VAN SAPKA, nincs Sapka

A hipster elhatározza, hogy café raceres lesz, elmegy és vesz egy motort. Belövi a választékot a tükörben, megfésüli a szakállát, bekrémezi vadonatúj tetoválását, felcsatolja övére a jó előre megvett Rubby sisakot és kinyitja az ajtót. A csaja utána szól: Sapkát vegyél.





Hááát, így ismét elolvasva úgy érezzük, hogy itt az ideje egy őszinte bocsánatkérésnek. Sajnos még az a gyatra kibúvó sem áll a rendelkezésünkre, hogy úgy hallottuk valahol e viccet. De ha Önök úgy vélik, hogy az ember megbocsátó képességének is van határa, hadd idézzünk egy bölcs szentenciát.
„Az ember sohasem olyan szép, mint amikor bocsánatot kér, és amikor megbocsát; ezek az élet legszebb pillanatai."


És hát akkor, kedves és szép Olvasóink, a cikk...
Talán emlékeznek még rá, hogy a Harley‒Davidson a Street 750 bemutatásakor Európa-szerte motorépítő versenyt hirdetett meg Battle of Kings címmel, amelyre Harley-dílerek jelentkezhettek. Alapul a vízhűtéses, új Street 750-et kellett használniuk, és a teljes költség nem haladhatta meg a 6000 eurót.

Nos, az első Battle of Kingre nevezett a budapesti Harley-díler is, szakmai együttműködő partnernek a Sapka Műveket kérte fel. A Sapka Művek össze is dugta a fejét - Sapkástul - a dílerséggel, és összehoztak egy olyan munkát, amitől a legtöbben egészen egyszerűen hanyatt estek. Ha még emlékeznek, a Street 750-től natív állapotában azért nem mennek falnak az emberek, a Sapka-félétől azonban többen is fontolgatták. A versenyen elért eredmény igazolta is azokat, akik éppen a fal felé tartottak, a szakmai zsűri egyértelműen odaítélte az első helyet a dirt track stílusú alkotásnak. A közönségdíjat azonban Prágában a prágai díler munkája nyerte el, és a verseny szervezői úgy döntöttek, hogy a Biarritzban megrendezett európai döntőre a közönségdíjas motort viszik ki.
Hát, ezt a békát le kellett nyelni - és itthon kellett maradni.
Sebaj, gondolták itthon, majd jövőre, ugyanott.
Egy évvel később annyiban módosították a verseny kiírását, hogy nem Streetből kell építeni, hanem Sportster Ironból. A budapesti díler és szakmai együttműködő partnere, a Sapka Művek ismét összedugta fejét - Sapkástul -, és ismét munkához láttak. Elhatározták, hogy ezúttal ráhajtanak a közönségdíjra, ezért témának egy nagyon trendi vonalat választottak. Egy Café Racert építettek.
Eddig azt hittem, hogy az újságírókra és a diákokra jellemző leginkább a mondás, mely szerint „a határidő a legjobb múzsa", az Iron Café esete azonban azt bizonyítja, hogy így van ez a motorépítőkkel is. Ugyanis alig több mint egyetlen hónap (720 óra, vagyis 43 200 perc) alatt készült el a motor.
Önök mondhatnák persze, hogy „hamar munka ritkán jó", de erre azon nyomban rácáfolna az eredmény. Az Iron Café ugyanis megnyerte a Battle of Kings közönségdíját! Bejött az építők taktikája, amely valahogy így szólt, vegyünk egy felkapott, divatos stílust, és hozzunk létre egy mesterművet benne. Egy szoborszerűen tökéletes, elegáns, tiszta alkotást.

Derült égből a villámcsapás!

Így érte a hazai építőket a szervezők döntése, mely szerint az elmúlt évi gyakorlattal szemben ezúttal inkább a szakmai zsűri első helyezettjét viszik tovább a biarritzi döntőre. Aki ismét csak a cseh importőr lett.
Ezt a békát is le kellett nyelni, és ismét itthon kellett maradni. És sajnos ezt a taktikát választották az azt követő Battle of Kingsre is a hazai építők. Itthon maradtak, és nem építettek semmit. Így valószínűleg egy műremekkel lett szegényebb a motorépítés világa.

