Interjú: Bódis Ricsivel

Bódis Ricsit évek óta a magyar motorsport egyik legígéretesebb tehetségeként emlegetik. 2013-tól a European Junior Cupban, majd a Superbike-világbajnokság tehetségkutató versenysorozatában versenyzett, ment a Superbike-világbajnokság Superstock 600-as kategóriájában és az Alpok-Adria sorozatban.

Év elején a Hungaroringen láthattuk a 220 Volt H-Moto Team színeiben egy idei GSX-R1000-es Suzukival, és arról beszéltek, hogy a német bajnokságban, az IDM-en áll rajthoz. Nyár elején már egy vadonatúj R6-os nyergében találkoztunk vele, a H-Moto Team már szóba sem került. Ősszel pedig jött a szenzációs hír, Bódis Ricsi Valenciában a Moto2 Európa-bajnokság zárófutamán indult a világ legjobbjai között, és 14. helyezésével 2 pontot szerzett.


Bódis Ricsi: ‒ Elég bolond év áll mögöttem, rengeteg minden történt, jó is és kevésbé jó. A vége azonban szenzációs lett, mert ha minden jól megy, új lehetőségek nyílnak előttem.
Az év elejéről túl sokat nem mondanék, az említett csapattal az együttműködés nem jött össze, mint ahogy az IDM sem. Már úgy voltam vele, hogy marad az Alpok-Adria sorozat, amikor az angliai székhelyű, de magyar tulajdonosokkal rendelkező Father Bull támogatásának köszönhetően kaptam egy Yamaha R6-ost, amellyel az Alpok-Adria Bajnokságban rajthoz állhattam.

Közben azért mozogtak a dolgok, a korábbi évek munkája valamilyen szinten kezdett beérni. Egy spanyol csapat ugyanis pár havonta felhívott, hogy induljak az ő színeikben. Természetesen nemcsak rám lett volna szükségük, de a pénzre is, amit kértek érte. Kezdődött egy 10 000 euró/versenyes ajánlattal, aztán 7000 lett, majd ahogy telt-múlt az idő az ár ment lejjebb, a végén 3000 eurónál jártunk, csak a költségeket kérték volna, de nekem még az is sok volt. Aztán egyszer csak kaptam egy hívást az utolsó versenyhétvége előtt két nappal, hogy csütörtökön legyek kint Valenciában, a Moto2 Európa-bajnokság utolsó futamán mehetek a Equipo Puntomoto színeiben. Egy MIR vázas Moto2-es motorral, a világ élmenői között! Óriási lehetőség volt, de nekem annyi pénzem sem volt, hogy kiutazzak. És ez elég szomorú. Nem az én anyagi helyzetem, hanem a hazai motorsport szponzorálása. Talmácsi Gábor óta én lehettem az első magyar ebben a mezőnyben, és kis híján lemaradtam róla. Végül a családomnak, barátaimnak és pár támogatómnak (Aegon, FatherBull, George P. Tauner, Tamon Péter, Csuka Róbert) köszönhetően összejött a szükséges pénz, és én kiutaztam Valenciába, életem első Moto2-es versenyére. Róbertet a Hungaroringen oktatás közben ismertem meg, a tanítványom volt. Azt mondta, természetesen mindenféle ellenszolgáltatás nélkül támogat, ha ennyivel hozzá tud járulni a versenyzésemhez, akkor azt boldogan teszi. Egy versenyző nem érhet el eredményeket, ha nem áll mellette a családja, a párja. A párom, Zsani végig mellettem állt, és tartotta bennem a lelket akkor is, amikor elég kilátástalannak tűnt a kiutazás. De ő ott volt és csak mondogatta, hogy ez életed talán legnagyobb lehetősége, hiba lenne kihagyni! Ne add fel!

