Menetpróba: Honda Rebel

Nem árulunk zsákbamacskát. Rögtön az elején megmondjuk, ezt a motort nem szívesen adtuk vissza, de akkor már azt is hadd mondjuk el, hogy nem a kinézetébe szerettünk bele. Legalábbis nem egyből.



Na, szóval, ami a kinézetét illeti, a Rebel az a fajta motor, amit inkább elfogad az ember. Nehéz elképzelni, hogy valaki pont erről a formáról ábrándozzon hanyatt fekve a réten. Ha már nagyon elemezgetni akarjuk a kinézetét, akkor tulajdonképpen egyetlen helyen akad el az ember, a tanknál.

Akkor hát legyen bobber
Az látszik, hogy a cél egy bobber volt. Erről árulkodnak a fura méretek, elöl-hátul 16 colos felnik, 130/90-es és 150/80-as gumikkal. A 150 hátra teljesen normális dolog, a 130 előre kissé vaskos, de hát mindent a megjelenésért. A méretek egyébként megegyeznek a Harley kis bestsellerével, a Forty Eight gumiméreteivel. Teljesen rendben vannak a rövidre vágott, éppen hogy funkcionális sárvédők, a sámliszerű ülésmagasság, a lábtartók pozicionálása, a kormány, a váz kialakítása, különösen ahogy a főváz megkerüli a vezetőülést, kifejezetten tetszik. Szóval minden rendben van, csak a tank formájánál kezd el hümmögni a kritikus. Technikailag érthető, esztétikailag talán kevésbé. A 690 mm-es ülésmagasság miatt értelemszerűen mélyre kellett ereszteni a vázat, innen valahogy fel kellett érni a váznyakig, tehát a szintkülönbséget át kellett hidalni, ugyan nem lejtős ösvénnyel, hanem a váz gerinccsövével, amely így viszont meredeken emelkedik. Erre kellett valahogy ráapplikálni a tankot. Oké, de milyen tankot? Mogyorótankot, csepptankot? Vagy egy ilyet? Hát, erre nincs válaszunk.


A borzalmas feszültséget végül is a szűz szemek oldották fel. A talányos mondat értelme: tulajdonképpen a motor minden olyan megkérdezett embernek tetszik, aki nem, vagy nem régóta motorozik, tehát nincsenek előítéletei, határozott elképzelései, elvárásai egy motor kinézetével kapcsolatban. Magyarul, nyitott, befogadó elmével kell hozzáállni, nem több évtizedes megrögzöttséggel. Tankkérdés akkor over...
Aztán kifejezetten tetszetős a lengővilla vastag csöve. Mennyivel jobban néz ki, mint egy négyszög keresztmetszetű zártszelvény, és valószínűleg nem is drágább annál! A régi-modern összhatás egyik kulcsszereplője a klasszikus, magától értetődő formát idéző, kerek lámpa, a széles, szálcsiszolt alumíniumkerettel, a másik a szintén kerek, ámde full digitális kilométer- és minden egyéb óra.
A Rebel optikai sikereiben kétségkívül nagy szerepe van a színének. Nem variáltak nagyon: fekete és ezüst, a fekete homokszórt, strukturált és lakkozott formában, az ezüst szálcsiszoltan és kész. Jó, jó, a telószár krómozott, természetesen. Létezik még matt alumínium, fekete és vörös-fekete verzió, véleményünk szerint a fekete a legütősebb.



Hamar összejössz vele
A Rebelt egyébként nem nehéz megszeretni, illetve elég nehéz nem megszeretni, már ha az ember le tudott számolni a nagymotormacsóság-élményeket, örömöt megnyomorító terhével, és hajlandó élvezni a könnyedséget, kezelhetőséget, barátságosságot.
Pontosabban akkor fogod megszeretni, amikor először ráülsz, kirúgod alóla az oldaltámaszt és játszi könnyedséggel a kerekeire billented. Nem kell hozzá lendületet venni, nem ugrik ki a szemed, akkor sem, ha 160 körüli vagy, afölött pedig maga a megtestesült biztonságérzet. Az egész jó kormányelfordítási szögnek köszönhetően bárhová befordul, ha megbillen, sem gond, egy letoppantással megoldod, az egész motor 190 kg, de annyinak sem érezni a mély súlypont miatt. A kétbovdenes gázmarkolat könnyen jár, a kuplunghoz sem kell nagy kézerő, de valahogy mégsem úgy, mint az olcsó kínai vackoknál, nem azt érzed, hogy nincs rugóerő, amely összeszorítaná a lamellákat.
A váltó könnyen jár és pontosan kapcsolható, visszaváltásokkor egy hajszálnyit csontosabb, de nem akad és nem kell rugdosni.

Csibészke motoron
Szóval leülsz a Rebelre, felteszed a lábaidat a még éppen jó helyen lévő, eléggé középre hozott lábtartókra, megragadod a pont kézre álló, egyszerű, feketére fújt kormányt és átalakulsz egy kajánul vigyorgó csibésszé, aki dekkel a szája sarkában, lógó gatyában, olajos atlétatrikóban pimaszul néz hátra egy lámpánál. Aztán zöld, gáz, és beborítasz egy szabad helyre, és minden mögötted van. Nem különösebben erős, még pont jó az A2-es jogsihoz. A CB500F erőforrást áthangolták, itt nem a sportosság és a fordulatszám, hanem a nyomatékleadás került a fontossági lista élére. A Rebel már 6000-es fordulatnál, tehát a CB500F-nél 100-él korábban leadja a 42 newtonméterét. A soros kéthengeres szerethető karakterű erőforrás, ha csak cirkálgat az ember, már 60-tól elmegy akár hatodikban is, ha meg elforgatod, akkor egész jól ugrik.
Az alacsony üléshelyzet és a teljes nyitottság miatt a sebességérzet elég nagy rajta, szó szerint semmiféle szélvédelmet nem nyújt, így már a 120 is száguldásnak tűnik, a vége valahol 160 körül van. 150 fölött még bombabiztosan fut, igaz, a széles első abroncs miatt már egy vastagabbra sikerült felfestés is megriszálja kissé. Szintén az első abroncs miatt kissé határozottabban kell bebillenteni kanyarokba, de erre két perc alatt hangolódik rá az ember. A lábtartók csak profik kezében fognak leérni, normál használatnál nem fognak gondot okozni.
Az első, kétdugattyús, úszóágyazású Nissin pontosan adagolható, elegendő fékerőt ad, a hátsó egydugós nyomáspontja még talán az elsőénél is jobban érezhető, jól adagolható az is, szóval fékek terén semmi extra, de minden teljesen rendben van.


Na, és akkor most milyen?
Emlékszem, amikor először láttam, azt gondoltam, megint egy költséghatékony fejlesztés, csak hogy letudják a fiataloknak szóló vintage gyakorlatot. De nem csak szöveg, a Rebelt tényleg nem szívesen adja vissza az ember. Tapasztaltabb motorosként (finoman így hívjuk a korosodást) is hamar meg lehet barátkozni vele, fiatalnak, hölgynek, kezdőnek pedig valószínűleg azonnal bejön. Bizalmat keltően könnyű és kezes, hondásan jól összerakott. Hosszabb utakra nem ez való, de egy Budapest‒Balaton bármikor. Mindennapokra tökéletes, ingázni, ide-oda elugrani, örömmotorozni a haverokkal szuper, és végül is van egy stílusa, az biztos.

Képek: Mező János