Elektromos cruiser Olaszországból

A Tacita T-Cruise elsősorban az amerikai piacot támadja, adottságai alapján pedig még sikeres is lehet!



Az olasz Tacita cég eddig elektromos off-road motorok megalkotásán dolgozott, azonban az amerikai piac meghódítása érdekében most egy új területre fókuszálnak. A T-Cruise-ban ötvözni kívánják az eddig megszerzett tapasztalataikat az amerikai piac igényeivel. Így született meg a döntés, hogy a villanymotorjuk köré egy cruiseres külsőt rajzoljanak. Ez nyerő stratégia lehet, hiszen ebben a szegmensben még nem tolonganak a résztvevők.

Az elektromos motorok kapcsán az egyik legnagyobb ellenállást a sokuknál elhagyott váltó és kuplung jelenti, azonban a Tacita itt is más úton jár. Motorjukat egy ötfokozatú manuális váltóval és hidraulikus kuplunggal párosították. Az öt előremeneti fokozaton túl még egy hátrameneti fokozat is rendelkezésére áll. Már csak a hangtalanságot kell elfogadni.

A motor acélcső vázzal, 41 mm belsőcső átmérőjű teleszkóppal és két állítható hátsó rugóstaggal érkezik. Kényelmi extra a három fokozatban állítható lábtartó! A motor CBS-el (kombinált fékrendszer) valamint aktiválható energia visszanyerős rendszerrel felszerelt.

Az erőforrás 30 kW-ot és 70 Nm nyomatékot teljesít, maximális fordulatszáma 8 000 fordulat/perc. Motorkarakterisztika terén ECO és SPORT mód közül választhatunk.

Az akkumulátor terén is több opció is van, 7,5 kWh, 15 kWh és 27 kWh kapacitás közül lehet választani. A legkisebb csomag nagyságrendileg 81 kilométer megtételére míg a legnagyobb akku 270 kilométer leküzdésére alkalmas. Az akkumulátorok 230V hálózatról is tölthetőek. A töltési idő ebben az esetben 110 perc a legkisebb, 7 óra a legnagyobb akku esetében. Gyorstöltő használatával 80%-os töltési szint eléréséhez 40 perc illetve 1,5 óra alatt szükséges. Az akkumulátorokra 5 év garanciát vállal a gyártó, életciklusukat nagyjából 540 000 kilométerre becsülik.

A motorok ára 10 999 - 24 999 dollár között mozog, ami mai árfolyamon (263 Ft) átszámítva nagyjából 2 890 000 - 6 575 000 Ft-ot jelent.

Az EICMA-ra egy még sportosabb verzió bemutatását ígéri a Tacita!

Képek: Tacita