AtNo Forge Klubműhely

Pár éve írtunk egy itthon akkoriban kialakulófélben lévő motoros kultúráról, café racer és scrambler rajongókról. Akik az újszülöttek elragadó naivitásával fedezik fel újra a motorozás, az együtt gurulás, a sátorozás, a szabadban alvás élményét, és... kapaszkodjanak meg, elkezdik átalakítani/átalakíttatni motorjaikat az éppen divatos irányzatnak megfelelően.




Hát ebben meg mi az új ‒ kérdezhetnénk. Rögtön meg is válaszoljuk, hogy semmi. Majd hozzátesszük, hogy legalább folytatódik egyfajta motoros életérzés, amely akkor is egy szabadabb életforma, ha a szabadság fogalmát tükörsimára koptatták már a marketingesek és szlogeníró csodalények. Mi, itt a Motorrevünél annak idején üdvözöltük ezt az új hullámot, mert azt reméltük, hogy lesz utánpótlása a motorozásnak. Ma már árnyaltabban látjuk a kérdést, hogy ez így lesz-e vagy sem, az attól is függ, hogy a motorozás többet jelent-e számukra egyfajta éppen most divatos önkifejezési módnál, és érdeklődésük túléli-e az első egy-két évet.

Az, hogy a motorozás maradandó emlék legyen, életformává válhasson, sok mindenen múlik, többek között azon, hogy nyújt-e valamiféle társasági élményt. De hová menjen az a motoros, aki fizikai hús-vér valójában is szeretne közösségi életet élni?
Emlékeznek Presser Gábor és Sztevanovity Dusán Padlására?


„Mert kell egy hely,
Egy vonzás, melyhez tartozunk…”,
rémlik még?
Hát igen, kellene egy hely, egy vonzás, ahol mindenki megtalálhatja, amire vágyik. Ahol elücsöröghet hasonszőrűek között, elcseverészhet motorokról, utazásokról, zenéről és filmről, ahol otthon érzi magát a motoros.
Na de tényleg, van ilyen? Ahová bemehetsz csak úgy az utcáról és nem az a vége, hogy kinéznek, kirúgnak, vagy halálra unod magad, mert nincs kihez szólni? Egyelőre csak úgy halkan, óvatosan mondjuk: úgy tűnik, van ilyen. Gyermekcipőben jár még, de ígéretes a hely.

Mostani történetünk kulcsfiguráiról először azt gondoltuk, hogy ennek a fentebb taglalt generációnak a tagjai, de utólag visszagondolva gyanús a két manus. Először tavaly a siroki hegyi felfutón lett az. Ott volt ez a két fazon divatos retró terepbringákkal (v.ö.: scrambler), már csak a deusos póló hiányzott, de lehet, az is megvolt. Gyanúnk tovább fokozódott, amikor ahelyett, hogy az első tíz méteren pofára estek volna, iszonyat jókat mentek a szinte gyalog is teljesíthetetlen kaptatón. Kik ezek az alakok, kérdeztük, de aztán megfeledkeztünk a dologról. Egészen mostanáig.
Idén többször is hallottuk, hogy így az Öntöde, úgy az Öntöde, van ott valami motoros-féle hely, ott kint a Népszigeten. És megint csak velük találkoztunk, a két manussal Sirokról.



Jeli Attila: ‒ Világéletemben szó szerint hobbimotoros voltam. Minden nap motoroztam, de egyedül, és vizsga híján leginkább terepen, mert az úton ugye, nem mehettem. Jogosítványszerzés után sem az érdekelt, hogy gyorsan menjek, inkább az, hogy milyen nehéz terepet tudok meghódítani. Azt élveztem, hogy olyan helyekre is el tudok jutni, ahová gyalog nem, hogy le tudom győzni a terep kihívásait. Az első motorom egy Romet volt, később persze jöttek a nagyobb gépek, köztük egy krossz Czetka is, ez már félig-meddig épített motor volt, a mai scrambler divat előfutára.

