Supermotónak látszó Dorsoduro

A fotózáskor a motor körül sétálgatva elemeztük a gépet, próbáltuk beszorítani valamelyik kategóriába. Supermotonak nem supermoto, funbike kategória már nagyjából nincsen. Akkor mi? Hypermoto? De kell-e tudni szigorúan kategórizálni valamit ahhoz, hogy jó legyen? Nem feltétlenül, kövessük inkább az Üvegtigrisben elhangzott analógiát, „a Wartburg azért jó, mert nagy, a Trabant meg azért, mert kicsi... „ A Dorsoduro meg azért, mert olyan, amilyen.





Mivel az elődhöz nem volt szerencsém, így tiszta lappal indult kapcsolatunk. Az Aprilia szalonban a Shiver mellett állt amikor először megpillantottam őt. Bár a lelkük azonos, tekintetemet jobban vonzotta a Dorsoduro supermotós formája. Igen, elölről nézve még akár kőkemény supermotónak is hihető. A többi részlet azért árulkodó, hiszen szélesedik a csípője rendesen. Kicsit olyan képet festett, mint egy nyugdíjba vonult élsportoló, aki már elérte a pályákon amit akart és bár fitt és fiatal, akin látszik a sok éves munka, de már picit engedett a szorításon és felkapott pár kilót. Ez a hétköznapi életben még pozitívum is lehet a supermotóknál, hiszen a hardcore gépek teljesen elmebetegek és olyannyira radikálisak, hogy csak az azonos lelkületűek tudják hosszútávon is élvezni a társaságukat. A Dorsoduro ügyes, hozza a feelinget, de nem akar jobban belemerülni ebbe a vonalba. A design átgondolt, letagadhatatlanul és nagyon...

A teljes cikk a Motorrevü legfrissebb, 2017/11 számában olvasható! A lap megtalálható az újságárusoknál, illetve megrendelhető előfizetéssel! Utóbbival kapcsolatban további információ ezen a linken található!
Képek: Mező János