Az Iron Café
Az Iron önmagában is szép motor, a Fortyeight mellett az egyik legnépszerűbb Sportster, de ami lett belőle, az magáért beszél. Egy tökéletes, visszafogottságában is elegáns café racer, amelyről az ember nehezen dönti el, hogy egy galériában, egy nappaliban, vagy a garázsban van-e a helye.
Az építők az idő rövidsége miatt a saját praxisukban megszokottnál valamivel több kész Harley-alkatrészt használtak fel, de ahogy az a motorépítésben lenni szokott, minden alkatrészt, elemet át kellett alakítani, hogy fizikailag és optikailag is illeszkedjen a helyére. A legjellegzetesebb rész, a café racerek védjegyének tekinthető fejidom alapjaiban már létezett korábban, talán egy Ducati Paul Smartté lehetett, azt azonban át kellett szabni a Spori adottságaihoz. Bele egy szintén Harley‒Davidson projektoros lámpa került, a Rushmore project Daymakere. A Harley‒Davidson XR1200-ból való fordított teleszkópok külső szárára szerelt csutkakormány a Sapka Művek kézi munkája, amiként a felső kormánykifli szintbe süllyesztett műszerfalegysége is. A tankot alaposan, de nem túl feltűnően átalakították, a vázalagutat sekélyebbre vették, így a tank alja egy vonalban fut a hengerfejekkel és az ülés aljával. Apróságnak hangzik ugyan, de pont az ilyen részletek adják ki a professzionális végeredményt.
Az ülésalapot szintén az SM (Sapka Művek), a szivacsozást és bőrözést Bielik Árpád, vagyis Ricardo készítette. Az ülésidom valaha szintén XR1200-ason szolgált, most azonban megfaragva egy közönségdíjnyertes cafér raceren látjuk viszont.
A Sapka Művek Sapkájától soha nem állt messze, hogy lengővillát vagy akár komplett rugóstagot gyártson (az ő szakmai együttműködő partnerével, Hunyadi Kornéllal vállvetve), ezúttal azonban mindkettőt - mármint a rugóstagokat és a lengővillát - a sokszor emlegetett XR1200-donorról szedték, ha valaki a rugóstagot mégsem ismerné fel, az azért van, mert azt szétszedték és átfényezték.
Nem mehetünk el szó nélkül az optikailag tökély, kettő az egybe kipufogó mellett sem, de hogy ha az Iron Café éppen jár, az biztos, hogy félsüketen fogunk elmenni mellette. Alapjáraton egyszerűen érzékborzoló, lenyűgöző az a hang. Szörcsög, gurgulázik, semmi jót nem nézne ki belőle az ember. De gázadásra valami olyat tapasztalunk, ami túl van a felfoghatóság határán. Hallatán egy üres út, és az aszfaltra kenődő füstölgő gumicsík képe úszik be az ember lelki szemei elé. Pontosan olyan a hangja, mint egy 1000 lóerős dragbike-é a rajtban a Santa Pod-i dragarénában.
Jóérzésű ember ezzel a csővel nem merészkedik élőlények közelébe, nemhogy az autósorok közé. Erre akkor jöttem rá, amikor a lámpánál előregurultam vele. Szegény autósok úgy rángatták félre a kormányt, mintha legalábbis egy meteor érkezett volna.
A motor ezeken felül két darab 17 colos, fűzött felnit, valamint előre dupla féktárcsát, ezekhez persze több olajat szállító főfékhengert kapott, és hát akadt megoldanivaló ott is, ahol a küllők amúgy beleértek volna a féknyergekbe. Ahogy az lenni szokott, végül a problémák megoldódtak, minden a helyére, a lábtartó pedig a caféracerség jegyében hátrébb került.
Sajnos a verseny, a Battle of Kings, amire az Iron Café készült, kicsit olyan volt, hogy ha volt sapkája, ha nem volt sapkája, sehogy nem volt jó a Sapka motor. Legalábbis arra nem, hogy kijusson a biarritzi Wheels and Waves-re, a döntőre. Ennek ellenére az Iron Café egy tökéletes, visszafogottságában is elegáns café racer, amelyről az ember nehezen dönti el, hogy egy galériában, egy nappaliban, vagy a garázsban van-e a helye.

Képek: Mező János