Vendéglátóm, a Puntomoto nem számít a különösebben ismert csapatok közé, az én szereplésem is meglehetősen low badgetben zajlott, nem volt túl sok pénz erre a projektre.
A másik gondom az volt, hogy augusztus óta nem ültem nagymotoron. A verseny 19 körös, hogy fogom én ezt bírni? Összeszorítottam a fogamat és belevágtam. Mit mondjak, voltak nehézségek. Három garnitúra gumit kaptunk egy versenyhétvégére, ami úgy nézett ki, hogy pénteken és szombaton volt 2 x 45 perc edzés, egy warm up, ami 15 perc, és a verseny, ami 19 kör. És a szabadedzésről akkor még nem is beszéltem. Erre legalább öt pár kellene ideális esetben.

Valahogy vissza kellett rázódnom a motorozásba is, és fogalmam sem volt a pályáról. Teljesen új volt a motor, soha nem mentem még Moto2-es motorral, és hogy még jobb legyen, szokatlan volt a gumi is. A Dunlop teljesen máshogy viselkedik, mint a Pirelli, amivel addig mentem. A Pirelli végig kenődik, jó lehet érezni, a Dunlop egy darabig nagyon jól tapad, aztán egyáltalán nem tapad. A szabadedzésen egy 160 km/órás kanyarban el is indult a hátulja, aztán visszatapadt, átdobott, a tankról ültem vissza a motorra, a lábam már nem volt a lábtartón.


A péntek tehát egy gyorstalpaló tanfolyam volt Moto2-ből, aztán jött a szombat, jó nagy izomlázzal. Kezdtünk volna dolgozni a futóművön, mondtam, hogy mit érzek, volt telemetria is, de a csapat még nem volt rutinos, így nehezen értelmezték az adatokat. Dáviddal, a kísérőmmel próbáltuk meg elemezni azokat. Felkoppant a futómű, kérdem, milyen rugó van benne? Nem tudták megmondani. Mondtam, kellene egy keményebb, az volt a válasz, hogy nincs, és nem szeretnének belenyúlni a futóműbe. Hát becsavartuk teljesen, de nem lett sokkal jobb.
Összeszorítottam a fogaimat és tettem a dolgom. Az edzéseken az eleje 3 másodperccel ment jobbat körönként. Megnéztük, a kigyorsítás nálam ugyanott volt, de míg a gyorsabbak 265-öt mentek, én 241-et. Gyengébb volt a motorunk. De óriási érzés volt ebben a mezőnyben, ezekkel a nevekkel menni az összes negatívummal együtt is. És azt is hozzá kell tenni, hogy ezek a negatívumok mindkettőnk, a csapat és az én a tapasztalatlanságomból egyaránt eredtek.
Azt gondolom, hogy ezzel a háttérrel, ilyen körülmények között szép eredmény, hogy 14. tudtam lenni a 31 versenyző között. Az utolsó 12 körben 0,5 másodpercen belül voltak a köridőim. Az edzetlenség ellenére nem fáradtam el, tudtam koncentrálni, gyors tudtam maradni. Úgy tűnt, az állóképességem két nap alatt visszajött.

A részletekbe most nem mennék bele, a lényeg, hogy felfigyeltek rám, és kaptam egy ajánlatot 2018-ra, a teljes szezonra, ide, a Moto2-Eb-re. A részvételemet természetesen finanszíroznom kell. Az ajánlat már önmagában is szenzációs dolog, de azt is megígérték, hogy ha eredménytől függetlenül azt látják, hogy tanulok, és versenyről versenyre fejlődök, akkor egy év múlva felvisznek a Moto2 világbajnokságra, egy kétéves szerződéssel. Ott már nem kell fizetnem, csak versenyeznem.
És én abban biztos vagyok, hogy fejlődni fogok! Alázatosan fogok dolgozni, mert életem lehetőségét nem fogom elpuskázni.

A matematika úgy néz ki, hogy kb. 60 millió forintba kerülne a szezon, és 31 millióba a felkészülés. Ez így elsőre óriási pénznek tűnik, de ez igazából befektetés, amely a következő évtől, a MotoGP-ben térülne meg a támogatóknak, ott már hatalmas a médiavisszhang, a nyilvánosság, vagyis a reklámérték.
Jelenleg a pénzügyi alapok megteremtésén dolgozunk. Óriási lehetőség előtt állok én is, és a magyar motorsport is, nem szabad kihagynunk.
Képek: Mező János