Használtmotor-teszt: KTM 390 Duke

A KTM-et óriási mélypontról hozta vissza a Duke megjelenése annak idején, mára pedig ez a modellcsalád lett a legnépszerűbb az osztrákok gépei közül. A 390-es egy a legjobb technikai paraméterekkel rendelkező A2-es motorok közül.



Nem túlzás kijelenteni, hogy a Duke volt a narancssárga márka eszköze a „csak terepmotort tudnak gyártani” sztereotípia megszüntetésére. Ez olyannyira jól sikerült, hogy manapság már utcán is éppolyan sikeres, mint anno az offroad szegmensben. 2010-ben jelent meg a 125-ös Duke, majd látva a sikereket, két évvel később érkezett a 200 köbcentis változat, a 2013-as évben pedig jött a fickósabb 390-es is. Noha 390-esnek nevezik, a valóságban az egyhengeres blokk 373 köbcentis, 44 lovat és 37 Nm-t présel ki magából. Ez az adat nem hangzik elsőre túl világmegváltónak, de ha megnézzük a 149 kilógrammos tömeget, máris szimpatikusabbak a számok.

A 2017 utáni Duke-ok már nem a 690-es formáját követik, hanem a 1290 Super Duke R-ét, ami sokkal menőbb külsőt kölcsönöz neki, mint a korábbi másik fejidomos. Itt már az összes izzó LED-es és TFT kijelző tájékoztat minket az információkról. A típus legnagyobb aduásza az alacsony tömege és remek futóműve, amellyel játszi könnyedséggel lehet terelgetni városban az autók között, illetve országúton kanyarokba.



A fordított teleszkóp, a központi hátsó rugóstag alu lengővillával, a remek hatásfokú Bybre fékek mind túl vannak tervezve és ezért nyújtja a Duke 390 azt a menet közbeni élményt, amit. A gyártás elején még fenntartásokkal fogadták a Brembo leányvállalatát, de az idő elteltével szépen bebizonyította, hogy igenis jó cuccokat gyártanak. A motor karcsú, szinte kicsinek tűnik egy megtermett ember alatt. Egyetlen hátulütője a filigrán megjelenésnek a helykínálat, egyedül még elmegy, de két személynek már szűkös lehet. Az ülés pozíciója jó, bár kicsit kemény, de ezt ellensúlyozza a tökéletesen kézre eső széles kormány, amivel a manőverezés gyerekjáték.

A WP-től érkező futómű a KTM hagyományaihoz híven hosszú, de kemény rugóutakon jár, városban azért az úthibák nem lesznek a barátaink. Igaz, ebben a típusban nem állítható, de ne becsüljük le, a felépítése és a szelepezése megegyezik a nagy testvérével. A teljesítmény teljesen megfelelő, ha megfelelően forgatjuk az egyhengerest, 5000-es fordulattól szépen húz. A pályatempót viszonylag hamar eléri, de e fölött a szélvédelem egyenlő a nullával. Ami még kívánatosabbá teszi, az a fogyasztási adat, ha tépjük is a gázkart, akkor is be fogja érni 4-4,5 literrel száz kilométerre.

A 390-es erőforrás alapvetően megbízható, de a típus életében a korai példányoknál előfordultak gyermekbetegségek. 2014-ben hajtókarcsapágy-probléma volt a Duke életében. Ez anyaghiba miatt következett be, hazánkban elenyésző, csupán két darab ilyen meghibásodásról van információ. Szintén a kezdeti időkben egy túl keményre tervezett szimering miatt a teleszkópszárnál olajszivárgás volt tapasztalható. Ebből tanulva a gyár egy új, puhább darabot épített be a későbbiekben.


A 2013-tól gyárott modell


Az első generációs daraboknál volt példa egy bosszantó, nehezen feltárható hibára. A kábelkorbács a kormánynyaknál megtörhetett, ebből kifolyólag alapjárat-ingadozást lehetett tapasztalni. Ugyancsak elektromos gondot okozhatott a vázhoz kapcsolódó testpontoknál a nem tökéletesen lecsiszolt fémfelületek találkozása, itt a jelenség a halványan világító lámpa és műszerfal volt. Először a szervizekben akkumulátormeghibásodásra gyanakodtak, manapság már rutinosan keresik a váznál a jelenségre utaló nyomokat. Magyarországon 5 db ilyen problémával diagnosztizált motorról tud a márkaszerviz.

Már az újabb, LED-lámpás, TFT-kijelzős modell életében volt egy gyári visszahívás, egy kis elektromos turpisság miatt menet közben villogott, illetve el is aludt teljesen az első lámpa. A megoldást a műszerfal szoftverének frissítése jelentette, ezt a szervizekben természetesen garanciálisan végezték el. A művelet maga egy 45 perces esemény volt, azóta ilyen jellegű problémával nem találkoztak a típusnál.

A korábbi széria műszere


2017-től már színes a kijelző


A legtöbbet futott hazai példányok már elérték a 30 ezer kilométert. A fentebb leírt jelenségeken kívül nem nagyon jellemző más gond, a kuplung, a váltó, jól viselik a használatot. A lánc, amivel gyárilag kijön, nem sokat bír, ennek ápolására érdemes odafigyelni. A keveset futott daraboknál valószínűleg még ez hajtja a hátsó kereket, ha cserés, picivel több mint 40 ezer forintot kell rászánnunk. Ez egyébként a legmagasabb összeg, amit alkatrészre költhetünk, a többi tétel barátságosabb.

Az első szériás típust itthon 1,2 milliótól tudhatjuk magunkénak, kilométer és állapot függvényében. A 2017-es frissített modellt körülbelül 1,5-től vihetjük haza. Ennek a motornak az esetében érdemes végiggondolnunk, hogy külföldről hozunk egyet haza. A kínálat jóval nagyobb, mint hazánkban, a facelift előttit 3000 eurótól kínálják a német és osztrák használtjármű-portálok, míg a LED-lámpást 3700-4000 körül. Ez nagyjából annyi, mint ahonnan itthon a régebbi ára indul, de ne felejtsük el a felmerülő pluszköltségeket! A regisztrációs adó és a további forgalomba helyezés költségeivel érdemes pontosan tisztában lennünk, ha ezek rászámolásával is jó árat kapunk, akkor megfontolandó a döntés.


A vásárlók körében mind a két generáció népszerű, de az újabb a dizájn miatt ütősebb. A felhasználók körében a legnépszerűbb módosítások közé tartozik másik kipufogó, bukócső, bukógombák felszerelése. A legnagyobb sláger a SEBRING által gyártott végdob, amely a gyújtás átprogramozása nélkül is plug in módon feltehető. Szintén népszerű kiegészítő egy LED-sor, amit a tankidom alá lehet felrakni, illetve a különböző matricaszettek.

Összességében a KTM 390 Duke egy kompakt felépítésű, igényes alkatrészekből felépített motor. Teljesítmény-tömeg aránya szuper, az igényes futóművel és jól hangolt fékekkel igazi KTM-es élménymotorozást tesz lehetővé. Kezdőknek, újrakezdőknek is remek választás lehet könnyű kezelhetősége és agilis viselkedése miatt, sőt még a tapasztaltabb motorosok arcára is mosolyt csalhat.