Baleset-megelőzés: Tájékoztatást adó közúti jelzőtáblák

A tájékoztatást adó közúti jelzőtáblák csoportja négyzet vagy téglalap alakú, többsége kék színű alapon fehér jelzést mutat. Maga az elnevezés némileg megtévesztő, miután úgy hangzik, mintha ezek a jelzések pusztán információt közvetítenének, holott sokuk az elvárható magatartást is meghatározza, vagyis kötelezettséget is közvetít.





A közúti közlekedési táblák - azon belül is a tájékoztatást adó jelzőtáblák - között van ma Magyarországon egy, ami a gyakorlatban kis túlzással olyan, mintha nem is létezne: ez a kijelölt gyalogos-átkelőhely tábla. A magyar hatóságok az utóbbi években igazán sokat tettek azért, hogy e táblát kiemeljék a környezetéből. Világító zöld keretet kaptak, ami még esti fényviszonyok között is lehetővé teszi, hogy akkor is észleljük őket, ha egyébként ismeretlen helyen járunk. De ez a változtatás egy türelmetlen közegben semmit nem ér. Ahol sokan tizedmásodpercnyi nyereségekért képesek egymást veszélybe sodorni, ott a figyelemfelhívást szolgáló csík csak dekoráció. Éppen ezért, amikor a városban gyalogolok, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyekhez érve gyanakvóvá válok. Nem bízom egyetlen autósban vagy motorosban sem, mert a munkámban szerzett tapasztalatok szerint ez az a hely, amit a legtöbb sofőr negligál. Még a tapasztaltak is.

A „Kijelölt gyalogos-átkelőhely" tábla azt jelzi, hogy az úttestet a táblánál útburkolati jellel kijelölt gyalogos-átkelőhely keresztezi. Ez a közúti jelzőtábla akkor is felhívja a figyelmet a kijelölt gyalogos-átkelőhelyre, hogy ha az útburkolati jel egyáltalán nem látható (például lekopott). Az más kérdés, hogy ez a közúti jelzőtábla önmagában nem elegendő a kijelölt gyalogos-átkelőhely jelzésére. Ha tehát az útburkolati jel nincs felfestve (és itt nem arról van szó, hogy megkopott, vagy hó borítja, és emiatt nem látható!), akkor a gyalogosnak nincs elsőbbsége. Megérne egy külön értekezést az a kérdés, hogy vajon a járművezetők megtanulják-e megfelelően (kellő időben) észlelni és értelmezni az egyes közúti jelzéseket. Vagy másképp fogalmazva, elsajátítják-e és képesek-e folyamatosan alkalmazni a megfelelő figyelemösszpontosítás képességét, és az egyes jelzések észlelése során kialakul-e az a készség, ami az észlelést követő gyors, rutinszerű reagáláshoz szükséges. A kijelölt gyalogos-átkelőhely tábla észlelése esetén - feltételezve, hogy a jármű vezetője tisztában van az elvárható magatartással - azonnal körül kell nézni, és felmérni, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhely közvetlen közelében van-e gyalogos, aki felismerhetően azzal a szándékkal áll a járda szélén, vagy közeledik felé, hogy átkeljen az úttesten. Eközben - adott esetben - a fékkészenlét is szükségessé válhat (a vezető a gázpedálról a fékpedálra helyezi a lábát, és így figyeli az esetleges akadály felbukkanását), tekintettel arra, hogy a jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos-átkelőhely előtt meg is tudjon állni. A gyalogos-átkelőhely tábla észlelése után tehát rutinszerűen kell megkezdeni bizonyos tevékenységsort, (körültekintés, a távolság megbecslése, fékezés, megállás stb.), ezzel elkerülhető, hogy a gyalogos meglepetésszerűen kerüljön a járművezető szeme elé.

A gyalogos főszabály szerint az úttesten a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen köteles áthaladni az úton. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van.

Egy motoros kora délután, jó látási viszonyok között, kis sebességgel, kb. 29-33 kilométer/órával közelítette meg az útkereszteződésben található kijelölt gyalogos-átkelőhelyet, egy irányonként egy-egy forgalmi sávos úton. A motorossal szemközti sávban közlekedő két személygépkocsi a kijelölt gyalogátkelőhely előtt megállt, hogy a jobb oldalán - tehát a motorosnak balról - a járdáról lelépő gyalogosnak elsőbbséget adjon. Ez a gyalogos lelépett az úttestre, majd lassan elindult a gyalogos-átkelőhelyen. A motoros haladási iránya szerinti jobb oldalról érkező gyalogos (a későbbi sértett), észlelve a másik oldalról átkelő gyalogost, bízva abban, hogy ő is elindulhat, szintén megkezdte az áthaladást. Előtte azonban nem győződött meg arról, elsőbbségét a másik irányból érkező motoros is biztosítja. A motoros ekkor legfeljebb 10 méterre lehetett a sértettől. Miután ezen a távolságon megállni nem tudott, a motoros a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elütötte a gyalogost, majd az úttestre zuhant, és súlyosan megsérült. A sértett az ütközés következtében szintén 8 napon túli gyógytartamú sérülést szenvedett el, ami végül maradandó fogyatékosságot okozott.

A motoros mélyen meg volt győződve arról, hogy a baleset nem az ő hibája, hanem a gyalogos figyelmetlensége miatt következett be. Ezért aztán egészen váratlanul érte őt, amikor a rendőrségtől gyanúsítotti idézést kapott, majd az ügyész vádat emelt ellene. Csak a bírósági tárgyalóteremben kezdte megérteni, hogy mindez miért van.

A bíróság a vádlottat közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A bíróság hangsúlyozta: a járművel a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak mindig elsőbbséget kell adni, ezért a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie azt a helyet, ahol a gyalogosnak elsőbbsége van, hogy elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni, tehát, ha szükséges, a gyalogos-átkelőhely előtt meg kell tudnia állni. A bíróság szerint a szabály kétfajta követelményt támaszt. Amennyiben a gyalogos már a gyalogátkelőhelyen halad, úgy a járművezetőnek meg kell állnia, amennyiben nem, de a gyalogos-átkelőhely közelében gyalogos várakozik, úgy olyan sebességgel kell megközelítenie, hogy meg tudjon állni akkor is, ha a gyalogos elindul. A bíróság szerint a vádlottnak észlelnie kellett volna, hogy az ellenkező sávban két személygépkocsi áll a gyalogos-átkelőhely előtt, és egy gyalogos (akit a motoros saját állítása szerint nem észlelt) már az úttesten haladt, amikor a vádlott a gyalogos-átkelőhelyhez ért. Emiatt a bíróság álláspontja szerint a vádlott nem fokozott óvatossággal közelítette meg a kijelölt gyalogátkelőhelyet.


Képek: archív