EICMA 2017: Előzetes a BMW közepes GS-eiről

A BMW négy újdonságot ígért Milánóra, a közzétett videójuk alapján az F700/F800 GS utódja köztük lesz.


Milánóban fogják bemutatni az F700/800 GS utódját, mely egy alapjaitól újragondolt párosnak néz ki. Korábbi kémfotókon már sok érdekességet láthattuk, ilyen például az alumínium váz mely az eddigi térhálós acélcső vázat válthatja. A futómű terén továbbra is megmaradhat az eltérés, a hírek és videóban látottak szerint továbbra is csak a nagyobb testvér kapja meg a fordított teleszkópokat.

A egyik legfontosabb változást a hengerűrtartalom növelése jelentheti, angol források szerint ennek mértéke 50 cm3 lesz és így már F750 és F850 GS-ről beszélhetünk majd. Az, hogy a korábbi pletykák beigazolódnak-e a gyújtási sorrend kapcsán, miszerint a BMW áttér sorkettes blokkjánál a 270°-os sorrendre, szintén csak a bemutatót követően fog kiderülni.

Ami biztos és jól látható a videó több pontján is az a trendeknek megfelelő TFT kijelző, valamint a LED-es első fényszóró.

A motor territóriuma továbbra sem korlátozódik majd kizárólag az aszfaltos utakra vagy a terepre, marad olyan amilyen eddig is volt, igazi kis mindenes.

Leleplezés november 7-én reggel.