Tesztnapló: Bell Custom 500 DLX SE

Az alapvetően jet jellegű sisak háromféle módon hordható, plexivel, kis silddel, avagy mindkettő nélkül.


Az Euromotortól, a brand impotőrétől egy hónapja kaptuk a Bell Custom 500 sisakját, melynek dizájnját Roland Sand neve fémjelzi. Az alapvetően jet jellegű sisak háromféle módon hordható, plexivel, kis silddel, avagy mindkettő nélkül. A sildet és a plexit három patentszemmel lehet rögzíteni a sisakon. Eddig plexivel szereztünk róla tapasztalatokat, amely egészen az állig leér, így nagyobb szélvédelmet nyújt és csendesebb is, mint a többi, rövidebb plexis sisakok, viszont nem felhajtható, így már egy orrvakarás is gondot jelenthet.



Annak ellenére, hogy nem fullface, nagyobb sebességnél sem emelkedik el a motoros fejéről, a menetszél pontosan az állig érő plexi miatt nem húzza hátrafelé, mert nincs, amibe belekapjon, így nagyobb sebességű motorozáskor is jó. Nagyobb esőben előfordul, hogy fönt, a patentes illeszkedésnél víz jutott a plexi belső felszínére, amit egyrészt nem fúj szét a menetszél, másrészt menet közben nem tudjuk megtörölni sem, lévén a plexi nem felhajtható. Kifejezetten nagy, özönvízszerű esőzésben tapasztaltuk a jelenséget.
Képek: Mező János