Versenyzőkeltető

Olyan ez, mint a több idősíkkal játszó Guy Richie-filmek. A Motorrevü 2017/7-es számában a superbike-vb imolai versenyhétvégéjén szerzett tapasztalataimról számoltam be, amikor betekintést nyerhettem a Gulf Oil által szponzorált versenycsapatok, az Aprilia Milwaukee és a BMW Altea kulisszái mögé, az SBK-versenyhétvégék világába is. A mostani írás viszont az előző nap élményeiről, a noalei Aprilia-gyár versenyrészlegénél tett látogatásról szól.





Olyan ez, mint a több idősíkkal játszó Guy Richie-filmek. A Motorrevü 2017/7-es számában a superbike-vb imolai versenyhétvégéjén szerzett tapasztalataimról számoltam be, amikor betekintést nyerhettem a Gulf Oil által szponzorált versenycsapatok, az Aprilia Milwaukee és a BMW Altea kulisszái mögé, az SBK-versenyhétvégék világába is. A mostani írás viszont az előző nap élményeiről, a noalei Aprilia-gyár versenyrészlegénél tett látogatásról szól.

 

A portás gyanakvó hűvösséggel méregetett minket, miközben tárcsázta a megfelelő melléket. Pár perccel később Bezze Francesco, a Piaggio Group marketingspecialistája sietett elénk. Első utunk a hírességek csarnokába vezetett. A teremben a fal mellett sorakoztak az Aprilia versenysportjának kiemelkedően sikeres darabjai, megfelelő alaprezgést generálva ezzel a részleget látogató szerencsések számára. Valentino Rossi RS 125-öse, Max Biaggi RSV-je, Jorge Lorenzo világbajnoki 250-ese és hát nem utolsósorban Talmácsi Gábor világbajnoki 125-öse is itt pihent győzelmektől ittasan, de még mindig sebességre éhesen. Időközben Andrea Zoccarato érkezett meg a sajtóosztályról. Átveszi a kalauzi stafétát, és már indul is a részlegek bemutatása. Minden kellemesen hivatalos és egyben barátságos. Megkülönböztető figyelemben részesülünk, ami szívmelengetően szokatlan, hiszen fotósként többnyire láthatatlanul háttérben maradok, az események folyamát követő légies árnyékként. Szóval itt nem ez van, de kérdezni nem is nagyon kell, mert rengeteg az információ. Megtudjuk, hogy ebben a részlegben található a minőség-ellenőrzési csoport, amely nem csupán a versenyszakág alkatrészeit, de az utcai motorokba kerülő egységeket is teszteli. Itt fejlesztették az APX2 elektronikai modult, melynek szoftveres oldalát is házon belül oldják meg. Büszkék rá, mert a teljes superbike-mezőny és a Moto3 kategória is ezt az elektronikát használja. Paolo Bonora, az elektronikai részleg vezető mérnöke elmondta az APX2-vel kapcsolatban, hogy egyik fő ütőkártyájuk ez a rendszer. Fejlettségére jellemző, hogy a pályán GPS nélkül 5 méteres pontossággal tudja, éppen hol jár a versenygép, ezért nincsenek zavaró tényezők vagy vételi problémák sem, amelyek negatívan hatnának a teljesítményre. A rendszer tökéletesen ismeri az adott pályát, így a versenyzőnek „csak a gázt kell húznia”. Segítségével tudják összhangban tartani, optimalizálni a motor teljesítményét, a váltót és a futóművet. Maga a rendszer gombok segítségével a kormányról is irányítható, de Max Biaggi óta a versenyzőknek azt javasolják, ezeket ne is használják, mert gyárilag már annyira jól vannak hangolva! Ezen fejlesztések egy része a későbbiekben fellelhető lesz az utcai motorokban is, például a visszaváltás utáni gázfröccs vagy az egykerekezést kordában tartó szoftver integrálásával.

 

Majd láthattuk a labort, ahol lengőkarok prototípusait és az üzemanyagtankokat fejlesztik a versenyrészleg számára. Több különböző, kisebb-nagyobb műhelyszoba mellett haladunk el. Torziós asztalok, a vázak viselkedését mérő padok, szélcsatorna, számtalan különböző eszköz, melyek közül jó néhány saját fejlesztés. De amúgy semmi felesleges túlzás vagy csillogás. Fotózni viszont itt nem lehet. Az egyik műhelyben újabb különlegesség fogad minket: egy, az Aprilia által egyedi megrendelésre készülő Factory Work GP versenygép, amely a kellően tehetős „utca” emberének pénztárcájára van szabva. Gyakorlatilag a 2015-ös MotoGP-technika, melyet nyitott versenyeken vagy magánpályákon lehet csak használni ilyen-olyan megkötéssel, közúti forgalomba természetesen nem helyezhető. Választható a szín, ülés, elektronika és még sok minden más, akár gyári szerelőgárda is jár hozzá bizonyos esetekben. Az ár a választott paraméterektől függ, a belépőszint 22 ezer, de a csúcsgép ára 160 000 euró. És ez pont az volt… Elmondásuk szerint kb. évi 60 darabot adnak el.

 

Mutattak még MotoGP-prototípust, de erről természetesen nem sokat árultak el, megálltunk egy, az Öhlinsnek szentelt műhelynél. Velük is szoros kapcsolatot ápolnak, a tervezésekhez a saját mérnökeiket is elküldik és így lehetőségük van változtatásokat kérni a fejlesztésekkel kapcsolatosan.

Ebéd utánra maradt a másik épülettömbben található tesztrészlegek látogatása. Itt találkoztunk Mario Manganellivel, aki az Aprilia Racing gépeinek motorfejlesztéséért felelős. A folyosón sétálva egymás mellett sorakozó szobák, mindegyik a versenyblokkok más és más paramétereinek méréseire specializálva. Tartósság, teljesítményleadás, fordulatszám-diagnózis és megannyi tesztfázis. Láttunk egy új fejlesztésű blokkot is, ahol naivan feltettem a kérdést, hogy hány kiló is egy ilyen mestermű. Mario majdnem kimondta, de aztán közölte, hogy ez az adat titkos. Felírtam a gondolatbeli zöld táblára 100-szor, hogy súllyal kapcsolatos kérdésekkel nem csak a hölgyeknél kell óvatosnak lenni. Annyit viszont elárulhatott, hogy egy superbike versenygép mindenestől minimum 165 kg kell legyen, ezért bevett szokás az is, hogy a motor különböző részeire pluszsúlyokat erősítenek.

 

A végén adódott még lehetőségem újra átélni a nagyszerű gépcsodák furcsán csendes bűvöletét. Ugrásra kész mozdulatlanságuk, megálmodóik, létrehozóik, pilótáik dinamikáját suttogták. Azt a lelkesedést, vágyat, büszkeséget és szeretetet, melyet vendéglátóinktól is tapasztalhattunk látogatásunk során.
Gondolatban az imolai pálya palánkjánál álltam, ahol e nyugdíjazott hősök leszármazottai száguldják majd múlttá őseik dicső rohanását.

Képek: Szabó Zsolt