10 éve a pályán

Idén ünnepli a magyar Mentőmotoros Szolgálat tizedik születésnapját. A jubileum alkalmából Varsányi Zoltánnal, a Magyar Mentőmotor Alapítvány kuratóriumi elnökével beszélgettünk





MR.: Tíz év, 7500-nál több kiszállás, 2700 közvetlen életmentés, ez akár egy teljes falu lakossága is lehetne. Hogy indultatok el?

Varsányi Z.: 2004 telén négy mentőorvos arról beszélgetett, hogy létre kellene hozniuk az Országos Mentőszolgálaton belül egy motoros részleget, kihasználni a motorok dinamizmusából, mobilitásából adódó lehetőségeket. A tervezgetés oda vezetett, hogy a következő évben, 2005-ben egy hónapos tesztüzemben elindult egy kölcsönkapott motorral a motoros mentés a Balaton déli partján.

MR: Ez amolyan tipikusan alulról jövő kezdeményezésnek tűnik.

V. Z.: Igen, az volt. Mondanom sem kell, az említett négy orvos magánéletében mind motorozott, és mindannyian elhivatott mentősök is voltak. Ez egy olyan munka, amit nem lehet pusztán munkaként felfogni, a mentés egyfajta életforma. Visszatérve a kezdetekre, az ötlet jónak bizonyult. Az egy hónapos tesztidőszak alatt folyamatosan mértük a teljesítményünket, és az eredmény fényesen igazolta az ötlet életképességét.

MR: Hogyan lehet mérni egy orvos teljesítményét? Kiszállások számában? Eredményességben?

V.Z.: Egy életveszélyes állapotban lévő ember esetében döntő fontosságú, hogy a baj bekövetkezte utáni tizenöt percben milyen kezelést kap. Ez sok esetben eldönti, hogy életben marad-e, vagy sem, és ha igen, milyen életminőségben. Tehát az egyik legfontosabb mutató a reagálási idő, vagyis az, hogy a riasztást követően mennyi időn belül tudjuk megkezdeni a beteg ellátását. És ebben már az egy szem motorunk is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az autós egységeknél 40–60%-kal hamarabb ért a helyszínre, és ennyivel előbb kezdte meg a beteg/sérült ellátását. A sikeres próbaüzemet követően a 2006-os szezont már három felszerelt Yamaha FJR1300-zal kezdtük meg, amelyeket – az akkor még létező – Állami Autópálykezelő Zrt. vásárolt a Mentőszolgálat számára.

MR: Az ember azt képzelné, hogy egy motoron nem lehet elegendő orvosi felszerelést szállítani…

V.Z.: Óriási tévedés. Ezzel ugyan kissé előreszaladunk a történetben, de akkor itt hadd említsem meg, hogy milyen komoly mentőeszköz is egy mentőmotor. Minden esetben diplomás mentőorvosok, vagy mentőtisztek szolgálnak rajtuk, különb felszereléssel, mint az eset kocsik zömében. Nem egyszer fordult elő, hogy egy kiérkező autós egységet a szintén a helyszínre érkező motoros mentő segített ki technikával. Mostanra eljutottunk odáig, hogy világszínvonalú eszközöket használunk. A mentőmotoros orvos helyzete egyedi, sokszor egyedül kezdi meg a betegek, sérültek ellátását a helyszínen. Nem egy esetben katonai egészségügyi eszközöket használunk, amelyeket harctéri körülmények közötti, egyszemélyes mentésre terveztek.

MR: Mitől van egy mentőmotoron különb felszerelés, mint egy autón?

V.Z.: Ez két dolgon múlik. Szándékon és pénzen. Tudni kell, hogy hol jár a modern világ e téren, akarni kell fejleszteni, és ha tudjuk, hogy mit szeretnénk, mire van szükségünk, akkor pénzt kell rá teremtenünk. Nem titok a hazai egészségügy nehéz anyagi helyzete. Ha pusztán állami pénzekből kellene gazdálkodnunk, akkor üres mentőmotor sem lenne. 2009-ben Létrehoztuk a Magyar Mentőmotor Alapítványt, amely a civil szféra adományaira, támogatására is támaszkodhat. Az 1 %-os adó felajánlások, jótékonysági akciók, mint például a nemrégen lezajlott második gödöllői Erzsébet-bál, ahol másfél millió forint gyűlt össze.

MR: Mi a helyzet a motoros szférával? Az mennyi támogatást nyújt?