Aztán egyszer csak Norbi – akivel régóta motorozunk együtt, mutatott egy képet egy scramblerről, hogy valami olyasmit szeretne magának. Én is megbarátkoztam a gondolattal, és magamnak is kerítettem egy donort, egy DR500-ast. Ettől kezdve az estéimet a garázsban töltöttem. Négy hónap alatt készültem el az átépítéssel. Pont a születésnapomra lett kész. Aznap az új motorommal mehettem a suliba tanítani. Az első magam építette motorral. A garázsban töltött hónapok alatt kezdett kikristályosodni a fejemben egy gondolat. Hogy én a motorokkal szeretnék foglalkozni. Akkorra a tanításban – bár ma is nagyon szeretem – kezdtem kicsit kiégni. Terepmotoros őrült vagyok, miért ne foglalkozzam azzal, ami gyermekkorom óta lázban tart, és amihez a tanítás mellett a legjobban értek?
Hogy-hogy nem, pont ez idő tájt Norbi is váltani szeretett volna…





Izrael Norbert: ‒ Én gyermekkoromban mindössze két évig motorozgattam, egy Simson enduróval, aztán jött helyette egy csomó egyéb sportág. Ha Attila hobbiból motorozott, sportolt, én mindenben versenyezni akartam. Röplabda, kosárlabda, mountain bike, ez nálam mind a versenyekről szólt.
2006-ban Attila vett egy 300-as GasGast, azzal kezdtem el újból motorozni immáron felnőtt fejjel. A terep nem volt idegen számomra, hiszen cross country versenyző voltam. A motorozásba is azzal a lendülettel vágtam bele, hetente kétszer edzésszerűen motoroztunk, tematikusan gyakoroltunk – mindketten testnevelő tanárok vagyunk. 2010-ben vettem egy CR250-est, akkor még jobban belehúztunk, abban az évben már elindultam a romániai Enduró Panoráma nevű extrém versenyen. Nehéz volt, de arra motivált, hogy még többet edzünk. Attilát is belehúztam, együtt versenyeztünk tovább. Aztán egy idő után ez már sok lett. Jött az ötlet, hogy építsünk magunknak valami retró ízű bringát, és azzal valamivel szolidabban, tényleg hobbi szinten endurózzunk. Akkortájt mutattam azt a bizonyos képet Attilának, és akkor vettem meg egy Dominátort az átépítéshez. Nagyjából egy időben kezdtük a Duna két partján a munkát, egyikünk Vácon, a másikunk Szentendrén. Rendszeresen hívogattuk egymást, ha elakadtunk valahol.
Itthon akkoriban kezdett éledezni ez az újfajta retróépítés, scramblerek, café racerek, trackerek, és akkoriban találkoztunk Trellay Leventével a Telepen. 2017-ben az ipolytarnóci Száz Szikra eseményen már részt vettem, nyertem pár számot, és elkezdtünk Leventével tervezgetni, hogy be kellene indítani egy műhelyt. Rögtön a legelején leszögeztem, hogy oké, de hozom magammal Attilát. A harmadik megbeszélésen már ő is ott ült. Azon az őszön felmondott az iskolában.

Tavaly szeptemberben kezdtük a műhely építését. Ja, de hogy milyen műhely építését… Leventének volt egy asztalosműhelye a Népszigeten, az Öntödeként ismert egykori üzemtől nem messze, és ő már egy ideje nézegette a helyet, ami amúgy eléggé lehangoló látványt nyújtott. Két méter magasan állt benne a szemét. Nekiláttunk… tíz hónapos munka után, idén májusban volt a megnyitó. Ha körülnézel, láthatod az eredményt. Jellegénél fogva nagyon szép art-industrial, loft stílus, nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy a lehető legtöbb eredeti elemet, berendezést megtartsuk.
A közel egy évig tartó tervezgetés, munka után, amelyből mindhárman alaposan kivettük a részünket, a megnyitót követően szétváltak útjaink. Attilával ketten maradtunk.

