Hiányszakma

Interjú Lévay Károllyal és Máthé Istvánnal a MAMI Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola és Szakiskola igazgatóival





Aggasztó hírekről számoltunk be közel két évvel ezelőtti cikkünkben a Mamiról. A hazai szakképzési rendszer átalakítása okán elég sötét képet festettek interjúalanyaink, Lévay Károly és Máthé István a hazai motorkerékpár-szerelő képzés jövőjéről. Hogy lesznek-e hozzáértő, képzett, jó szakemberek, úgy gondolom, minden motorosnak egyaránt fontos.


MR: A magániskolák és a motorkerékpár-szerelő képzés ellehetetlenítésének képét vázoltátok fel legutóbb. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján hogyan látjátok az iskola jövőjét?

LK: Azzal, hogy bekerült pár állami iskola is az oktatási rendszerbe, a hozzánk bekerülő tanulók száma csökkent. Nem drámai mértékben, de pont annyira, hogy nem telik el hét, hogy ne kapnánk két-három megkeresést cégektől, akik motorkerékpár-szerelői állásra keresik a szakembereket. Ott tartunk, hogy a motorkerékpár-szerelő hiányszakma lett Magyarországon. Ezzel párhuzamosan a kínált összegek is egyre nagyobbak az állásajánlatoknál. Így aztán, aki nálunk végez, annak biztos jövője van. Két dolog kell csak hozzá: akarjon dolgozni és szeresse ezt a szakmát. Ha ez a kettő megvan, bármikor lesz munkája.

MR: Mi ennek az oka? Hiszen, ha több iskolában is oktatnak szerelőket, akkor több szakember jelenik meg a munkaerőpiacon.

LK: Oka persze az is, hogy kevesebb az újmotor-eladás, a használt motorok azonban szaporodnak, ezek karbantartási igénye pedig nagyobb. Ezenkívül nagyon sok márkaszerviz bezárt. A harmadik pedig, hogy nagyon sok szerelő külföldre ment munkát vállalni. A MAMI-s tanulók komoly része is külföldön helyezkedik el, hiszen nálunk olyan műszaki alapképzést kap, amit külföldön szinte bárhol tud használni. Az egyik volt tanulónk például a KTM-gyárban dolgozik a szerelősoron, egy másik tanítványuk a BMW sportrészlegénél van.
MI: Azonban míg nálunk az iskola elvégzése után az elhelyezkedési ráta 80% feletti, addig az állami képzésben alig 5% helyezkedik el a szakmájában. Ez nem az emberi kvalitásokat, a szakmai hátteret minősíti. Az állami intézményekben jellemzően nincs szakműhely, nincsenek szaktanárok, autószerelő szaktanárok oktatnak. Mivel nincs kapcsolatuk az iparral, azt sem tudják, hogy milyen képzési hátterű szakemberre lesz szüksége majd a szervizeknek. A gyerekek pedig áldozatai ennek a rendszernek.

MR: Miben látjátok a MAMI előnyét az állami intézményekhez képest?

LK: Magán szakképző iskola lévén sokkal rugalmasabbak vagyunk, mint egy állami intézmény. A minap olvastam az NAT- (Nemzeti Alap Tanterv) tervezetet, miszerint tantárgycsoportokat alakítanak ki. Mi ezt már öt éve így csináljuk. Nem tanítunk magyart és történelmet, kultúraóránk van. Fizikát, matekot nem fizika- és matekórán tanítunk. Amikor a tananyag szakmai részénél odaérünk a megfelelő területhez, akkor elmagyarázzuk a fizikáját a hozzá tartozó matematikai résszel. Felesleges átvenni a szögfüggvényeket, amíg nem tudja a tanuló, hogy mire lehet használni. Akkor viszont sokkal könnyebben és szívesebben megtanulja. Ehhez persze olyan tanárok is kellenek, akik képesek komplexen gondolkodni.