V.Z.: Azt hiszem, hogy mára a motoros társadalom ismert részévé váltunk. Több világcég is támogatja alapítványunkat, mint például a Castrol, vagy a Bridgestone, amelyek ingyenesen biztosítják a gumit illetve a kenőanyagot valamennyi motorunkba. Nem egy cégtől kaptunk motoros felszerelést, vagy kedvezményt ezek megvásárlásához. A Honda Hungary például darabonként másfél millió forinttal olcsóbban biztosította számunkra a legújabb Crosstourereket. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy mi nem kifejezetten csak a motorosokért vagyunk, hanem mindenkiért. Motorosért, autósért, gyerekért, idősebbekért, szülő anyákért, betegekért és balesetben megsérültekért egyaránt. Tehát a munkánk támogatása valóban közérdek, és nem egy szűk réteg érdeke.

MR: Hadd csapongjunk egy kicsit. Ha már motorokról esett szó, milyen az ideális mentőmotor?

V.Z.: Próbálkoztunk többféle motorral, és kiderült, hogy a legjobbak a nagytestű, nagy teljesítményű
túraendurók. Eleinte kipróbáltunk pár kisebb motort, a 600-650-esek közül, de azoknak a menetstabilitását komolyan veszélyezteti a súlyos mentős felszerelés. A defi brillátor például, amely a legnehezebb eszközünk, csak a topcase-ekben helyezhető el, ami ugyebár magasan és hátul van. Fontos, hogy jól pakolható, és ugyanilyen fontos, hogy jól alakítható legyen a felszerelésünk elhelyezéséhez. Emellett legyenek viszonylag könnyen manőverezhetők, és állják meg a helyüket a legkülönbözőbb útviszonyok között. Az a bizonyos legelső motorunk egy Yamaha FJR volt, az első motorparkunk is azokból állt, melyet később egy Harley–Davidson Electra Glide Police egészített ki. A második generációt Honda Pan Europeanok alkották, majd vettünk egy Honda Crosstourert. Ez annyira jó választásnak bizonyult, hogy mostanság igyekszünk ezekre átállni. Nagyon megbízhatóak
és alacsony üzemeltetési költségűek.

MR: Hol szolgálnak ezek a gépek? Hová, milyen területre vannak beosztva?

V.Z.: Fennállásunk óta folyamatosan monitorozzuk az ország területét, hol lehet a legjobban kihasználni az előnyeiket. A próbaüzem a Balaton déli partjánál zajlott, aztán hozzájött a baleset esetén nehezen megközelíthető, keskeny M0-ás. Ide más mentőjárművel eljutni néha a lehetetlennel volt határos. Emellett az M3-on, gödöllői telephellyel is megkezdtük a szolgálatot. Gödöllőn és a Balatonnál szezonban mind a mai napig dolgozik mentőmotor. Az M0-ás kiszélesítésével ott javult a helyzet, így helyette az M5-ös újhartyáni szakaszánál lett egy telephelyünk. Természetesen ezek csak az állomáshelyek, de a bevetési terület ennél jóval nagyobb. Kiterjed a környező egyéb utakra és településekre is, az autópályák esetében ez 50 km, egyéb esetben nagyjából 30–35 km távolságot jelent. Ha a mentésirányító úgy dönt, hogy szükséges, ennél messzebbre is riaszthatnak bennünket.

MR: Kiből lehet mentőmotoros? Be lehet egyáltalán jutni közétek, vagy ez egy zárt, elit kör?

V.Z.: Hadd kezdjem azzal, hogy be lehet jutni és szükségünk is lenne utánpótlásra, de bejutni nem egyszerű. Már a jelentkezéskor is viszonylag komoly követelményrendszernek kell megfelelni, a munka pedig komoly kihívások elé állítja a mentőmotorost. A riasztástól a helyszínre érkezésig a motorozásra kell koncentrálni, kiélezett forgalmi szituációkban a lehető leghamarabb, egyben oda kell érni. Aztán át kell magad programozni az orvosi munkára, ismét csak kiélezett helyzetben, legtöbbször egyedül. És nem egyszer már jön is az újabb riasztás és kezdődik minden elölről. A jelentkezőnek szakmailag is a topon kell lennie, és motorozni is tudnia kell, mégpedig nem is akárhogy. A jelentkezőnek rendelkeznie kell legalább 1000 cm3-es motoros rutinnal. Egy szó, mint száz, ez a munka óriási szellemi és fi zikai igénybevétel, mellette még veszélyes is. A helyszínekre sokszor 180 km/óra feletti sebességgel megyünk, de nem egyszer előfordul 200 is. Rendőrségi traffi pax által mért eddigi legnagyobb sebességünk ugyan csak 182 km/óra.

