta magának. Imádja a feelingje miatt.
Szó, mi szó, az van neki. Ahogy ott állt a vadonatúj BMW-k, KTM-ek és más high-tech szörnyek között, maga volt a megtestesült 80-as évek. Az ember ránéz, lelki szemeivel látja maga előtt Bud Spencert, lelki füleiben a Mamma mia cseng, repül vissza az időben.
Fehér, már nagyképűségbe hajló eleganciájával, imponáló méreteivel, vonalvezetésével − az ember maga sem tudja, miért érzi így egy olasz gépnél − maga az amerikai álom. Az abszolúte kívülállók, a dilettánsok persze azonnal leharley-znák, de a bennfentesnek elég egyetlen pillantás a keresztben álló V2-es blokkra, a kardánhajtásra, hogy tudja, Moto Guzzi áll előtte.
A modell egyébként nem is egy szálon kötődik Amerikához, úgy is mondhatnánk, ott fogant valahol a Csendes-óceán partján, a langyos szélben hajladozó pálmafák árnyékában. A 60-as évek derekán a Los Angeles Police Department Traffic Division vezetői összedugták a fejüket a Moto Guzzi embereivel, hogy megbeszéljék egy masszív megrendelés részleteit. Rendőrségi munkára alkalmas motort akartak, amely a legendás V7-en alapul. 850 cm3-es, 90 fokos V motor hosszában álló főtengellyel, lábtartó trepnik, bal oldalon lévő lábváltó, megkülönböztető fények, sziréna, rádió, egyszemélyes ülés, nem utolsósorban pedig nagy méretű, golyóálló plexi, maga a tökély. További elvárás még, hogy álló rajttal 16 másodperc alatt tudja a negyed mérföldet. 1971-re aztán végre megszületett a Moto Guzzi California, melyet később több rendőri egység is átvett.



