Technika: LEDES világítás

Régen kerekek voltak, és szinte csak pislákoltak, ma viszont a legkülönfélébb formákat öltik, ráadásul nagy fényerővel világítják meg az utat a motorkerékpár-fényszórók. A ledes technikának (Light Emitting Diode) köszönhetően nemcsak biztonságosabbá teszik az éjszakai közlekedést, hanem egyúttal egyedi arcot is kölcsönöznek a kétkerekű járműnek.


Elmondásuk szerint munkájuk állandó küzdelem. Állandó küzdelmet vívnak a motorkerékpár-világítástechnikai szakemberek azért, hogy összhangba hozzák egymással a műszaki szükségszerűségeket és a törvényi előírásokat. A BMW Motorrad munkatársai, Matthias Greger, Roman Huska és Frederic Pfeuffer jegyzi például azt a komplett LED-fényszórót, amivel az új F 750/850 GS készül. Egy dologban mindannyian egyetértenek: „Csak formabontó fényszórók lennének, ha minden megvalósulna az elképzeléseik közül.”

A többes szám harmadik személy itt nem saját magukra, hanem Harry Schmidtre és formatervező kollégáira vonatkozik. A dizájnereknek érthető módon nem az az elsődleges céljuk, hogy minél hatékonyabb legyen egy adott fényszóró, hanem, hogy minél jobban mutasson vele a motorkerékpár. Persze emellett az is lényeges, hogy márkaidentitást sugározzon. Egy BMW-t első pillantásra BMW-ként kell tudniuk beazonosítani az embereknek. Nappali fényviszonyok közepette mindenképpen, és ha lehet, akkor sötétben is.



Utóbbi nem olyan egyszerű, napnyugta után ugyanis határozottan fontosabb szerepet játszik a fényteljesítmény, mint a megjelenés. A szakemberek véleménye szerint szerencsére e tekintetben is töretlenül ível felfelé a LED-fényszórók csillaga. Rég nem csak a fénydiódákat eredetileg szalonképessé tevő ún. nappali menetfényről vagy más nevén DRL-ről (Daytime Running Light) és szabad formaalkotási lehetőségekről van szó. Ma már funkcionalitásukat tekintve is ragyogóak a ledes lámpatestek.

Amellett, hogy a fénydióda sokkal kisebb a hagyományos izzónál, erősebb is, valamint az emberi szem számára kellemesebb a fénye. A nappali fény színhőmérséklete 6000 kelvin, amit ma már a LED-fényszórók is tudnak, sőt részben túl is teljesítenek. A xenonizzók esetében legfeljebb 4000, a sárgás fényű halogénizzók esetében pedig 3000-3500 kelvinről beszélhetünk. Ehhez jön még a fénydiódák elenyészően kis áramigénye. Ha az USA-ban minden világítást átállítanának LED-re, egyből feleslegessé válna mintegy negyven erőmű.

További előnyként említendő a hosszú élettartam. A BMW szerint akár 10 000 üzemórát is kibírnak a fénydiódák, más gyártók még ennél is hosszabb üzemidőt vesznek alapul. Összehasonlításképp: egy hagyományos H4-es izzó nagyjából 1000 óra után kileheli a lelkét. Aztán van még valami, ami szintén nem elhanyagolható szempont: nevezetesen az a tény, hogy a fénydiódákból felépülő lámpatestek sokkal jobban ellenállnak a lökéseknek és rezgéseknek.

Legnagyobb előnyük viszont minden kétséget kizáróan az, hogy nagyon pontosan, célirányosan világítják meg az utat. A hagyományos fényszóróktól eltérően a LED-fényszórók egyszerre nemcsak egy izzót, hanem több fényforrást is hasznosítanak. Ennek a megoldásnak köszönhetően mindig pontosan oda vetik a fényüket, ahol arra szükség van, arról nem beszélve, hogy messzemenően éles náluk a határvonal fény és sötétség között.

Lumen, Kelvin, Candela: a BMW fényszakértőinél új mértékegységekkel ismerkedik meg az ember


Gyakorlatilag nem létezik a kettő közötti elmosódott átmenet, így minden fényerejükkel – ami sok esetben csaknem teljesen kimeríti a törvényileg megengedett mértéket – az útfelület tényleges, valós megvilágítására tudnak összpontosítani. A hagyományos halogén fényszórókat sokkal defenzívebbre kell tervezni e szempontból. Mivel náluk lényegesen szélesebb az elmosódott (szórt) fényhatár, a konstruktőröknek sokkal jobban a határérték alatt kell maradniuk. Ez pedig azt eredményezi, hogy az úttest egyik felét erősen, a másikat gyengén világítja meg a fényszóró.

De térjünk vissza a ragyogástól a formához. A ledeket parányi méretüknél fogva a megszokottól eltérő helyekre is be lehet építeni a fényszóróban, ami új lehetőségeket tár fel a lámpatestek méretének csökkentését, valamint a nappali világítás megjelenését illetően (törvényileg csak az van előírva, hogy 25 cm2-nek kell rendelkezésre állnia e célra). Példaként említendő a Kawasaki H2 SX-nek a nyitóképen látható, oldalidomba épített kanyarvilágítása, ami egyértelműen nem tudott volna megvalósulni ebben a formában, ha nincs a LED-technika.

Egy arc, két fényszóró: mind a 1299 Panigale S (balra), mind a Panigale V4 S LED-technikát hasznosít


Az említetteken kívül egyéb ígéretes lehetőségeket is kínálnak a LED-fényszórók. Az autóknál például már széles körben elterjedt megoldás, hogy a mindenkori közlekedési helyzet és környezet függvényében, célzottan világítják meg az utat, méghozzá állítómotorok és hasonló segédeszközök nélkül. Ez lényegében azt jelenti, hogy tetszőlegesen alakítható formájú fénycsóvát lehet összeállítani az egyenként vezérelhető diódák fényéből. Szenzorok és kamerák gondoskodnak róla, hogy fényük még véletlenül se vakítsa el a szembe jövőket.

Elvileg arra is képesek az ilyen fényszórók, hogy GPS-es segédlettel alkalmazkodjanak az út vonalvezetéséhez, a kanyarok ívéhez, a motor bedöntésének mértékéhez és a sebességhez azáltal, hogy ezredmásodpercek alatt megváltoztatják a kibocsátott fény irányát – függőleges és vízszintes irányban egyaránt. Ezeknél már elképzelhetetlen, hogy bár kanyarodik az út, a fényszóró egyenes irányban világít tovább. Ergo jobban lát a motoros éjszaka. Úgy is mondhatjuk, hogy egy fejlett fényszórón már nem múlik a közlekedés biztonsága sötétben.