Újra motorhang a Surján-völgyben

Még ha csak néhány pillanatig is, de ismét szállt a kékes füst, pattogott a kipufogó Cserénfán, a néhai Castrol Autó és Motorsport Centerben. Több, mint két évtized után motocross eseménynek adott otthont a világhírű pálya, ahol hét éven át rendeztek motocross Európa- és világbajnoki versenyeket, de az endurosok legmagasabb szintű bajnokságát is példás hozzáértéssel bonyolították két alkalommal.





Október második vasárnapján csaknem megtelt a betonplacc, krosszmotorok sorakoztak katonás rendben. Minden nagy gyártó képviselte magát, a szivárvány színeivel kápráztatva a kilátogatókat. A Retro Motocross Club Hungary szervezésében Emléknapra hívták a korszak szerelmeseit. A korszak, amely két évtizedet ölel át, 1984-től a '90-es évek végéig éledt, majd virágzott a katlan.

A Kaposvártól 15 km-re található település nem a nulláról indult, hiszen a 70-es, 80-as években már komoly motocross élet volt Kaposváron, a szarkavári, majd a hangárdombi pályán nemzetközi versenyeket rendeztek. Cserénfán a 80-as években kezdték el az országos szinten kiemelkedő színvonalú pálya megépítését, mely először hazai versenyeknek adott otthont, majd egyre több nemzetközi kihívás került megrendezésre. A masszív környékbeli motoros életet az 1990-ben alakult Surján SE is erősítette, és olyan neveket tudhatott soraiban, mint Németh Kornél vagy Borka János.

1991-ben ez az egyesület vállalta az első világbajnoki forduló megrendezését Cserénfán, ahova 6 éven keresztül minden évben tízezrek látogattak el. Igazi népünnepéllyé lett a cserénfai vb, a Kaposvárról induló ingyenes buszjáratok tömve voltak, az Eurosport élőben közvetített, a versenyt kiszolgáló épületek mellé camping és motel is épült, a versenynapok alatt tényleg úgy tűnhetett, hogy ez a hely a világ közepe.

Kajtár Tibor, a Retro MX Club Hungary vezetője tartja kézben az 1993-as futamgyőztes, Donny Schmit korabeli fotóját


Sajnos a gazdasági viharok lecsaptak erre a helyre is, és húsz éve némaságba burkolózik a festői környezet, legalább is hivatalos versenyeket azóta nem rendezhettek itt. Ezt a csendet törték még Cserénfa rajongói, de most nem verseny volt, hanem "néma" megemlékezés a megannyi nagy versenyre, versenyzőre, a pálya építőire, a dicső múltra, ami világhírig repítette a somogyi kis falut.

A pálya szinte egyedülálló volt a világon, rettenetesen nehéz, de mégis imádták a versenyzők. Hatalmas siratói és lejtői meredekségével, szintkülönbségével, - az akkor rekordnak számító - 40 méteres ugratójával mindenki szívébe belopta magát, úgy, mint a tízszeres világbajnok, belga Stefan Everts-ébe is. Kedvencévé vált terület, itt aratta első győzelmét is, amely az első világverseny volt Cserénfa életében.



A Makovecz Imre tervezte, mára ikonná lett, de egyre romosabb épületben rögtönzött múzeumot rendezett be a Club, hatalmas plakátokon tekinthették meg a legemlékezetesebb pillanatokat, mint például Everts győzelmét is. A tömegben - a sok nagyon fontos ember közül, akik nélkül ez a hely nem jöhetett volna létre - elvegyült két úr, most már fehérbe boruló halántékkal: Baranyó Károly és Id. Borka János. Hol hangos nevetésre, hol szinte könnyekre késztetve meséltek a hallgatóságnak a kezdetekről, a felemelő pillanatokról, a keserű végről.

Majd előkerültek sorban régi versenyzők, szerelők, rendezők, majd a gépészek, akik kialakították az akadályokat. A falucska lakói is, akik itt dolgoztak a versenyen, vagy a pályaépítések alkalmával és még mindig szívügyük a hely. Néhány órára visszarepült mindenki a múltba, megint átélték a nagy pillanatokat, mert aznap kicsit valahogy minden hasonlított "akkorra". És a kérdés ott lebegett a völgy felett: Vajon lesz-e még itt valaha motorverseny, ami tovább viszi Cserénfa legendáját? Retro Motocross Club Hungary mindenesetre tervezi, hogy amíg lehetőséget kapnak ár, minden évben összegyűlnek egy közös megemlékezésre.

Linninger Patrick motorja köré gyűlnek a megemlékezők. Ezzel a motorkerékpárral indult Patrick az 1993-as világbajnoki futamon, melynek restaurálási munkálataival az októberi találkozóra készült el.


Cserénfa legendái

A motokrossz világbajnokság legeredményesebb versenyzője, a 10-szeres világbajnok és 101-szeres nagydíjgyőztes belga Stefan Everts Cserénfán szerezte meg a vb-karriere első nagydíjgyőzelmét. 1991. május 25-én kettős futamgyőzelemmel diadalmaskodott a 125-ös vb Magyar Nagydíján. Everts a gyári Suzuki csapatban versenyzett.

A kétszeres világbajnok holland John Van Den Berk Cserénfán nyert utoljára a vb karriere alatt. Az utolsó, 9. nagydíjgyőzelmét Cserénfán aratta 1992. május 24-én. A 125-ös Magyar GP-n a három futamban kétszer győzött, egyszer a 3. helyen zárt.



Címkék:sport, motokrossz