Attila: ‒ Az emberek nem nagyon értették, hogy mi is lesz ez… eleinte talán még mi sem tudtuk pontosan, hogy mit is csinálunk. Ennek a helynek nincs hazai előzménye, ilyesmi eddig nem létezett itthon. Azt sem igen tudtuk, hogy minek nevezzük. A napokban bukkantunk rá a szóra, amely talán kifejezi a lényegét. Amit itt létrehoztunk, az egy klubműhely. Van egypár fotel, ahová leülhetsz. Van egy kis bárpult, ahol ihatsz egy üdítőt, kávét. És a lényeg, hogy van egypár szerelőállás, ahová behozhatod a motorodat bütykölni, amolyan „szereld magad” módon. Mi ott dolgozunk melletted. Ha elakadsz valamiben, segítünk. Hozhatod a saját szerszámaidat, vagy használhatod a mieinket. Kibérelheted a szerelőhelyet hosszabb időre is, ha éppen motorépítésben gondolkodsz. De bejöhetsz és megcsinálhatsz egy olajcserét is. Ez akkor is buli, ha amúgy van saját garázsod. Motoros fazonok között vagy, velük együtt dolgozol, ötletelhetsz velük, tanácsokat adhatsz és kaphatsz. Elég inspiráló környezet.
Van egy teraszunk is szabadtéri rendezvényekre. Szülinapi bulit akarsz, legény- vagy lánybúcsút, klubestet, workshopot, mindenre nyitottak vagyunk.
Ez a hely sok lehetőséget rejt magában, nemcsak mint műhely, hanem mint klub is. Sokféle közösségi célra használható. Van hangtechnika, tudunk cateringet biztosítani.





Norbert: ‒ Elég hamar elkezdték felfedezni a helyet, a megnyitó óta eltelt rövid idő alatt volt már itt Speed Zone Klub, veterántalálkozó, reklámfilmforgatás, esküvő, techno buli, koncert, céges buli és motorbemutató is, ami nem volt még, csak azért nem volt, mert még nem jutott senkinek eszébe… Visszakanyarodva a motorozáshoz… bejött egy ember, elmondta, hogy motort szeretne venni, de tanácstalan. Kérdezgettük, mennyit menne, milyen célra, egyedül vagy utassal, milyen tempóval, milyen stílusban stb. Lassan összeállt, hogy mit is szeretne, ajánlottunk neki típust, sőt, kerestünk egyet, átnéztük, és meg is vettük neki. Ha akarja, felszereljük, átépítjük. Ha például egy stílusos túraendurót akar, amivel megtehet több ezer kilométert és haza is tud vele jönni, megépítjük. Ha egy retró endurót akar, nem gond. És az a lényeg, hogy nem vagy egyedül.

Attila: ‒ Amikor én elakadtam otthon az építésben ‒ esztétikailag értem ‒, én a feleségemet kérdezgettem, meg a gyerekemet, hogy mi a véleménye…

Norbert: ‒ …meg engem…

Attila: ‒ …mert nem volt kihez fordulnom. Aki itt épít, szerel, az számíthat a segítségünkre. Van, aki egy órára jön, van, aki három hónapig építi itt a motorját. Van, aki délutánonként beugrik egy pacsira, van, aki hetente egyszer bejön egy délutánra, beáll mellém segíteni, dumálgatunk, dolgozunk, közben megiszik egy kávét, egy sört, jól érzi magát. Van, aki műszaki érdeklődésű, és van, aki az ipari, loft hangulat miatt, de mindenki a társaságért is jön ide, az Öntödébe.
Apropó, Öntöde… Az Öntödét hárman kezdtük el, mára ketten maradtunk. Norberttel évtizedes álmunk volt egy közös vállalkozás, már a neve is megvolt: ATNO, mint Attila és Norbert.

Ma az Öntöde nevet nem hangsúlyozzuk, az új nevünk az ATNO FORGE lett, nevünkből, és az angol kohó szóból. Röviden összegezve tehát, az Öntödében egy Klubműhely működik, ATNO FORGE néven.
Ahová várunk szeretettel mindenkit…

Mert kell egy hely, egy vonzás, melyhez tartozunk
Mert kell egy hely, hol néha másról álmodunk
Mert kell egy hely, hol elválunk egy hajnalon
Mert kell egy hely a földön és egy csillagon.

Ne feledjétek, az Anto Forge és a Motorrevü közös bulibörzét rendez 2018.10.14. reggel 8 órától. Bővebb infó itt és az Atno Forge oldalán!



Képek: Mező János