Yamaha XSR900 by Jeff Palhegyi

A Kaliforniában született, magyar származású motorépítő újra nagyot alkotott.





A Yamaha tudatosan, lépésről-lépésre építi fel vintage illetve épített motorjainak világát a Faster Sons és a Yard Built vonulatok mellett haladva. Jeff Palhegyi is ennek köszönhetően kapott ismételten megbízást a Yamahától. Kettejük kapcsolata igen tekintélyes múltra tekint vissza. A történet 1995-ben, egy Royal Star átépítésével kezdődött. Az azóta elmúlt 21 évben Jeff több mint 70 motort épített a hangvillás márkának.


Azonban ennyi motor és ennyi Yamahát követően sem fogyott el még az ihlet vagy az ötlet. Remek bizonyíték erre a legutóbbi alkotása, mely a TZ750 szellemiségéből merítkezik. Hiába a modern alap, erre a motorra ránézve gyönyörűség járja át a lelkünket, olyan kort idéz amikor még a bivalyerős kétütemű versenymotorok szabadon garázdálkodhattak.

A mű megalkotásakor a Yamaha '70-'80-as években használt ülésidomát vette alapul a mester, majd ehhez formálta a motor többi részét. Minden idomot saját maguk terveztek és gyártottak, a harmonikus összkép nagyon komoly munkáról tanúskodik. Ennél a fázisnál érkeztek el az egyik legnehezebb ponthoz, ugyanis az alu tanktakaró kialakítása és az eredeti tankkal való összedolgozása nem kis feladatot jelentett.

Az átalakítás a motor szinte összes elemét érintette és nem csak a design szempontok terén. Sikerült a Faster Sons szellemiségének átemelése a gépre, mely valóban a múltból merítkezik de a jövőnek épült. A műre a korhű fényezés teszi fel a koronát. Szerencsére sok kép készült a motorról, melyekben gyönyörködhetünk.

Képek: yamahamotorsports.com