A Dakar fekete napjai motoros szemmel

Az első haláleset a legelső versenyen történt 1979-ben.


A Dakar veszélyes üzem, ezt mindenki tudja. A leginkább exponált helyzetben a motorosok vannak, hiszen a felszerelésükön kívül más nem védi testüket egy-egy bukás során. Az elmúlt öt évben, talán a szerencsének köszönhetően, nem követelt áldozatokat a világ leghíresebb tereprali versenye. Összeállításunkban megemlékezünk azokról a motorosokról, akik a versenyek közben vesztették életüket.

Az első haláleset a legelső versenyen történt 1979-ben. A legtöbb áldozatot pedig az 1986-os verseny követelte.

Lássuk a Dakar fekete napjait a motorosokra fókuszálva!

1979. január 6. A francia Patrice Dodin volt a verseny történetének első áldozata. Miközben sisakját igazgatta, elvesztette uralmát motorja felett és bukott. Egy kőbe ütötte a fejét, koponyatörést szenvedett, később egy párizsi korházban halt meg. Yamaha XT 500-zal indult.


1982. január 7. Bert Oosterhuis a korábbi holland bajnok Bordj Omar Driss és Tit között szenvedett halálos balesetet Algériában. 41 éves volt. Yamaha XT 570-nel versenyzett.



1983. január 14. A negyedik versenyén induló francia motoros, Jean-Noel Pineau - aki 1980-ban a harmadik helyen végzett – egy összekötő szakaszon katonai járművel ütközött és életét vesztette. Yamaha XT 550-as mocival versenyzett.



1986. január 2. A japán Yasuo Kaneko még a verseny franciaországi szakaszán ütközött egy autóssal, aki állítólag ittas volt. A 41 esztendős Keneko nyolc kilométerre az aznapi szakasz végétől szenvedte el a végzetes balesetet Honda XR 500 motorjával.

1986. január 22. Az olasz Giampaolo Marinoni két nappal a Dakar befejezése után fertőzés következtében belehalt az utolsó szakaszon elszenvedett sérüléseibe. Cagiva Elefant 650-el indult.


1986. január 11. A francia Jean-Michel Baron Nigerben, a 10. gyorsaságin bukott Hondájával. Franciaországba szállították, ahol 24 éven át feküdt éber kómában, végül 2010-ben halt meg.

1988. január 17. Jean-Claude Huger Maliban esett el BMW R 100 GS motorjával, fejét sziklának ütötte, kómába esett és két nappal később Párizsban meghalt.

1992. január 7. Az 1989-es győztes Gilles Lalay egy gyorsasági végét követő összekötő szakaszon frontálisan ütközött az egyik orvosi autóval. Kórházba szállították, de nem sokkal később belehalt sérüléseibe. Yamaha YZE750T motorral versenyzett.



1994. január 4. Az ötödik Dakarján BMW-vel induló belga Michel Sansen Mauritániában aszfaltozott összekötő szakaszon nagy sebességgel bukott motorjával. Azonnal életét vesztette.

1997. január 5. A 45 esztendős francia Jean-Pierre Leduc a kora ellenére új volt a mezőnyben első Dakarjával. Maliban bukott KTM-jével, és szörnyethalt.

2005. január 6. A verseny hetedik szakaszán José Manuel Pérez spanyol motoros Zouérat és Tichit közt bukott KTM 660R-je nyergében. Súlyos hasi sérüléseket szenvedett, több beavatkozást igénylő életmentő műtétet hajtottak végre rajta, majd haza szállították Spanyolországba, ahol később belehalt sérüléseibe.



2005. január 11. A szintén KTM 660R-rel versenyző olasz Fabrizio Meoni a 11. szakasz 184. kilométernél elesett. A mentőhelikoptert egyik motoros társa, David Fretigné riasztotta. Az orvosok hamar megérkeztek a helyszínre, negyvenöt percig próbálták újraéleszteni, sikertelenül. Halálát szívelégtelenség okozta.



2006. január 9. Az ausztrál KTM-es Andy Caldecott Mauritániában elesett és azonnal meghalt. Caldecott néhány nappal korábban szakaszt nyert a versenyen. A baleset Nouakchott és Kiffa közötti szakaszon történt.

2007. január 9. A dél-afrikai Elmer Symons először indult a KTM-mel, korábban versenyszerelőként vett részt. Marokkóban nagyot bukott a negyedik szakaszban. Hiába ért a helyszínre nyolc perc alatt a mentőhelikopter, már nem tudták megmenteni.

2007. január 20. A hatodik Dakarján Yamahával induló francia Éric Aubijoux az utolsó előtti szakaszon, 15 kilométerre Dakar városától elesett és meghalt. A halál okáról ellentmondásos hírek keringtek, nem lehet tudni, hogy a szívroham az esés oka vagy következménye volt.



2009. január 4. Az első Dakarján induló francia Pascal Terry esete igazán szívszorító. Yamahájából kifogyott az üzemanyag, jelzett a mentőcsapatoknak, de téves infók alapján azt hitték, célba ért. Terryt három nappal később holtan találták meg motorja mellett.



2012. január 1. Jorge Andrés Martínez Boero Beta 450 RR motorkerékpárjával bukott és életét vesztette a kórházba szállítás közben. Az argentin versenyző 38 éves volt. Ez volt a második Dakarja.



2013. január 11. A francia Thomas Bourgin Chilében vesztette életét a Calama és Salta közti szakaszon. Az első Dakarján induló 25 éves motoros egy helyi rendőrautóval ütközött frontálisan, az orvosok nem tudták megmenteni a KTM-es fiatalembert.



2014. január 10. Az 50 esztendős belga Eric Palante, aki 11. Dakarján vett részt 2014-ben, a verseny ötödik szakaszán nem érkezett be a célba. A szervezők keresni kezdték, de csak másnap reggel talált rá egy kisérő kamion. A boncolás kiderítette, hogy a Hondával versenyző halálát az extrém hőség okozta.



2015. január 6. A Dakar-újonc 39 éves lengyel Michal Hernik holttestét a szakasz 206-os kilométerénél, mintegy 300 méterre a kijelölt útvonaltól találták meg. A KTM-es lengyel versenyző életét az extrém hőség okozta.



2020. január 12. A 40 éves Paulo Goncalves az első Szaúd-Arábiában zajló Dakaron vesztette életét. A balesete után mentőhelikopterrel kórházba szállították, de nem tudták megmenteni. A portugál Hero csapat versenyzője 2006-ban indult először, az idei már a 13. versenye volt.


2020. január 24. Edwin Straver A 48 éves holland versenyző, Edwin Straver január 16-án szenvedett súlyos balesetet. A baleset után először egy rijadi kórházba, majd később Hollandiába szállították és ápolták. Sajnos koponya sérülései súlyosnak bizonyultak, nem tudták megmenteni az életét.

Képek: web archívum, dakardantan.com


Címkék:dakar, sport