Ébredés - BMW K100 RS power café

Általában ritkán adódik lehetőség egy motorépítő cég születését, első botladozó lépéseit figyelemmel kísérni, de a Motorrevü olvasóinak ezennel megadatik a lehetőség. Lépjenek be a képzeletbeli szülőszobába és legyenek részesei egy új élet első pillanatainak.





2016 szeptembere
„Tisztelt Szerkesztők! Megálmodtam magamnak egy motort. Megrajzoltam. Vettem hozzá donornak egy '84-es BMW K100 RS-t. Majd egy klasszikus "garázsprojekt" keretében elkészült a gép.
Amennyiben a képek alapján érdekelné Önöket élőben is a masina...
Tisztelettel: Horváth László"


Egy jó hónap múlva
(mert addig húztuk az időt)
„Üdvözlöm Horváth úr, a Motorrevütől hívom. Érdekel minket a motor. Mikor lenne alkalmas Önnek egy személyes találkozó? Aha... köszönöm, ott vagyok."

Hogy az Olvasók ne maradjanak le egyetlen lényeges momentumról sem, el kell mondanunk, hogy az első mail után megvizsgáltuk a beküldött képeket, a kiindulási alapot, a végeredményt, és ezt mondtuk: „Megint egy cafe racer! De ez valami más! Nem a megszokott brat style café. És nem is CX-ből készült. Hogy valaki ilyen motort válasszon bármiféle stílusban kiindulási alapnak, az már önmagában is érdekes. És a végeredmény is annak tűnik. Nézzük meg!"


2016 októbere, egy szép őszi nap

A megadott címen, a kapun egy óvatos kis feliratot ötlött a szemünkbe: Moto Jungle. Olyan visszafogott jelzés volt, mintha az, aki kitette, még csak barátkozna a gyermekvállalás gondolatával. Tíz perccel és egy kávéval később kiderült, hogy eldőlt. A gyermek már meg is született.