Természetesen megjelent a civil verzió is, a modellcsalád kis szünetekkel ugyan, de a mai napig a Moto Guzzi kínálatának részét képezi, immáron California 1400-ként, legextrémebb verziója az extrovertált MGX-21 bagger. 1981-ben a Milánói Motorkiállításon mutatták be a California továbbfejlesztett utódját, a California II-t. Legfontosabb változtatásként a blokk lökettérfogatát a furat megnövelésével 948 cm3-re hizlalták. A California II-t már új gyártósoron készítették, így pontosabbak voltak az illesztései, mind a mechanikus zajokat, mind a kipufogót illetően csendesebb, kulturáltabb lett, mint elődje. Változtattak a sárvédőkön, a tank formáján, hosszabb lett a lengővilla, a dobfékek tárcsaféknek adták át a helyüket. A korabeli prospektusok külön kiemelték, hogy az új California integrál fékrendszert kapott. A fékpedál a hátsó kétdugattyús nyerget és az egyik elsőt hozta működésbe, a fékkar a másik első nyeregre hatott, így kiegyensúlyozott fékhatás épült fel. Az új, 10 lóerővel izmosabb erőforrásal kapcsolatban a gyár 120 mérföld/órás végsebességről beszélt, a gyakorlatban ez meglehetősen változó volt a felszereltség, legelsősorban a plexi méretétől függően, sok esetben 100 mérföld/óra körül mozgott.
Szóval tesztmotorunk úgy áll ott a modern gépek gyűrűjében, mint egy kis zárvány a 80-as évekből, elegánsan, kissé megkopottan és nem is a legdivatosabb ruhában, az Armaninak kissé kibolyhosodott az ujja és fényes a nyaka, a Gucci sarka kissé félretaposva, amúgy minden rendben. Voltak évek, amikor a kemény biker mag szoftchoppernek tartotta a Guzzikat, mára az egykori szoftságot coolsággá változtatta a retróőrület. Akkoriban rondának tartottuk az aránytalanra tömött puffancs ülést, a kajlának ható széles kormányt, ma már ezek jópofa, a korra jellemző stílusnak számítanak. Az, hogy a hátsó sárvédő íve köszönőviszonyban sincs a kerékével, az ugyan ma sem tetszik, de a Guzzi bája ezt is elfogadtatja az emberrel. Olyan, mint Eros Ramazzotti enyhe bandzsasága, csak sármos lesz tőle.
Felkapaszkodsz a méretes ülésbe, és azt veszed észre, hogy 180 cm-rel éppen hogy leérsz teli talppal. Teletankolva 260 kg körüli a tömege, de viszonylag magasan van a súlypont, így kissé neki kell veselkedni felállításának. Az oldaltámaszt sem egyszerű visszahajtani, annak ellenére sem, hogy elképesztő méretű, van vagy fél méter hosszú, irdatlan vasbot. Kétszer is megnézi az ember, hogy ez vajon eredeti-e, de annak tűnik. Hát, ebben a műfajban, ebben az időszakban nem spóroltak kényszeresen a kilókkal, az már biztos. A kormány szélesen terpeszkedik, kissé mókásan hajlik, hajdanán ezt hívtuk tacskó kormánynak, de legalább kényelmes és egész jó visszajelzést ad. Amiből egyébként mai szemmel nézve a Californiától nem túl sokat kapsz.
A kuplungot behúzni emberes feladat, a váltó meglehetősen kásás, nem igazán érzed, hogy vette-e az egyest. Kis próba a kuplunggal, gázzal, mozdul a motor, oké, vette. Az üreset megtalálni sem mindig egyszerű, ráadásul a napszítta műszerfalon verőfényben nemigen látod az üres visszajelzőt. Mindegy, menjünk már, meleg van.
Tehát eddig… a kormány kissé széles, az ülés puha, a váltó kásás, a kuplung emberes, de elindulunk. A gázmarkolat holtjátéka kicsit nagy, a gázreakciók kissé lusták, de bársonyosan lágyak − ja, persze, karburátorok, hol volt még akkor befecskendező rendszer −, a futómű szintén az. Kikanyarodsz az útra, elsőre persze még nem túl elegánsan, nem igazán érzed még a technikát. Határozottabb gáz... egész erőteljesen megindul, kissé talán imbolyog, de a futómű átgördül minden egyenetlenségen, Úristen, ez százzal, százhússzal jó úton maga a mennyország. Úgy érzed, ezen a motoron minden lágy, puha és kényelmes, az ülés, a futómű, az erőleadás. Jó, kivéve a marokexpandernek is beillő kuplungot, amin azért egy kis bovdenolajozás lehet, segítene. Magasan ülsz, trónolsz a California foteljébe süppedve, suhan a táj, kezded élvezni a harmincéves olasz technikát. Mint egy jóindulatú elefánt, erős, de barátságos, kissé esetlen, de pont bájos, amúgy meg elegáns a maga módján, annak kell lennie, mert mindenhol megnézik, mosolyogva utánafordulnak.
Pár kilométer után azt veszed észre, hogy élvezed a dolgot. Fejedelmi kényelem, barátságosan, nem irritálóan lusta erő, belazult testtartás, időutazás, na! Sehol semmi fenyegető, a keresztbe V2 karaktere nem igényli a forgatást, nem késztet arra, hogy száguldj, pedig ha van idő és hely, arra is képes. Eszedbe sem jut, hogy valakit le kellene nyomnod az úton. Béke van és élvezet.
Hmmm, korábban azt gondoltad, nincsenek visszajelzések, pedig vannak, csak el kell felejteni a mai motorokat, és meg kell tanulni értelmezni a Guzzitól kapott jelzéseket. Itt, ha gázt adsz, nem azt jelenti, hogy kiugrik alólad, vagy ránt egyet, ha elveszed, nem bólint azonnal, hogy lefejeled a kormányt. Reagál ő mindenre, de ráérősen, kényelmesen. Ha időt adsz neki, mindent megcsinál, talán pont ez adja vezetésének az élményét, ez a ráérősség. Aztán az előtted hirtelen fékező autó miatt ezt a mondatod kis híján átírod, mert belekapaszkodsz, belelépsz ugyan a fékbe, de túl sok minden nem történik, hacsak az nem, hogy majdnem belerohansz az előtted állóba. Érdekes, pedig a katalógus milyen büszkén emlegette a fejlett integrál fékrendszert… Persze, megint csak arról van szó, hogy nem vetted figyelembe, hogy mit vezetsz, mentél a magad feje után. Az biztos, hogy a preventív vezetési stílus új értelmet nyer egy California nyergében.
A vészhelyzet termelte adrenalin felszívódik, újra béke van, suhansz, és újra elkezdenek élni a harminc évvel ezelőtti vezetési emlékek. Elkezdesz nem a mai szokásaid után vezetni, hanem úgy, hogy figyelsz a Californiára, figyelembe veszed, hogy mit szeret és mit nem. Nem megerőszakolod, hanem együtt élsz vele, a lehetőségeivel, a képességeivel, nem követelsz tőle olyat, amit nem tud. És azt veszed észre, hogy élvezed az együttlétet, a hangját, a lágyságát, a szelíd erejét, kényelmét, kisugárzását. Megszólal a fejedben az ABBA, és eszedbe jut, hogy mit is mondott a motorbolond kereskedő: iszonyatosan jó feelingje van. Szó, mi szó, az van neki.

 

Képek: Mező János