A komló útja avagy ilyen volt a Sörrally

Idén negyedik alkalommal rendezték meg a Soproni Sörrally-t, amely az ital egyik fő alkotó elemére, a komlóra helyezte a hangsúlyt.


Pályafutása során először a Motorrevü csapata is indult a versenyen – rendhagyó módon nem két, hanem négy keréken. A Sörrally különlegessége, hogy más versenyektől eltérően nem a legrövidebb idő alatt kell célba érni. Itt az a győztes, aki a legkevesebb kilométer alatt teszi meg a versenytávot.



Egy pénteki napon rövid útba igazítást követően a lovak közé csaptunk, és megindultunk az első állomás felé. Budapestet elhagyva némi autópálya-szakasz következett, majd a különösebbnél különösebb nevű települések, traktorok, és festői tájak váltakozása után pár óra múlva megérkeztünk Kastélyosdombóra.

A kis falu nem véletlenül volt az első állomásunk, hiszen egy saját komlóültetvénnyel büszkélkedhet, az első feladatunk is ehhez kapcsolódott.






A csapat két tagjának gazolnia kellett a földeken, mégpedig időre, védőkesztyűben. Az nyert, aki két perc alatt a legtöbb gyomot tudta kitépni. A tűző napon mindent bevetettünk, de sajnos igyekeztünk ellenére 14 büntető kilométert kaptunk a feladat végén.

Az első megmérettetés után az Ökumenikus Segélyszervezet ínycsiklandó szarvas-bográccsal várt minket ebédre, előételként pedig helyben készült sajtkülönlegességeket kínáltak a saját sajtműhelyükből. Fontos megemlíteni, hogy a településen tangazdaság működik, ahol a rászoruló családok lakhatnak, és elsajátíthatják a háztáji gazdálkodás csínját-bínját.


Pintér Buruzs Anikó központ vezető (jobb oldalon)




A kilenc csapatból sajnos egy már elég korán elvérzett a csatában. Kastélyosdombóra menet a GPS-be ugyan beállították a legrövidebb utat, de a földutak elkerülése opciót elfelejtették kikapcsolni. Így számukra egy rendkívül saras off-road kalandba csapott át a túra, aminek vége egy traktor általi mentés lett, mert az autó beragadt.


A következő állomás a még akkor távolinak tűnő Sopron volt, nehezítés képpen még egy furfangos tesztet is ki kellett töltenünk a cél eléréséig. Erre bőven volt időnk, mivel úttalan utakon tartottunk a végállomás felé. Késő délután megérkeztünk mi is a sörgyárhoz, ahol addigra már a legtöbben befutottak. Itt egy sajtótájékoztatón vettünk részt, ahol elmondták, hogy a jövőben még több hazai komlót szeretnének felhasználni a sörfőzés során.





Tavaly novemberben közel háromezer tő komló elültetésével húsz év után ismét elindult Magyarországon a komlótermesztés. Az Ökumenikus Segélyszervezet programjában, hátrányos helyzetű családoknak biztosít bevételt a komlótermesztés, egyelőre egy kísérleti program keretében. A program újabb szakaszában a komló szárításához szükséges berendezést is telepítenek. A termesztett magyar komlót a Soproni Sörgyárban használják majd fel.




Az egész napos versenyen való kitartó munkánk végül meghozta gyümölcsét, összetettben a harmadik helyre sikerült beérnünk. Ez nem is rossz egy zöldfölű csapattól, igaz?

A sok megtett kilométer minden pillanatát élveztük, egy maradandó élménnyel lettünk gazdagabbak, reméljük, hogy jövőre a dobogó valamelyik felsőbb fokán végzünk.

Képek: Czinege Mariann