Szárnyalás és zuhanás - Új motor eladás 2017.

Melyik a legnépszerűbb kategória hazánkban? Melyik márka mellett teszik le voksukat a magyar motorosok? És melyik volt 2017 legkedveltebb modellje?



Jó hír: a sok-sok hátráltató tényező ellenére enyhe növekedéssel zárta a 2017-es évet a magyar motorkerékpár-piac. A 2286 darab forgalomba helyezés ugyan 114-gyel alulmúlta az év eleji prognózist, de mégiscsak 3,3%-kal több mint 2016-ban volt.

Megkérdezésünkre az importőrök szinte egyöntetűen azzal magyarázták a továbbra sem rózsás helyzetet, hogy az Euro-4 bevetésével változtak a szabályozások, azaz nem lehetett a vadonatúj motorkerékpárokat a korábban megszokott módon elektronikusan levizsgáztatni. Ez nagyon megbonyolította – és meg is drágította - a forgalomba helyezést. Ráadásul a vizsgabázisok és az okmányirodák túlterheltek, és ez jelentős mértékben lelassította a járművek forgalomba helyezését, a vevők kiszolgálását. Egyes márkák arra is panaszkodtak, hogy az új modellek későn érkeztek meg az országba.

A havi eredményeket nézve ez szembetűnően látszik is. A teljes piac 2017 áprilisában 116%-kal! múlta alul az egy évvel korábbit, ami az egyébként húzó hónapnak számító időszakban hatalmas katasztrófa volt. Nyár közepére érték utol magukat a hivatalnokok és így a kereskedők, így júniusban kelt el a legtöbb motor, szám szerint 358 db.

39 márka 307 különböző modelljéből adódik össze a teljes értékesítés – derült ki a DATAHOUSE kimutatásából. A márkák rangsorában magasan vezet a Honda, annak ellenére, hogy 13%-os visszaesést könyvelhettek el az egy évvel ezelőtti eladásokhoz képest. Második helyen a kis pozitívumot felmutató Suzukit találjuk, míg mindössze 11 darabos különbséggel a BMW állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A német importőr számára hatalmas siker volt a 17-es év, most először tudták megszerezni a piacvezető pozíciót az 500 köbcenti feletti kategóriában, és soha ennyi BMW motort nem adtak még el Magyarországon.

Mindent vittek a túraendurók
Míg 2016-ban az on-off és a naked szegmens még fej-fej mellett teljesített, addig 2017-re teljesen átvették a hatalmat az utcai és túraendurók 591 darabbal. Az élen álló két kategóriát leszámítva a továbbiakban nem történt helycsere, a harmadik legtöbb rendszámos kétkerekű a nagy robogók közül került ki, a negyedik a 125-ös robogók közül, míg az ötödik helyen továbbra is tarja magát a chopper/cruiser szegmens. A tavalyi év nem kedvezett az utánpótlás szempontjából is fontos 125-ös kategóriának, a nyolcadliteres robogókból 30%-kal kevesebbet, az egyébként is gyengélkedő 125-ös motorokból pedig összesen csupán 83 darabot vásároltak meg.

És most jöjjön az, amiért a legtöbben idelapoztak: a magyarok kedvence 2017-ben ismét a Suzuki DL650 V-Strom volt. Egészen pontosan 139 motoros választotta új motorjának, azonban ez majdnem kétszerese a 2016-os eladásnak. Másodikként követi ugyanebben a szegmensben a BMW R 1200 GS 126 darabbal. E két modell népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy egyetlen más modell sem tudott a bűvös 100 darabos eladás fölé menni. A harmadik helyen álló Vespa GTS 300-ból 73 darab kelt el.

Mit várhatunk 2018-tól?

A megkérdezett importőrök optimisták, bíznak új modelljeik sikerében, és abban, hogy 2018-ban végre újra elindul az e-vizsgarendszer. A szinte teljes hitelstop után újra növekedett a hitelre történő vásárlások aránya – a Honda esetében ez eléri a 40%-ot – de több márka is kínál alacsony kamatozású, kedvező finanszírozási lehetőséget. A Magyar Gépjármű Importőrök Egyesülete éves előrejelzése szerint idén 2500 db motorkerékpár kerülhet forgalomba. Hogy becslésük túlontúl óvatos, vagy éppen optimista? Egy év múlva kiderül.


Top 10 márka 2017-ben:

Honda 548

Suzuki 378

BMW 367

Yamaha 261

Piaggio 176

Kawasaki 96

Harley-Davidson     83

Ducati 80

KTM 72

Triumph 59

Top 10 modell 2017-ben:

Suzuki DL 650 V-Strom 139

BMW R 1200 GS 126

Vespa GTS 300 73

Honda PCX 125 60

Yamaha X-Max300 55

Honda NSS 125 Forza 52

Honda NC750XD 44

BMW R 1200 RT 39

Suzuki GSX-S1000 35

Suzuki Address 110 32

Honda CB500FA 32

Az európai motorkerékpár- és robogópiac alakulása 2017-ben

Motorok, robogók

A legfrissebb adatok szerint az elmúlt évben 931 445 motorkerékpárt regisztráltak az Európai unió területén. Ez 2016-hoz viszonyítva 9,5%-os visszaesést jelent. A kontinens legnagyobb piaca továbbra is Olaszország (204 579 db), ezt követi Franciaország (162 828 db) és harmadikként Németország (140 667 db). A legtragikusabb a helyzet Lengyelországban, ahol egyetlen év alatt 41%-kal esett vissza a motorkerékpár eladás, de a Görögök is bajban vannak -28%-kal. Tetemes a visszaesés Németországban (-19%) és Nagy-Britániában (-18%) is. Ezzel szemben Portugália +25%-os növekedést tudott felmutatni 2016-hoz viszonyítva.

A motorkerékpárokkal ellentétben a robogópiac hasított, a 399 426 darabos eredmény 26%-os növekedést jelent. Robogóból a franciák vettek a legtöbbet, őket a hollandok, a németek és a lengyelek követik. Hihetetlen, de a robogós nemzetként elkönyvelt Olaszországban, negyed annyi fogyott csak, mint a franciáknál.

Az európai motorkerékpár-piac lassulása az Euro4 bevezetésének az eredménye, ugyanis 2016 végén extrém sok Euro3-as járművet regisztráltak, ami megmagyarázza a 2017-es visszaesést. A várakozások szerint a következő időszakban javulni fognak a számok, de továbbra is a válság előtti szinten van a piac.

Érdekesség, hogy míg Magyarországon az elektromos motorokból pont ugyanannyit adtak el – kettő darabot – mint egy évvel korábban, addig az unióban több mint 20%-os növekedést mutat ez a szegmens, 4121 kelt el belőle. Ennek ellenére ez a mennyiség továbbra is jelentéktelen, az összes regisztrált motornak mindössze 0,45%-a.

Forrás: acam.eu