Használtmotor teszt: Honda NC 700

A motorgyártás picit olyan, mint a horgászat. Lehet speckó a bot és élethű a csali, ami tengeri szörnyek befogására lett tervezve, ha mi a falu végi tóra járunk pecázni. A motoroknál sem egyértelmű, hogy mi a legjobb. Hétköznapok bajnokai ritkán válnak élsportolókból. Az NC remek példa arra, milyen is egy igazi mindenes.



A marketinghanta és az újságírók alkotta képnél is jobb fokmérő a vásárlók reakciója egy-egy termék kapcsán. Jó látni, amikor a jármű birtoklása kiteljesedik és a tulajdonosokból márkatársak, klubtagok lesznek. Nem minden toboroz ilyen táborokat, de az NC igen. Anno nálunk is szolgált egy NC700SD, tizennyolc hónap és 50 000 km után nagyon pozitív tapasztalatokkal zártuk a tesztet és adtuk vissza a motort. Pár apróságtól eltekintve rendben teljesítette a távot a motor. A mostani használtteszt arra is hivatott, hogy eldőljön, az ottani hibák elszigetelt jelenségek voltak csupán vagy a lassan abba a kilométer-magasságba jutó társak is találkoznak a tünetekkel. A szélesebb mintavétel kedvéért az NCClub X verziókkal kapcsolatban küldött észrevételeit is figyelembe vettük, hiszen az alapkonstrukció nagyon közeli rokonságban áll egymással. De honnan is indult ez az egész?


A Honda 2012-ben a New Concept rövidítéséből alkotta meg a típus nevét, az akkor kitalált irány pedig bevált. Jól pozicionálták a terméket és valós alternatívát tudtak adni a vásárlóknak, akik ezen a területen kutakodtak. A külseje tekintetében lehetne tanakodni, de egy biztos, az idő neki dolgozik. Pont az tartja ma fiatalon az NC-ket, ami anno kismértékben sokkolta a szemeket. Mindenesetre a motor szokatlan vonalvezetéséhez remek ötletek is társultak, ilyen a tank ülés alá való száműzése és a praktikus tároló kialakítása annak helyén. Ez a megoldás egyre inkább felértékelődik, hiszen napjaink motorjain a sok elektronikai kütyü elveszi a helyet és már csak elvétve fér el egy pénztárca vagy telefon az ülés alatt. Pedig ennyi miatt igazán kár hátizsákkal nehezíteni az életünket. Ehhez jött még a kényelmes ülés és üléspozíció, valamint a könnyed irányíthatóság.

Azokra is gondolt a Honda, akiket ez a fajta praktikum nem hat meg, adu ászként ott volt még az opcionálisan rendelhető dupla kuplungos DCT váltó is. Ez egy igen megosztó szerkezet volt akkor is és ma is, sokan fanyalognak miatta, jellemzően addig, amíg ki nem próbálnak egy ilyen masinát. Az első generációs DCT-k még eminens diák módjára igyekeztek kitalálni a tuti fokozatot. A mai szerkezetek már sokkal lazábbak, de a régiért is lehet lelkesedni.

A motor 670 cm3-es blokkjához párosított 48 lóerős teljesítmény nem hangzik soknak, de azért lebecsülni sem kell. Nem vár el tőlünk állandó, megfeszített koncentrációt, de selymesen, finoman teszi a dolgát, és elegendő nyomatékkal rendelkezik az élvezetes motorozáshoz. Mellesleg így pont vezethető A2-es jogsival is. Persze az sem meglepő, hogy a tulajdonosok kívánságlistáján a +15-20 lóerő igen előkelő helyen áll. Az NC-nek elévülhetetlen erényei vannak a környezettudatosság terén, hiszen 3 liter alatt/körül is eljárhatunk vele, ami nagyon kellemes meglepetés, sok robogónak is erényére válna egy ilyen adat. A fogyó alkatrészek közül a lánc az, aminek cseréjével 22-25 000 kilométerenként számolni kell, ezt saját és a tulajdonosok tapasztalata is megerősíti. Talán ez is lehet az oka annak, hogy a kardántengely használatának áhítása most a másik jellemző pont a tulajdonosok listáján. Ebben a kérdésben mindenki meglátása szerint teheti le a garast, választási lehetőség azonban nincs.


A gyári futómű igényel némi kompromisszumkészséget a felhasználóktól, ugyanis ez az a pontja a motornak, ahol ténylegesen tetten érhető a költségcsökkentési szándék. A helyzet közel sem katasztrofális, aki viszont finomabban dolgozó egységet szeretne a motorja alatt tudni, az kezdésként egy rugócserével javíthat a helyzetén. A komfort a futóművön túl máshol is fokozható, fokozandó. A formavilág sajátossága, hogy az S modell esetén szélvédelemről nem beszélhetünk. Aki sokat megy és messze, választhatja az átszabott X verziót, ott viszont a nagyobb szélvédelemhez turbulencia társul. Magányos farkasokra ennyi vonatkozik, viszont aki társát is vinni akarja, jobb, ha a gyárilag nem a legkényelmesebb hátsó üléssel is kezd valamit. Túrázóknak még a középállvány hiánya miatt hullhat a könnye.


A megbízhatóságot érintő kérdéskör egyszerűen összefoglalható. Gyári visszahívás két alkatrész kapcsán volt. A nem D.I.D lánccal szerelt példányoknál a hajtólánc (szükség szerint), illetve bizonyos alvázszámsorozat esetében a műszercsoport került cserére. Ezenkívül más jellemző betegség nincsen, a mi tartóstesztmotorunknál előjött hibák (hátsó rugóstag elpukkanása, ülés pikkelyesedése) egyedi esetnek számítanak a mai napig. A legtöbbet futott hazai NC-k 70 000 km környékén járnak, de több példány is 45 000 fölé jutott már. A DCT váltótól sem kell félni, gond nélkül üzemel a szerkezet ilyen futás mellett is. Anno a tesztmotorunk szétbontását követően is mindenki elégedetten biccentett a Honda Dreamnél.

A válság utáni időszakban napvilágot látó NC-ből idehaza is sok fogyott. Bár a 700-as verziót mindössze kettő évig, 2012‒2013-ban gyártották, mégis bőséges a kínálat a használtpiacon. Még úgy is, hogy az eladott példányok közül sok még mindig első gazdájuknál szolgál. Az átlagos futásteljesítmény 30‒35 000 km, de 10 000 körüli éppen úgy akad, mint 60 000 km-es példány. Félni nem kell ezektől a számoktól, a koncepció jóval hosszabb távra tervezett. Vételkor csak a szokásos dolgokat kell ellenőrizni, illetve a láncszett állapotát. Egy szép és jól karbantartott példánytól nem kell eltántorodni egy láncszettcsere miatt, csak kalkulálni a költségekkel. Az árát jól tartja a típus, az átlagos futásteljesítményű gépek 1,2-1,3 millió forinttól indulnak. Kevés kilométert szaladt példányokért viszont már 1,9 millió körül kell adni. A hosszú lábú X példányok árában jelentős eltérés nem mutatkozik. Aki több mint 1,5 milliót szán a következő motorjára, elgondolkodhat a 750-es utódon is, mely továbbvitte a család becsületét, sőt. Összegezve, a nagymotorok világába belépni kívánók számára éppen úgy jó választás lehet az NC, mint a lazább motorozást keresők vagy automata váltós géppel túrázni vágyók számára, nagy lutrit nem rejt magában a típus!

Képek: archív