Forradalmat újra!

A Harley‒Davidson másfél évtizeddel ezelőtt megmutatta a nagyvilágnak, hogy nemcsak ultraklasszikus modellekben gondolkodik, hanem ha kell, leteszi a névjegyét a high-tech szektorban is. A Porschéval közösen fejlesztett V-Rod annyira tökéletesre sikeredett, hogy még ennyi idő után sem nagyon találni rajta fogást.





Reméljük, kedves olvasóink megengedik, hogy a pro és kontra történelmi példák felelevenítése nélkül is kijelentsük, hogy a forradalmak bizony nem mindig hozták meg a várt változást és sokszor egészen ellentétest hatást váltottak ki a remélttől. Szerencsére a Harley‒Davidson ezredfordulóra időzített revolúciója legtöbbekben kellemes emlékeket ébreszt.
Történt ugyanis, hogy 2001. július 13-án maga Willie G. Davidson, a Harley‒Davidson-alapító William A. Davidson unokája bemutatta a nagyközönségnek a V-Rodot, amihez hasonló soha korábban nem szerepelt a vállalat kínálatában. A high-tech modell nem meglepő módon igencsak megosztotta a márka klasszikusokhoz szokott rajongótáborát. Egy részüknek tetszett, mások viszont képtelenek voltak megbarátkozni a 45 helyett 60 fokos hengerszögű, lég- helyett folyadékhűtéses, nyolcszelepes erőforrással és persze magával a power cruiseres külsővel.
Az egészen addig szinte kizárólag tradicionális típusokat felvonultató gyártó részéről valóban óriási dobás volt a V-Rod. A jármű lelke, az eredetileg a VR1000-es versenymotorba szánt, később a Porschéval éveken át tökéletesítgetett blokk ámulatba ejtően fantasztikusra sikeredett. 115 lóereje vetekedett a régebbi sportmotorokéval, de még a majdnem kortárs 916-os Ducatival is pariban volt. Ráadásul ez a teljesítmény az akkor megszokottnál jóval egyenletesebben épült fel. Ha pedig mindehhez hozzávesszük a szintén Porsche-fejlesztésű ötsebességes váltót és a meglepően könnyű, precíz kuplungot, akkor érthetjük, hogy miért szerették a V-Rodot.
Érdekesség, hogy az USA-ban nagyjából 10 000 példány kelt el belőle évente még úgy is, hogy a hozzá társított marketing nem volt tökéletes. A Harley-nál ugyanis azt gondolták, hogy megcélozzák azt a fiatal csoportot, amelynek tagjai a yamahás, hondás, suzukis baráti kör arcára szívesen odafagyasztanák a mosolyt egy tényleg brutális erejű, sportos és nem utolsósorban, igazi amerikai vassal. Ez a réteg viszont úgy fest, még a tengerentúlon sem létezett. Hanem helyette inkább a harmincon túliak vásárolták, illetve versenyzők, akik kaptak a lehetőségen, hogy annak idején még kifejezetten a gyorsulásokhoz átalakítócsomagot is kínált hozzá a gyár.


MODELLTÖRTÉNET
2002: Színre lépett a V-Rod első generációja, a VRSCA. A tömör kerekekkel és 14 literes tankkal készült modellből egy évvel később jubileumi változat érkezett.
2006: Brembo fékeket kapott, és ekkor mutatkozott be a fekete vázzal, egyenes kipufogókkal és középre helyezett lábtartókkal felvértezett Night Rod.
2007: Óriási megújulás: a V-Rod második kiadása már 240 mm-es hátsó keréken gördül, tartályába pedig 19 liter benzin fér.
2008: Elkészült az izmosabb, csúszókuplunggal felszerelt 125 lóerős blokk, amit a V-Rod és a Night Rod is megkapott. Ekkortól mindkét modell választható blokkolásgátlóval is.
2012: Jubileumi változattal tiszteleg a Harley a modell tízedik évfordulója előtt.
2016: októberben leállt a V-Rod-ok gyártása. A jelenlegi hírek szerint 2018-ra érkezik az utódja.


