Akkezdet...

Ahonnan elindult2009-05-13 11:56:59

elméleti tanfolyam  

Alapvetően autós vagyok, bár a motorozás iránti vágy folyamatosan bennem volt. Például érettségi környékén sokat vacilláltam azon, hogy akkor most valami lepattant olcsó járgányt vegyek, vagy vágjak bele a motoros jogsiba. Természetesen egyik sem lett.

Aztán némi videóvágós, fotós és egyéb kitérők után meglepően hamar az autós újságírásnál kötöttem ki. A helyzet adva volt, előző munkahelyemen éppen embert kerestek, én meg hirtelen munkanélküli lettem. Így indultam el az autós újságírás rögös ösvényén (hahaha!).

Aki dolgozott már autós magazinnál, az tudja, hogy a kemény élmények viszonylag gyorsan jönnek. Csúszott be Nissan GT-R menetpróba, ültem Hamann tuningos M6-ban, kentem EVO VI-nak és fagyott belém a szar 400 lóerő feletti EVO XIII-ban. Persze ezek szépen eloszlottak Cliók, Daciák, Fabiák és más hétköznapi autók között.

Körülbelül egy éve nyomtam a szakmát, mikor egy rat stílusban choperré épített Jawa kapcsán kimentem egy ismerős ismerőséhez. Sajnos mire összejött a fotózás, addigra lejártak a papírjai a gépnek, ami csak díszként (amennyire egy vállaltan patkánynak épült motor betölthet ilyen funkciót) állt a garázsban. De mellette állt egy hasonlóan vitatható külsejű, ám működő- és forgalomképes 500-as Aprilia endúró. Azt is körbefotóztam, aztán vittek is vele egy laza kört. Rámadtak egy sisakot meg némi protektrot, aztán indultunk. Megmutatták, hogy miként kapaszkodjak, és ami nagyon fontos, ha kanyarban rádönt, mozduljak vele együtt, ne próbáljak ellent tartani.

Meg kell jegyezni, hogy előtte még soha nem ültem motoron.Na jó, nagyapám Simsonjára álló helyzetben 8-9 évesen ráültem a garázsban, de többet tényleg nem.

Fél órás kört mentünk, vadulás, kamikázézés és minden veszélyes helyzet nélkül. Én viszont úgy éltem meg, mint valami veszett harcot az életemért. Annyira kevéssé férfinak még soha nem éreztem magam. Egy impotens pudingként kapaszkodtam végig az utat. Oké, november lévén hideg volt, de nem annyira.

Hazafelé egy tonna acéllal (Mazda2) körbevéve azon gondolkoztam, hogy ezt nekem csinálnom kell. Nem most azonnal, ahhoz még hülye és fogalmatlan vagyok, de eljön az idő, amikor bizony két kerékre kell szállni, mert az a közlekedés igaz útja. Két kerék, belső égéssel meghajtva, mielőtt minden biciklis futár arcon próbálna csókolni. Ott akkor valami paradigmaváltás történt.

Aztán arra majd egy évvel rá, vettem egy robogót, mint a városi közlekedés Szent Grálját. Ugyanis időközben felmerült, hogy jöjjek át a Motor-Presséhez. És ez ürügy volt arra, hogy vegyek valami kétkerekűt, ugyanis a szerkesztőség nem csak messze van az otthonomtól, de elkerülhetetlenül át kell vágnom a belvároson.

Tömegközlekedéssel ez rettenet. Télen csináltam, de nem volt benne örömöm. Egy és negyed óra mire beérek, és közben folyamatosan ádáz csatát kell vívnom Budapest társadalmi struktúrájának legaljával. Aztán ugyan ez haza. A bicikli sem játszik, ugyanis télen, rossz időben nem megoldás – a robogó sem, szóval ez nem igazi érv – de nem akarok csatakosan megérkezni olyan helyre, ahová más esetleg öltönyben jár. Másrészt mielőtt ezen mélyen elgondolkozhattam volna, össze is törtem egy balesetben a cangát. Sértetlenül megúsztam, anyagi kár nem történt, csak a váz és az első villa hajlott el.

Autóval a belváros járhatatlan, és csúcsidőben nem feltétlenül gyorsabb, mint a tömegközlekedés. Az ilyen metróig kocsi, onnan tömegközlekedés modell pedig szintén nem nekem való, az egyszerű megoldások híve vagyok. Szóval maradt a robogó, amire lelkem mélyén még vágytam is. Piaggio Liberty, azóta is imádom, egy percig sem bántam meg, hogy nem valami 125/50-es endúrót vettem (eredetileg azt akartam, de már telefonon lejött, hogy mindenki sumákol, át akar verni).

Már fél éve a fűtöttem Laci cimborámat (fontos szereplő, sok esély van rá, hogy a későbbiekben még fel fog bukkanni), hogy tegyük le azt a rohadt motoros jogsit. Rajta volt az íven. Időközben beütött a tél, nekem két állásom mellé még két iskola vizsgaidőszaka is betett – minden egyéb projekt elvesztette prioritását. Aztán egy ocsmány latyakos januári estén a Laci azzal a szöveggel zuttyant le mellém a kocsmában, hogy elkezdte a KRESZ-t.

Végül két napja az asztalra csaptam, ez így nem mehet tovább, és beiratkoztam gyorsan A korlátlanra. Már megvolt az első óra, nemsokára jönnek a tanulságok, és a számok. Ígérem, a végére mindenkinekkiderül, hogy mennyi pénzbe és időbe kerül ez, illetve mit kapunk ennyi idő alatt a pénzünkért.

Vissza a motorosjogsi bloghoz >>