MR: Kaptatok már bírságot?

V.Z.: Persze, többet is. Természetesen megkülönböztető jelzéssel megyünk, de azért a felvételek elkészülnek, és utólag kell leadminisztrálnunk a rendőrség felé, hogy a gyorshajtások munka közben történtek.
MR: Ilyen körülmények között gondolom, nem elég egyszer átesni egy felvételin…
V.Z.: Nem elég. Nehéz bekerülni, és jóval könnyebb kikerülni, ha valaki nem hozza a szintet. Minden évben, szezonkezdés előtt van motoros tréningünk és vizsgánk, amelyet a Safety Hungary-vel közösen szervezünk. Tavaly a kanyarvételi technikák javítása volt a fő feladat, idén a nagysebességű elkerülés és a vészfékezés a kiemelt cél. És természetesen van szakmai vizsgánk is, amelyen az új eljárásrendekről, protokollokról adunk számot. Ezeknek a költségeit szintén az alapítványunk finanszírozza.

MR: Hol tart ma nemzetközi szinten a hazai Mentőmotoros Szolgálat? Van kapcsolat külföldi kollégákkal, szervezetekkel?

V.Z.: Annak ellenére, hogy itthon kissé megkésve alakultunk meg, 2009- ben az I. Nemzetközi Mentő- és Tűzoltómotoros Találkozót mi rendeztük meg. Sokat tanulunk egymástól. Mára vannak olyan módszereink, amelyeket a külföldi kollégák vesznek át tőlünk. Kidolgoztuk például a színkódos orvosi táskák rendszerét. Az összes motorunkon ugyanabban a táskában ugyanazok az eszközök találhatók meg. Ez akkor különösen fontos, ha laikus segítségével végzi mentőmotorosunk a munkáját. Amikor ezt látták Londonban a kollégák, azonnal átálltak ők is erre.

MR: Milyen évet zártatok?

V.Z.: 2014-ben az eddigi leghosszabb szezonunkat zártuk, kereken hat hónapon át álltunk szolgálatban a motorokkal. Itt hadd említsem meg a belvárosban ténykedő mentőrobogónkat, egy Honda SH300-at, amely hat hónap alatt több mint 1000 kivonulást hajtott végre, hétvégék nélkül. Ez átlagosan napi több mint hét riasztást jelentett, de a többi jármű is hasonlóan szerepelt. Az idei év után úgy érezzük, hogy ez a terhelés a maximum, amit el lehet viselni a szakmai színvonal megtartásával.

MR: Mi volt az idei év legemlékezetesebb esete?

V.Z.: Mindenkinek megvan a sajátja. Számomra egy autópálya baleset az, ahová az újhartyáni motorunkkal vonultam ki. A helyszínen 10 sérültet találtam, akik közül kettő a ütközéskor életét vesztette. A nyolc életben maradt sérülttel 20 percen keresztül - a mentőhelikopter megérkezéséig – egyedül foglalkoztam. Mind a nyolcan életben maradtak. Ez a 40 fokos melegben fi zikailag is, mentálisan is hihetetlenül igénybe vett. Napokig nem tudtam kipihenni a terhelést.

MR: És a jövőkép?

V.Z.: Most is rengeteg a kihívás, és a nehézség. Korábban soha nem tudtuk, hogy a sikeres és hatékony tevékenység mellett dolgozhatunk-e jövőre is. Nekünk is harcolnunk kellett előítéletek és mindenféle egyéb ellenünk ható magánérdek ellen. Mára a helyzet normalizálódott, az OMSZ mai vezetősége erejéhez mérten elismeri és támogatja munkánkat. Szeretnénk tovább fejlődni, fejleszteni tudásunkat, felszerelésünket, technikánkat, de ehhez pénz kell. Szerencsére, egyre többen gondolnak ránk, amikor adójuk 1 %-áról döntenek. És hát 2015 fontos év lesz a számunkra, szeretnénk emlékezetessé tenni a 10 éves jubileumot! Itt szeretnék köszönetet mondani minden mentőmotorosnak, hogy munkájukkal nap mint nap hozzájárulnak a közös sikerekhez, hiszen nélkülük nem létezne a Mentőmotoros Szolgálat.