Itthoni helyzet
A hazai forgalomról sajnos nincsenek pontos adataink, de az biztos, hogy nálunk is szaladgál belőle néhány darab. Persze idehaza, mint minden Harley, ez is igazi kuriózum. Ráadásul az ára használtan sem nevezhető szerénynek. Az első szériás, még 180-as hátsó keréken gördülő modelleket is nehéz beszerezni 3 millió forint alatt, nemhogy a későbbi, már erősebb fékekkel és 240 mm széles gumival felvértezett példányokat. Ez pedig sajnos azt jelenti, hogy a kortárs V-Maxból durván hármat is vehetünk egy V-Rodért. Ebben a különleges, sportos, de lazán chopperes kategóriájában nagyjából a Ducati Diavelekkel konkurál, de olasz ellenfele 10 évvel fiatalabb, szóval az összehasonlítás itt sem igazán állja meg a helyét.
A V-Rod tehát egyediség. Mielőtt azonban valaki gyorsan elkezdené hívogatni a hirdetéseket, a következőket mindenképpen érdemes előbb tisztába tenni. A komfort csak akkor nevezhető jónak, ha kellően hosszúak a sofőr lábai és normális térdszög mellett eléri a lábtartókat. A fékek alapvetően rendben vannak, de érdemes azért inkább a blokkolásgátlóval kiegészítettekre vadászni. A menőségi faktor viszont minden körülmények között extrém magas. Az egész V-Rod látványa és hangja még ma is szó szerint mágnesként vonzza a tekinteteket, legyen szó akár zsúfolt belvárosról vagy egy balatoni strand parkolójáról. Így aztán csak azoknak ajánljuk, akiket nem zavar, ha lépten-nyomon megbámulják. Az erejébe viszont biztos, hogy mindenki könnyen beleszeret. Lámpától lámpáig vágtázva ennek ellenére történhetnek meglepetések. A 280 kg körüli tömeget lendületbe hozni sajnos nem annyira egyszerű feladat, de ha van legalább 500 méter tiszta szakasz, akkor még a modern, sportosabb motorokkal szemben is lehet esély. Nyers teljesítményéből fakadóan az autópályákon sem küzd nehézségekkel. Ha gyorsítani kell, még bőven 100 km/h felett sem jön zavarba, végsebességként pedig továbbra is könnyedén átlépi a 200-at.

A dinamikus használatot ráadásul kiválóan bírja a motor. Másfél évtizedes korukra még mindig teljesen problémamentesek a kéthengeresek, amiben valószínű annak is nagy szerepe van, hogy annak idején a fejlesztők csak úgy engedték ki a kezükből, ha átment a félezer órás, tehát nagyjából 21 napos teszten, melynek során megállás nélkül járatták. Problémaként egyedül a szerény dönthetőséget (oldalanként 32 fok), a viszonylag magasabb fogyasztást, átlagosan 6-8, nyelezős használat mellett akár 10 liter/100 km, és a rendkívül szerény méretű, mindössze 14 literes - amúgy ravaszul az ülés alá rejtett ‒ üzemanyagtartályt emlegetik. Gyári visszahívás egy gyakorlatilag elhanyagolhatónak nevezhető kipufogó-hővédő lemez cseréjén kívül nem volt. Emellett pedig nagyon ritka esetekben, főleg a lelakottabb daraboknál jelentkezhet erősebb korrózió a felniknél. Végül pedig a fényesebb felületeket érdemes alaposabban megnézni, mert a szükséges ápolás híján ezek könnyen lemattulhatnak. A V-Rod azonban szerencsére sohasem volt az a motor, amellyel ősszel a 3 fokos esőben is még ingáztak. Legtöbbje csak napsütéses szombat délutánokon gördült ki a garázsából, és ez meg is látszik az állapotukon.
Mindezek fényében sajnálatos, hogy a Harley‒Davidsonnál tavaly októberben leállították a gyártását, mert kezdettől fogva megvolt és talán még sokáig meg is lenne a helye egy ilyen high-tech modellnek a márka portfóliójában. A legfrissebb információk szerint ugyanakkor van remény arra, hogy a V-Rodok szelleme tovább él, méghozzá egy egészen új típus formájában, amiről egyelőre csak annyit tudni, hogy várhatóan még idén bemutatkozik, és 2018-as modellként gördül majd be a szalonokba. Reméljük, ha nem is ennyire, de azért az utód is forradalmi lesz és legalább annyira beváltja a hozzá fűzött reményeket, mint mára már legendássá vált elődje.


Képek: archív