Baleset-megelőzés: Váratlan veszélyforrások

Szeretem a jó közlekedésbiztonsági filmeket. Például azokat, amelyeket az angol kormányzat készíttet. A „Think!" című kampány egyik gyöngyszeme az egyik kedvencem. Ebben nem folyik vér, nem törik csont, csak valaki békésen motorozgat egy kört, de a film mégis utal minden veszélyforrásra, ami egy kétkerekű vezetőjét csak fenyegetheti az utakon.



Tűzpiros Ducati előtt nyílik fel a garázskapu, vezetője gyakorlott mozdulatokkal ül fel rá, és nem sokkal később már gyönyörű tájakon suhan vele. A férfit mintha őrangyalok kísérnék, minden veszélyhelyzetre figyelmezteti valami: az olajfoltra az úton egy – a valóságban persze nem létező – közúti jelzőtábla hívja fel a figyelmét, az előtte haladó furgon vezetőjének kanyarodási szándékára a kocsi hátulját borító porba írt felirat. Azt, hogy a kanyar íve élesebb, mint gondolná, az út menti jelzőtáblák elképzelt kísérőszövegei szinte a szájába rágják. A lejtő mögül hirtelen felbukkanó, szembejövő teherautót a megelőzni kívánt autóbusz hátuljáról silabizálja ki, a 100 méter múlva megcsúszással fenyegető tehénlepényt pedig újra csak tábla hozza a tudomására. Egy Birminghambe igyekvő stoppos kezében tartott feliratból tudja meg, hogy hamarosan figyelmetlenül elé kanyarodó traktorosra kell számítania. Bárcsak a valóságban is minden így működne! Milyen jó lenne látni azt is, amit valójában nem észlelünk! A valóságban azonban a helyzet bonyolultabb. Nem elég látni, valami más is kell a veszélyek elkerüléséhez.

A vezetés folyamata a való életben három rutinszerűen ismétlődő elem  összekapcsolódásából áll: észlelnünk, érzékelnünk kell mindent, ami a közlekedés szempontjából fontos lehet. Mérlegelnünk kell azt, amit látunk (akár egy röpke másodperc alatt), majd a mérlegelés alapján meghozott döntést végre kell hajtanunk, cselekednünk kell. Vezetés közben a legtöbb információhoz látás útján jutunk. (Hallás és tapintás útján is juthatunk információkhoz, de ezek mennyisége elenyésző a látás útján szerzett információkhoz képest.) A szemünkön tehát rengeteg minden múlik. De pontosan mi is? Kezdjük az alapokkal!

A térbeli irányoknak azt az összességét, amelyben a nyugalomban lévő, előretekintő emberi szem valamely tárgyat észlelni képes, látótérnek nevezzük. Más szavakkal: a látótér a térnek az a része, amit mozdulatlan fej- és szemállás mellett egy pontra való tekintés során egyszerre látunk. A látótér központi része a közel- és távollátás feladatának ellátásához, a perifériás része a tájékozódáshoz, a környezet megfigyeléséhez szükséges.

Az emberi látótér határai két szemmel nézés esetén nagyobb, mint 90-90 fok, felfelé 50-60 fok, lefelé 60-70 fok. Az ember a tér közel felét látja, de csak a látótér középső részéről képes pontos képet kialakítani. Ha az ember mozdulatlan szemmel előrenéz, élesen látja a fixált tárgyat. E körül is nagyon sok mindent észlelünk, anélkül, hogy a szemünket más irányba mozdítanánk. Mint azt kifejtettük, ezt az egész észlelt területet nevezzük látótérnek. Megkülönböztetünk egyszemes (amit csak egy szemmel látunk) látóteret és kétszemes látóteret. A középső részen, centrálisan a két szem látótere fedi egymást. Az, hogy az ember két szemmel együtt, egyszerre lát, biztosítja a térlátást, melynél a két szem különböző pozíciója által pontos mélységészlelés jön létre. A mélységészlelés vagy más néven távolságészlelés az a vizuális képesség, amellyel a világot három dimenzióban észleljük. A perifériás látómezőben a színeket, formákat nem érzékeljük jól, és a sebességet, távolságot is rosszul becsüljük meg. Nagy sebességgel haladva a látótér beszűkül, és a közeli tárgyak elmosódottan látszanak.

