Túra: Albánia

Albánia olyan hely, amit nem könnyen felejt el az ember. Így vagyok ezzel én is, 12 év után ismét visszatértünk Szkander bég, Ali Pasa, Enver Hoxha és a gyönyörűséges hegyek, tengerpartok és lenyűgöző épületek és romok földjére.



Ismerőseim megítélése nem sokat változott az elmúlt 12 évben. Ahogy akkor, most is sokak kérdezték elkerekedett szemmel, hogy miért pont oda utazunk, holott hegyek és tenger sokkal közelebb is van, és persze jött a klasszikus folytatás, hogy ott rossz utak, szemét és bűnözők vannak. Mondták persze ezeket olyanok, akik még soha nem jártak Albániában. Pedig elképesztően izgalmas és gyönyörű ország.

Hosszú évtizedekig fehér folt volt Európa térképén, ugyanis a 90-es évek előtt nem volt idegenforgalom. Magánúton egyszerűen nem lehetett Albániába jönni. Hírhedt diktátoruk, Enver Hoxha külpolitikában nem volt túl erős, nemcsak a bűnös kapitalista államok voltak nála feketelistán, de összeveszett Jugoszláviával, a Szovjetunióval, sőt Kínával is, és teljesen izolálta az országot. „Együnk inkább füvet, de a függetlenségünket nem adjuk!” jelmondattal egészen 1991-ig bezárta az országot. Elzártsága miatt gyakran Európa Tibetjének hívták a korabeli úti beszámolókban.


Gjirokastra, a kövek városa a fellegvárral

A korabeli vezetés rendkívül paranoiás volt, folyamatosan összeesküvés-elméleteket gyártott. Nem lehetett leket venni, eladni, fényképezni, és mindenki ateista volt, azaz a vallás be volt tiltva. Magánszemélynek nem lehetett autója, így hát az úthálózatot sem fejlesztették. Hihetetlen, de 1992-ig mindössze 600 darab autó volt az országban! Ennek megfelelően a legrégebbi jogosítványok is max. 25 évesek, és a járműközlekedést jó, ha 25 éve gyakorolják. A rémhírekkel ellentétben mostanra már nem olyan kaotikus a helyzet. Persze bárhol felbukkanhatnak állatok az úton, egy út szélén álló jármű bármikor, mindenféle előjelzés nélkül elindulhat, ha azt ő jónak látja. Az albán biciklis bácsi a kerékpárját simán átemeli az autópálya korlátja felett, és tolja keresztben át a sávokon. Mindezek ellenére balesetet nem láttunk. Egyrészt mert nem száguldoznak, másrészt, mert figyelnek. Nagy sietősséggel egyébként sem lehet őket vádolni, inkább mosolygósan ráérősek, ami előbb-utóbb átragad az emberre. És egy kifejezetten pozitív élmény: Albániában a rendőrök kedvesek, segítőkészek, és bármilyen szokatlan Európában, kifejezetten elnézőek a külföldiekkel. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tartsuk be a közlekedési szabályokat, de egy kis záróvonal-átlépésért inkább csak mutatóujjas dorgálás jár, mint kaszálás.


Tudta-e, hogy albánul a szamár: madjar (ejtsd magyar)

A nagy paranoia része volt az a brutális bunkerrendszer, ami nemcsak a határokat és a tengerpartot védte, de a szárazföld belsejében is akad belőlük szép számmal. A 750 000 bunker nagy részét mára elbontották, már koránt sincs annyi, mint 12 éve, de így is a lehető legváratlanabb helyen bukkanhatunk rájuk.

Ha úgy vesszük, a szeméthelyzet is a régi rezsim hagyatéka. A kommunista Albániában az emberek szombatonként szemetet szedtek. Kötelezően. A szemetelés bűncselekménynek számított. Nem is volt szemét. A rendszerváltás hozta szabadság sajnos ilyen téren is megnyilvánult, ráadásul a szemétszállító vállalatok sorra csődbe is mentek, így nagyjából akkor ürült ki egy szemetes konténer, amikor felgyújtották. Mostanra már sokkal jobb a helyzet. Rendszerint azt láttuk, hogy az estére megtelt kukákhoz napnyugta után először megérkezett a guberáló. Aki ugyan szép kis ramazurit csinál, de szelektíven kiválogatta az összes sörös-üdítős dobozt, amiért pénzt kaphatott. Utána érkezett a kukáscsapat, akik gyönyörűen összetakarítottak, fertőtlenítővel is felszórták a kukák alatt, és kezdődhet a nap üres konténerrel. Van szemét, ez nem tagadható le, de igyekszenek ezt a problémát megoldani, és ez látszik. Úgy gondolom, lassan a turistákkal lesz itt a nagyobb probléma…


Az óriási vízhozamú Kék szem forrás olyan erővel tör fel, hogy a víz 10-15 cm-re kipúposodik

Mit nézzünk meg?

