MAMS 2011 évi díjkiosztó ünnepség
Köszönöm a megtisztelő címet! 2012-02-06 20:09:04
MAMS díjkiosztó Az év sportolója

Február 4-én a Syma Csarnok adott otthont MAMS 2011 évi díjkiosztó ünnepségének. Együtt ünnepelt az összes szakág. Jó volt látni a sok motorost, elbeszélgetni rég nem látott ismerősökkel, feleleveníteni régi sztorikat.
Személyesen érintett voltam a rendezvény kapcsán. Most került átadásra a MAMS által adományozott „Az év sportolója 2011” kitüntető cím. Nagyon boldog vagyok, hogy engem ért a megtiszteltetés, és 2009 után idén másodszor vihettem haza a rangos „trófeát”. Azért nagyon fontos számomra ez a kitüntetés, mert egy teljesen kihagyott évad után sikerült visszakerülnöm a gyorsasági motorsport élvonalába.

Nagyon hálás vagyok a Tóth Team csapatfőnökének, Tóth Imrének, hogy ezt lehetővé tette számomra.
2011-es teljesítményem, amely alapján rám esett a választás, az egész csapatot dicsérik. Köszönöm szerelőimnek Végh Jánosnak, Dalmi Jánosnak az egész év során nyújtott kiváló munkáját, illetve minden csapattagnak a segítségét, akik háttérből biztosították a csapat zökkenő mentes működését.
Köszönettel tartozom a csapat szponzorainak. Elsősorbn a Proinvest Kft-nek, Wilker Hondának, Szidó kft-nek, Szatmári Kft-nek, Magyar Gépész Kft-nek, Progress üzleti csoportnak, Ferro Press-nek, W2 bootsnak, az Élményvárosnak és a Segafredonak.
2012-ben is megteszek mindent azért, hogy legalább olyan sikeres legyek, mint 2011-ben voltam, meghálálva ezzel a támogatást és bizalmat, amit szponzoraimtól és rajongóimtól kaptam.
Vissza a A göröngyös boxutca bloghoz >>

Kommentek
Nemeth_Balazs
2012-02-14 20:02:26
Szia Szabolcs!
Az aerodinamika nagyon bonyolult tudomány! Nincs ideális megoldás, csak okos kompromisszumok. Phillip Island azért bonyolultabb a többi pályánál, mert állandóan változó irányú és erősségű szélben kell motorozni. Teljesen váratlanul, kiszámíthatatlanul jönnek a széllökések.
Üdv.
Balázs
Motec
2012-02-14 18:41:27
Szia Balázs!
A Phillip Island-i pályán általában aerodinamikának elég nagy szerepe van a sajátos időjárási körülmények miatt (ez kihat a kormányzási pontosságra és a visszajelzésre is). Nem egyszerű olyan burkolattal előállni, ami a motort az egyenesekben gyorsabbá teszi anélkül, hogy a kanyarban lefékezné és fékezést hatékonnyá tenné. Nagyon nehéz...
Motogp-ben egyébként óvatosan kell bánni a leszorítóerővel, hiszen minden ami az egyenesekben leszorítaná az a kanyarokban kifelé tolná.
Emlékszem a Suzukinak volt néhány olyan burkolata, amit ki is kellett dobni. Az egyenesekben gyors volt és jó áramlásdinamikai tulajdonsága volt, de a kanyarokban emelte az elejét és sok kormányzási pontosságot-visszajelzést el is veszítettek. Különösen a gyors 3-4 fokozatú hosszú ívű kanyarokban okozott nagy problémát a versenyzőknek, ezért Phillip Island-i pályán szenvedtek.
Üdv, Szabolcs
Nemeth_Balazs
2012-02-14 10:19:18
Köszönöm a biztatást.
Már kétszer versenyeztem ezen a pályán. Tavaly supersport -600-ban, illetve 2009-ben a Motogp 250 ccm kategóriában. A pálya a tengerparton van. Általában a nagyon erős és kavargó szél szokott nehézséget okozni.
Üdv.
Balázs
Motec
2012-02-12 16:00:48
Szia Balázs!
Gratulálok! Nagyszerű teljesítmény és további sok sikert kívánok!
A Phillip Island egy különleges helyszín, tele gyors-hosszú ívű kanyarokkal.
Várjuk a paddock információkat-beszámolókat.
Szorítani fogunk...!
Üdv, Szabolcs
Nemeth_Balazs
2012-02-09 12:21:23
Köszönöm a gratulációt!
Következő tesztünk már a versenyhelyszínen Phillip Islandben lesz 20-21-én.
Edzések 24-én indulnak, verseny 26-án.
Üdv.
Balázs
IP-Billy
2012-02-07 12:38:18
Szia Balázs!
Gratula! Szép munka volt.
Várjuk az idei tesztekről a beszámolót.
Üdv. Billy