MI: Folyamatosan fejlesztjük a tananyagot, annak ellenére, hogy a vizsgaanyag jogszabályban meghatározott. Természetesen többet lehet oktatni, és mi nem a vizsgaanyaghoz ragaszkodunk, hanem ahhoz, amit kint kell tudnia a szerelőnek, miközben folyamatosan lépést tartunk a technikai fejlődéssel. De nem csak azt kell megtanítanunk, ami most van, mert az öt év múlva elavult lesz. Képessé kell tennünk arra, hogy önállóan fel tudja dolgozni az új információkat és folyamatosan tudjon fejlődni. Ehhez kötődik majd legújabb fejlesztésünk is, aminek beharangozását elkezdtük a Budapest Motor Fesztiválon, de a nagy bejelentésre kb. április végéig várni kell. Illetve ezért fejlesztjük online tudástárunkat is, amihez minden, nálunk végzett szerelő hozzáférhet majd. Ezenkívül, aki egyszer MAMI-s polgár lesz, az bármikor visszajöhet, és akár egyes tananyagrészek előadásain, akár komplett kurzuson részt vehet, hogy a munkája során szükséges legújabb információkat begyűjthesse.

MR: A tényleges képzési munkán túl számos program, esemény fűződik a MAMI nevéhez, többek között tartóstesztmotorjaink szétszedése is rendszeresen iskolátokban történik. Jelenleg milyen projektjeitek futnak?

MI: Tanulóink bekerülhetnek a versenyszerelői programunkba. Bárki jelentkezhet, de itt is igaz, hogy kitartás kell hozzá. Nagyon komoly képzést kapnak a résztvevők, sőt idén elvégeztettük velük a sportbírói tanfolyamot is. Van tanulónk (Benedek Peti), aki tavaly már végigszerelte a szezont a Team Tóthtal. Kiemelten fontos számunkra a Mami-kupa, melyből az idei már a 8. szezon lesz. Sok diákunk versenyzőként vesz részt, mások a versenyszerelői program révén műszaki szakemberként, míg a verseny lebonyolításában - a pályaépítéstől kezdve a logisztikáig - szintén nagyon sok tanulónk segédkezik.

LK: Vannak szakdolgozatíróink, akiknek szintén segítjük a munkáját. Jellemzően nem az az iskola profilja, hogy a felsőoktatásra készítsük fel a tanulóinkat, ehhez képest sokan mennek egyetemre azok közül, akik érettségivel érkeztek hozzánk és két év alatt szereztek szakmát. A járműgépész szakokon (Műegyetemen, Kecskeméti Egyetemen, Győri Egyetemen) működnek a FormulaStudent, MotoStudent stb. csapatok. A nálunk végzett fiataloknak ‒ szakmai tudásuk, gyakorlati ismereteik miatt ‒ általában egyenes az útjuk ezekbe a csapatokba, hiszen azonfelül, hogy megtanulják az egyetemen, hogyan kell egy alkatrészt számítógépen megtervezni, azt is tudják, hogyan kell egy motort beszerelni a helyére, hogyan kell összerakni egy futóművet, hogyan kell beállítani vagy egyáltalán beindítani a motort.

MR: A balassagyarmati városi motorverseny, a Bátrak versenye nagyon népszerű volt. A belváros átépítése miatt azonban sajnos ez a szép hagyomány megszakadt. Nem gondolkoztok hasonló eseményben?

MI: Van egy kész ötlet már a tarsolyunkban, a RetroGP, amelynek a Népliget adna helyszínt. Teljesen kidolgozott egész hétvégés versenyrendszerrel, kísérőprogramokkal, sztárvendégekkel - Niki Lauda és Giacomo Agostini is ígéretet tett, hogy eljön. A rendezés már csak finanszírozás kérdése.

LK: A Motor Fesztiválon, a D pavilonban rendezett fedett pályás versenyünk sikerén felbuzdulva felkérést kaptunk a Hungexpótól, hogy decemberben rendezzünk egy hasonlót a C pavilonban. Emellett Motor Challenge néven elkészítettünk egy olyan programot, amely révén évente 50 általános iskolába vinnénk el motorversenyprogramunkat. Ha zöld utat kapunk, akkor felfújható pályán, elektromos kismotorokkal motoroztatnánk a gyerekeket, de lesz KRESZ-oktatás, szimulátor - vagyis egy közlekedésbiztonsági program, ami egyben jó buli is.
Ja és tanítunk is a suliban. Ez az a rugalmasság, amiről beszéltünk.