Egyre többen kezdik felfedezni maguknak Albániát, például akik megcsömörlöttek a gyönyörű, de mostanra szörnyen zsúfolt horvát tengerparttól. Albánia 362 km-nyi partszakasza nagyon változatos. Északon az Adria – itt többnyire homokos strandokat találunk ‒, Vlore-tól délre az inkább kavicsos, sziklás partú Jón-tenger határolja. A víz még szeptember végén is 24 ˚C, augusztusban 27,4 fok volt. Aki szereti a nyüzsgést, a népszerűbb helyeken (Durres, Golem, Himara, Saranda, vagy az albán Bora Borának nevezett, fehér homokos Ksamil) jól kiépített, zuhanyzós, éttermes, napágyas szabad- és fizetős strandokat talál, de aki inkább elkerülné a tömeget, az érintetlen, eldugott kis öblökre bukkanhat. Igaz, ezek megközelítése is rendszerint nehezebb, vagy akár egy kis gyaloglást is igényelhet. Ilyen a Jón-tengerpart legszebb kanyonjastrandja, a Gjipe, az Istenek öble. Aki itt szeretne megmártózni, az kb. 4 km sétára készüljön, komoly szintkülönbséggel.


Az elhagyatott kolostor belsejében gyönyörű freskókat találtunk

Nem csak a tengerben lehet fürdeni. A hatalmas Ohridi-tó mentén végig strandok és kempingek sorakoznak. De mi most nem ezért jöttünk. Idei albán látogatásunk fő célpontja a Langarica-kanyon volt. Petran és Permët között ágazik le az út Benja felé. Egy csodálatos folyó tör ki a szűk szurdokvölgyből, a kőfalakon barlangokhoz kapaszkodhatunk fel, a folyó felett pedig egy török kori kőhíd ível át, amin gyalog lehet átkelni. A látvány magában is mesebeli. Ehhez még adjuk hozzá, hogy a folyót a sziklafalakból előtörő meleg vizű források táplálják, amelyek köré a kőből rakott gátak kisebb és nagyobb medencéket alkotnak. Mint egy feszített tükrű, folyamatosan cserélődő vizű termálmedencében áztathatjuk magunkat, akár a csillagos ég alatt, ugyanis akár itt is aludhatunk a legális vadkempingben.



Szerencsére a nagy vezér két várost, az ezerablakú Beratot és saját szülővárosát, Gjirokastrát megkímélte a szocialista építészet rombolásától. Gjirokastra, a kövek városa, amire alaposan rá is szolgál palakővel fedett tipikus albán házaival, hangulatos macskaköves utcáival, amin az apró boltok sorakoznak. És persze az egész fölé magasodó fellegvárával. A vár udvarán található egy Lockheed T-33-as vadászrepülő, ami sokáig az albán néphadsereg dicsőségét hirdette, ugyanis úgy tartották, hogy az amerikai kémrepülőt 1957-ben az albán pilóták kényszerítették leszállásra. Az amerikaiak szerint viszont egyszerűen elromlott, és kényszerleszállást hajtott végre. Vigyázat, az egyedien kikövezett kis utcácskák, sikátorok lekoptatott köveikkel esőben csúsznak! Nagyon izgalmas hely Korce. Egyrészt mert kevesebb a turista, emiatt sokkal autentikusabb albán város, másrészt mert egy középkori karavánútvonalon található. Sajnos a két karavánszeráj egyikéből bevásárlóközpontot építettek, de a másikban, a 300 éves Hani i Elbasaniban most is meg lehet szállni.


Rendőrmotorok Skkodrában. Itt bukósisakkal, de láttunk motoros rendőröket sisak nélkül is

Mindenképpen megér egy látogatást az Unesco világörökség listáján szereplő butrinti romváros. Az ország legdélebbi csücskében található, stratégiailag igen kincses fekvésű félsziget illír, görög, római, bolgár, bizánci, velencei, francia, török, albán fennhatóság alatt is állt. Vergilius szerint a menekülő trójaiak alapították, amikor a falovas próbálkozásuk balul sült el, de ez csak egy a várost övező legendák közül. A hatalmas eukaliptuszfák között ókori amfiteátrumot, piacteret, római villát, mozaikpadlót és őskeresztény keresztelőtemplomot is találunk. Az, hogy Butrint ennyire épen megmaradt, az annak is köszönhető, hogy az átkosban csak a titkosszolgálat, a Sigurimi ügynökei kapirgálhattak a görög határ ilyen közelségében.