A látótéren bármilyen okból kívül eső részt holttérnek nevezzük. A holttereket csökkenteni lehet helyes megfigyelési technikával (szem és fej megfelelő irányú mozgatása), illetve hátrafelé a tükrök segítségével. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Amikor szemünkkel valamit nézünk, akkor valami más elkerüli a figyelmünket. Vezetés közben természetesen leginkább előre kell figyelnünk, de a műszerek vagy a visszapillantó tükör szemlélése – bármennyire szükséges és fontos – egyszersmind elvonja a figyelmünket mindarról, ami előttünk történik. Nem árt ezt figyelembe venni, amikor valami olyasminek a végrehajtására készülünk, ami függ az előttünk zajló forgalomtól is. A visszapillantó tükörnek is van holttere. Ez akkor van, amikor a másik sávban mögülünk érkező a tükör holtterébe kerül. Ezért ajánlatos sávváltás előtt hátratekintéssel is meggyőződni arról, hogy van-e ott valaki. (Még vagy már nem látszik a tükörben, mert túl távol és a járművünk takarásában vagy éppen túl közel van.)

A járművezetők többsége tévesen becsüli meg a szemből érkezők távolságát és sebességét, úgy, hogy a távolságot a ténylegesnél nagyobbnak, a sebességet pedig a valóságosnál kisebbnek gondolja. Ezt a jelenséget elsősorban balra kanyarodásnál, előzésnél, kikerülésnél és sávváltásnál kell figyelembe venni.

Lássuk ezek után a döntés/végrehajtás kérdést! Mit jelent a sokat emlegetett reakcióidő? Ez nem más, mint az inger és a rá adott reakció között eltelt idő. Egyszerű reflexes válaszoknál, illetve ún. egyszerű reakcióidő feladatokban (ahol egyetlen inger van, és arra mindig egyféle választ kell adni, a lehető leggyorsabban) a reakcióidő nagyobb részét az idegingerületnek az érzékelő és mozgató idegrostokon való végigfutása teszi ki. (Ilyen például az, amikor észleljük, hogy a lámpa pirosra vált. Erre csak egyfajta reakció létezik, a fékezés.) Bonyolultabb reakciók esetén viszont a válasz létrehozatala, információfeldolgozás zajlik a reakcióidő legnagyobb részében. Információfeldolgozást igényelnek már az ún. választásos reakcióidő feladatok is, melyekben többféle inger jelenhet meg, és mindegyik ingerre más-más választ kell adni. Az ingerek lehetnek merőben váratlanok is, és lehetnek tömegével előfordulóak. De egy biztos, ha veszélyt közvetítenek, cselekednünk kell...

A bevezetőben emlegetett film végén egyetlen mondat figyelmezteti a nézőt arra, hogy amit látott, az a képzelet műve: a garázshoz való visszatérés után a férfi vállán egy hatalmas madárürülék landol. És amíg hősünk a magasba tekintve fürkészi a tettest, megjelenik a filmet lezáró felirat: „Gondolkodj! A való életben a legtöbb veszélyre semmi sem figyelmeztet!”


Szöveg: Kondorné, dr. Kollár Zsuzsanna


Mozgalmas szezonzáró

Egyre rövidebbek a nappalok és időnként a hajnali, reggeli csípős időben sem esik olyan jól a motorozás innen tudhatjuk, hogy közeledik a szezon vége. A balatoni motorunk is befejezte az idei szolgálatot, augusztus 31-én vonult utoljára.

Az utolsó napok is mozgalmasan teltek: a sok baleset, rosszullét, újraélesztés mellett sajnos egy égett gyermeket is el kellett látnia egységünknek.


A napi szolgálat vége előtt riasztották a balatonvilágosi motort: egy 10 hónapos gyermek forrázást szenvedett el Balatonkenesén az egyik vendéglátó-ipari egységben. Az eset helyszínére párhuzamosan riasztották az akarattyai mentőgépkocsit és a füredi mentőhelikoptert is. A gyerekesetek mindig nagy megterhelést jelentenek az ellátók számára, hiszen ezek azok a helyzetek, amikor az embernek óhatatlanul is eszébe jut: az én gyerekem is lehetne ott. A forrázás különösen veszélyes lehet, hiszen a folyékony közeg gyorsan halad” a testfelszínen, nem lehet gyorsan eltávolítani és jó hőtartó képessége miatt komoly sérüléseket tud okozni. Sajnos ebben az esetben is ez történt: kiérkezéskor motorosunk a kisgyerek 30%-os  II. fokú égését állapította meg, amely súlyos, életveszélyes állapotot eredményezett. Ilyenkor a lehető leggyorsabban meg kell kezdeni az érintett terület hűtését, így bevetették a mentőmotoron rendszeresített speciális égési kötszereket. Természetesen emellett folyadék - és oxigénterápiára és kábító fájdalomcsillapító adására is szükség volt. A gyerek súlyos állapota megkövetelte a teammunkát ilyenkor minden kézre szükség van a hatékony ellátás érdekében. A helyszínen lévő egységek közösen végezték a gyermek állapotának stabilizálását, akit ezután a mentőhelikopter szállított a budapesti Bethesda Gyermekkórház Égéscentrumába.


Köszönjük a közös munkát a helyszínen dolgozó mentőerőknek!