hirdetés

A média és hatásai

Autósok vs. motorosok2009-05-22 15:44:19

autosok vs. motorosok  közlekedés  

Bookmark and Share

Sosem hittem volna, hogy néhány plakát, tv műsor ilyen hatást tud gyakorolni az autósok nagy tömegére. Ez főként tavasszal kerül mindig előtérbe, és a csapból is ez folyik: VIGYÁZZUNK A MOTOROSOKRA!


Persze ez tök jó dolog, hogy próbálnak „vigyázni ránk”, de ezt sok esetben - mint ahogy az elmúlt időszakban többször is megtörtént – kicsit túlzásba vitték. Olyan szintjét próbálják elérni az előzékenységnek és kedvességnek, amely egyrészről ép ésszel megmagyarázhatatlan, másrészt már néha elszégyellem magam, mert motorra ültem. Hogy mire gondolok pontosan?

A belvárosban a dugó kellős közepén, az autók úgy húzódnak le mintha legalább valami troll tartana feléjük, és inkább tűnik ijedtség és/vagy félelem vezérelte akciónak, mint szimpla előzékenységnek. Vagy, hogy egy másik példát is hozzak, esti szürkületben egy kanyargósabb útszakasznál egy autóst utolérve olyannyira lehúzódott, hogy a padka porát sikerült egy az egyben az orromban tudni, és persze a sávon belül „felszabadult” rész éppen csak hogy kisebb mint ahol már nyugodt szívvel, centizés nélkül el tudnék menni. A szembe sáv pedig nem olyan szimpatikus, egyrészt mert nem látom már a következő kanyart sem, másrészt inkább a lassan de biztosan csoportba tartozók táborát szaporítom.

Persze félreértés ne essék, nem vagyok én az ellen, hogy segítsük egymást a közlekedésben! SŐT! Én sem szeretek a dugóban beöltözve szétolvadni a motoron, és én is megragadok minden lehetőséget, ami kínálkozik. Csak - itt jön a lényeg - bizonyos határokon belül.

Vissza a Zotya blogja bloghoz >>




4 komment
Értékeld!

Kommentek

Hozzászólást csak regisztrált és belépett látogatók írhatnak. Regisztrálni itt tudsz.

hangszoro

2009-12-01 22:50:44

Az a fő baj ezzel tudod, hogy szezonális. Mármint értem úgy, hogy beléjük sulykolják, ez folyik a csapból is, de mihelyst nem, el is felejtenek a tükörbe nézni, pedig azt nem csak a motorosok kedvéért kellene ! Nem kell nekem, hogy amint észrevesz, már hajtson is az árok felé, az sem zavar, ha nem udvariaskodik, "hogy na megint egy kö@ög motoros", csak lássam rajta, meg az autóján, hogy lát engem, hogy észrevett.

yoda

2009-09-22 21:36:12

Én a városban a motorosokat előre szoktam engedni, a gagyi régi robogósokat nem annyira, mert azok nagyon büdösek és még kerülgethetem is őket utána A pizzafutároktól félek, őket inkább azért engedem el A sima úton meg úgyse érnek be

Regusz

2009-05-28 13:10:46

Szió,

én nagyn örülök ennek még ha túlzásnak is tűnik hisz ha megment egyetlen motoros életet is akkor már megérte...

vityaz

2009-05-23 16:29:39

Ma láttam egy furát: lámpás kereszteződés, nem tudom, milyen a forgalom időbeli rendje. Buszon ültem, jobbra kis ívben kanyarodtunk ki egy kétsávos útra. Balról jött egy motoros, nem tudom, hogy külső vagy belső sávban. Mi kifordultunk, rögtön be is álltunk a megállóba. A motoros a sofőr mellett lassít, gázfröccs és mutogat.
Che??? kérdem én? Ennek mi baja? Nem látta, hogy egy busz kanyarodik ki? Ami jobbra kis ívben nem tud olyan kis ívben kanyarodni? Nem számított rá, hogy átlóghat a sávjába?
Jó lenne, ha tudatosulna az ilyenekben, hogy nekik is figyelniük kéne a közlekedés többi tagjára, nem csak saját irányukba elvárni ezt.