A Vivari csatorna túloldalára komppal lehet átkelni Ali Tepeleni pasa várához. Mi ezt kihagytuk, a pasa építészeti hagyatékát egy másik különleges helyen, Porto Palermóban vettük szemügyre. Az oszmán hadvezér itt valószínűleg mindent beleadott, hiszen a szárazföldhöz csupán keskeny földnyelvvel kapcsolódó félszigeten épült vár szerelmi ajándék volt. A „muszlim Bonaparte” azonban nemcsak szíve kincsét őrizte itt – legalábbis a legenda szerint –, hanem állítólag több mint 40 tonna arany és drágakő trezorja volt a vár. Az öblöt katonai támaszpontként használták és használják még ma is, így egy része lezárt terület. Északi oldalán a hegyoldalban egy tengerre nyíló kis kapu látható, ami előtt most is egy hadihajó állomásozott. Valaha itt jártak ki-be a tengeralattjárók a hegy alatti támaszpontjukra.


Enver Hoxha szülőháza ma néprajzi múzeum

A látnivalók felsorolása koránt sem teljes, Albánia rengeteg csodát tartogat. Ilyenek az Albán-Alpok, vagy más néven Elátkozott-hegyek elszigetelt, ám annál gyönyörűbb részei. A mesebeli Theti megközelítése komoly offroad gyakorlatot igényel. Jó hír, hogy a Világbank 50 millió dolláros támogatásával lehetővé válik összesen 55 km útszakasz felújítása. Szóval visszamegyünk.


Van kis, közepes és nagy bunker. Ez legalább nyolcszemélyes

 

Tippek:

Iratok

Albániába a kártya alakú személyigazolvány elég a beutazáshoz (kivéve Koszovón át, lásd útvonal).

 

Pénz

1 lek kb. 2,6 Ft. Leket Magyarországon nem tudunk venni, vagy csak nagyon drágán. Eurót vigyünk magunkkal, illetve bankkártyát. Eurót mindenhol váltanak, és rendszerint teljesen korrekt árfolyamon, bankautomata pedig van a városokban. Egyszer azért beleszaladtunk egy olyan automatába, ahol kb. 15 000 Ft-nyi lek felvétele 2900 Ft-ba került. Ezt egyébként kiírta az automata, mielőtt megnyomtuk az OK-t. Kártyával fizetni viszont csak kevés helyen lehet, még a benzinkutak esetében sem természetes.

 

Telefon, internet

Albánia a 3-as roamingzónába tartozik. A magyar határon kilépve egy bekapcsolt roaming Belgrádig 16 000 Ft-ba kerül. Aki szeretné navigációként használni a telefonját, vagy nem totálisan leszakadni a világhálóról, az a brutál adatroaming miatt mindenképpen jól teszi, ha vesz egy Albániára érvényes Vodafone kártyát. A 14 napig érvényes Tourist Pack 10 perc nemzetközi, 500 perc belföldi hívással és 10 GB internettel 10 euróba kerül. Figyelem! A Sim kártyához útlevelet kérnek, sok helyen nem elég a személyi.

 

Ajánlott útvonalak

Van, aki a Szerbia‒Macedónia‒Albánia-, van, aki a Horvátország‒Bosznia‒Montenegro‒Albánia-útvonalra esküszik. Mi mindkettőt kipróbáltuk, annak, aki nem siet, inkább a másodikat ajánlom. Aki kifejezetten Albánia déli részét célozza meg, annak a gyors lejutáshoz jó lehet a Szerbia‒Macedónia‒Görögország‒Albánia irány is, javarészt autópályával.

Újabban van még egy alternatíva: akinek van 2016. 01. 01. után kiállított személyi igazolványa, annak a Bupepest‒Belgrád‒Szkopje‒Pristina‒Tirana-útvonal a leggyorsabb, ami 50 km híján végig autópálya, ráadásul Koszovóban új és ingyenes, és nincs forgalom. Hátránya, hogy a koszovói határon 15 euróért gépjármű-biztosítást kell venni, mert a magyar zöldkártya itt nem érvényes. Útlevél odafelé igen, de a visszaúton nem jó. A szerb határőr keresni fogja benne a szerb bélyegzőt, és ha nincs (márpedig nem lesz), nem engednek be itt Szerbia területére, ugyanis továbbra sem ismerik el önálló államként Koszovót. Az új személyi – abba nem raknak bélyegzőt – viszont minden gond nélkül működik.

 

Útdíj

Albániában szeptembertől autópályadíjat (2,5 euró/motorkerékpár) szednek a Koszovó felé tartó határszakaszon, ez az első fizetős út.

 

Motorral ne hagyd ki!

Északon kihagyhatatlan az SH20. Vadonatúj aszfalt, a Stelvióval veteksző szerpentinmennyiség, álomszép táj. Kicsit forgalmasabb, de szintén ajánlott a parti oldalon, a Llogara-hágón átvezető SH8-as.