„Elég sablonosan indul a történet, tinédzser koromban motoroztam, Babettán, Jawán, MZ-n, aztán évtizedekig csönd, úgy tűnt, a motor örökre kivonult az életemből. Pár évvel ezelőtt aztán ismét elkezdett helyet követelni magának. Vettem egy Honda Hornetet, azzal motorozgattam ismét, de valahogy nem erre vágytam. Több eredetiséget, egyediséget vártam volna el egy motortól, olyat, amilyet csak egy épített gép adhat meg. Lassan elkezdtem barátkozni egy motor átalakításának a gondolatával. Papírra vetettem néhány elképzelésemet, az ízlésem hogy-hogy nem, egybevágott az itthon éppen éledező café racer kulturával, a felvázolt elképzelések hasonló stílusúak voltak. Elkezdtem kutatni az eladó motorok között donornak való után. Egyszer csak rábukkantam egy BMW K100 RS-re, amit kifejezetten jó áron kínáltak. Valamennyire ismertem a típust, itthon a rendőrség is használta. Elnézést kérek a rajongóitól, de kifejezetten rondának látom, éppen ezért kezdett piszkálni a dolog, ebből építeni valami ütős darabot. Hamarosan itt állt a garázsban az RS. Egy nyarat motorozgattam vele, mielőtt nekiláttam a munkának. Ősszel nekiláttam, leszedtem róla az idomokat, a tankot, és kartonlapokból kivágott elemekkel modelleztem, hogy milyen is legyen. Szerettem volna a lehető legtöbb dolgot magam elkészíteni, így elhatároztam, hogy az öntőformákat én fogom elkészíteni, aztán kitanulom az üvegszál erősítéses műgyanta technikát.
Barkácsáruházban vásároltam szigeteléshez használt hungarocell táblákat, azokat összeragasztottam, az így kapott tömbből pedig megfaragtam az üléspúpot. Erről üvegszálas technikával levettem a mintát, így megkaptam az üléspúp negatívját. Ezzel elmentem egy szakemberhez, aki a formaalapján legyártotta az elemet.
Úgy döntöttem, hogy a tankot eredeti formájában fogom felhasználni, de szinte minden egyebet eltávolítottam. A futóművet kiszereltem, és felújíttattam, a teleszkópokat 30 mm-rel megrövidíttettem egy Öhlins-szakemberrel. Leszedtem a keskeny csutkakormányokat, és a hatalmas, otromba műszerfal egységet is, természetesen az indexek sem maradhattak meg. A gyári kormány helyébe egy széles változatot képzeltem el, ez el is tér a ma szokásos café racer kormányok stílusától, és inkább streetfighteres jelleget kölcsönöz a gépnek. Nagyon kényelmesnek találom, jó vezetni. Jó visszajelzést ad, de a nálam alacsonyabb termetűeknek kissé messze vannak a kormányvégek, amelyekre egyébként állítható, eloxált alumínium karok kerültek.
Közben keresgéltem a neten nekem tetsző órát, kezelőszerveket, tükröket. Mindenképpen behajtható kormányvég tükröket képzeltem el, és az eredetinél kisebb, multifunkciós órát. Amikor ez meglett, jött a következő probléma. A BMW által adott különböző jeleket, mint sebességfokozat, fordulatszám, sebesség, illeszteni kellett a teljesen más rendszerű órához. A részletekbe nem mennék bele, legyen elég annyi, hogy a BMW az adatforgalmat 3 kábelpárral oldotta meg, a vásárolt óra pedig 7 kábelpáron keresztül értelmezi. Ahhoz, hogy a helyes kommunikáció létrejöjjön, tervezni és programozni kellett egy integrált áramkört,a mely konvertálta az adatokat.
Külön indexeket nem szerettem volna látni, ezért azokat belefaragtam a kormányvég tükrökbe, a hátsókat pedig kétoldalt a faridom alá rejtettem. Ha nem működnek, szinte észre sem lehet venni őket, így letisztult küllemű lett a motor. Mivel egy kissé rendhagyó café racert képzeltem el, jó választásnak éreztem egy MT-03 fejidomát és lámpáját használni. A fejidom belsejébe került még három visszajelző lámpa is.
A tankhoz nem nyúltam, eredeti formájában használtam. Az első sárvédőt rövidebbre vágtam és 4.5 cm-ről 2.5 cm-re ráültettem a kerékre.
A váznyúlványt 8 cm-rel rövidebbre vettem, és természetesen új ülést terveztem a régi fotel helyett. Az ülésalapot magam készítettem, a mesteri szivacsozást és bőrözést az üllői Juhász Zsolt nevével jegyzett Berger Motor készítette. Néhány elemet, mint a légszűrőház, akkumulátor fedél, karbon matricával húztam be , a képeken még ez látható, de idővel elégedetlen lettem az eredménnyel, így azok igazi karbon burkolatot kaptak azóta. A motor zseniális fényezését a gyáli Pothorstky Tamás motorfényezőnek köszönhetem. Itt hadd említsem meg a 3D hatású fényezés mélyén játszó BMW logókat. És ezzel el is készült életem első átépítése. Teljesen egyedi motor, stílusát tekintve talán egy techno café racer, vagy power café. Egy biztos, ilyen nem fog szembejönni az úton.


És ami közben történt

A K100 Café úgy indult útjára, hogy tulajdonosa szeretett volna egyedi, saját ízlése szerinti motort birtokolni, ezért vett egy nagy levegőt, és belevágott az RS átépítésébe. Egyik nehézség követte, sőt, néha szülte a következőt, és Horváth László egyszer csak ezt vette észre, hogy élvezi ezeket a nehézségeket, pontosabban a rajtuk való agyalást és a megoldásokat. A munka folyamatában arra is rá kellett jönnie, hogy nem is várja annyira a motor elkészültét, mert élvezi az odavezető utat. Innen már csak egy ugrás volt a következő gondolat: mi lenne, ha alapítana egy motorépítő műhelyt? És mi lenne, ha Moto Jungle-nek hívnák?

Képek: Mező János