Nehéz helyzetben világbajnokunk2010-07-19 13:17:00
Talma, Talmácsi, MotGP, Moto2, Stefano Favaro, MOL, Speed Up
Cserbenhagyásos döntés! Hogyan tovább, Talma?
Meglepő, sőt döbbenetes levelet kaptunk a Talmácsi Gábor és Sebestyén Péter sajtó és
marketing ügyeit intéző Faster Management-től.
Nem is fűznénk hozzá kommentárt, szó szerint közöljük a kapott anyagot.
"2010. július
16.
TALMÁCSI A MOL
NÉLKÜL FOLYTATJA
A tegnapi naptól megszűnt az
együttműködés Talmácsi
Gábor és a MOL Nyrt. között. A szerződésben
foglaltak szerint a MOL-nak lehetősége volt hat verseny után felbontani az
együttműködést a sportolóval és a vállalat élt ezzel a lehetőséggel hivatkozva
arra, hogy Talmácsi nem hozta az elvárt eredményeket. Mivel a MOL nem csak
Talmácsi Gábort támogatta, hanem az őt foglalkoztató Fimmco Speed Up Team-et is,
a szerződésbontás a csapatot is érinti. A MOL logói lekerülnek a motorokról és a
csapatruháról, és a továbbiakban Talmácsi bőrruháján és sisakján sem lesz
látható ebben a szezonban. A magyar világbajnok nehéz helyzetbe került a döntés
kapcsán, de Luca
Boscoscuro csapatvezető
töretlenül bízik versenyzőjében, ezért Talma folytatni tudja a szezont a Speed
Up-nál. A csapatvezetés tudomásul
vette a MOL döntését, de értetlenül áll a cég döntése előtt.
Talmácsi Gábor
másik nagy együttműködő partnere a
Henkel Magyarország Kft. továbbra is büszkén támogatja a sportolót.
Talmácsi
Gábor:
- Sajnálom, hogy így döntött a főtámogatóm szezon
közben, de nekem folytatnom kell a megkezdett munkát, melynek a hátralévő tíz
versenyen meg lesz az eredménye. A nehéz helyzet ellenére a csapatom bízik
bennem, és én ezt sikerekkel szeretném meghálálni. Minden erőmmel azon leszek,
hogy a versenyek végén a magyar himnusztól legyen hangos a versenypálya. Nagyon
köszönöm a MOL-nak, hogy az utóbbi öt évben mellettem állt, együtt lettünk
világbajnokok és jutottunk el a MotoGP kategóriába is, ami egy történelmi dolog
volt az egész ország számára.
Stefano
Favaro:
A MOL-nak
lehetősége volt, hogy meghozza ezt a döntést és ők éltek ezzel az opcióval, ami
véleményem szerint lehet, hogy elhamarkodott volt. Sok tárgyalás van mögöttünk,
a csapatfőnök Luca
Boscoscuro is egyeztetett az illetékesekkel,
de nem sikerült megtalálnunk a közös nevezőt. Folytatjuk a szezon, Talma egyre
jobb lesz, és a sikerek biztos meghozzák majd a támogatókat is, hiszen nélkülük
a motorsportban nem lehet fennmaradni. Köszönjük a MOL eddigi segítségét,
nagyszerű időszakot töltöttünk el közösen.
Luca
Boscoscuro a Fimmco Speed
Up csapatvezetője:
Talmácsi Gábor
Magyarország legmagasabban
lobogó zászlója nemzetközi szinten, nem értem, hogy egy magyar cég miként
hozhatja őt ilyen helyzetbe. A csapat mindent meg fog tenni, hogy Gábor
befejezhesse a szezont, és a lehető legjobb világbajnoki szereplést érje el.
Érthetetlen számomra a MOL döntése mindazon által, hogy a csapat kiemelt
támogatója is volt és a csapatunk már kétszer is nyert, bizonyított. Minket is
nehéz helyzetbe hoztak a döntéssel, de a mi két versenyzőnket tartom a
legjobbnak a mezőnyben, így kétségem sincs a sikeres szereplésünk
felől.
Üdvözlettel:
Faster
Management"
Vissza a John McField gondolatai a világról és a motorozásról bloghoz >>
Kommentek
Hr.Geiger
2010-07-20 19:32:40
Kedves Kawa!
A felsorolt " cégeid" közül én a JIR-t ismerem, Gianluca Montiron érdekeltsége és motorversenyeztetéssel foglalkozik talán. Ők voltak anno az üzemeltetői a Minolta-Honda csapatnak, és a Scot MotoGP is Doviziosoval még JIR -Scot Team-ként futott.
A cardionAB valami cseh kóceráj, a brnoi futam névadója, Karel Ábrahám csapatának is a névadója. Az Interweeten meg sportfogadásokkal foglalkozó cég, talán az indulásakor használt neve jobban beugrik: Bet and Win. Több semmi, de nem is érdekel.
Talmára visszatérve: a fimmco nem más, mint a főnök Boscoscuro ingatlan értékesítésekkel foglalkozó cége. Ahogy Fazervin kifejtette, támogatja a saját csapatát és gondolom leírja Ő is az adójából, mint karitatív kiadást! :-))
Ahogy én értesültem, a MOL szigorúan üzleti alapon döntött, mikor felfüggesztette erre az évre a további támogatást. Aki versenyszférában érdekelt cégnél dolgozik, az tudja azt, hogy mi az a " költséghatékonyság", takarékoskodás.
Amúgy a privát véleményem az, ha nincs MOL, akkor ma Gábor már csak a fiatalokat oktathatja, mert a MotoGP-s kaland nélkülük nem jött volna össze. Anélkül meg Gábort teljesen elfeledték volna...
Nekem ilyen szponzoraim sajnos nincsenek, pedig lenne kiadó reklámfelület a motoromon! Motorrevü matricát is azért nem használok, mert ami van, az már elavult design...
jmezo
2010-07-20 14:11:29
Audiatur et altera pars - Hallgattassék meg a másik fél is - szól a latin szentencia. És mivel nagy tisztelője vagyok a latin kultúrának, gondoltam, esélyt adunk a másik félnek is, hogy nyilatkozzon, ezért írtam annak a cégnek - Traffic BTL Kommunikációs Ügynökség - amely az alábbi hírt küldte nekünk márciusban:
"Tisztelt Újságíró Kolléga!
Ezúton szeretném figyelmébe ajánlani a MOL sajtóközleményét, miszerint az új versenyidényben is a MOL lesz Talmácsi Gábor főtámogatója és a Fimmco Speedup csapatszponzora.
A bejelentés alkalmából Talmácsi Gábor egy napra benzinkutasként is kipróbálta magát, és a MOL Vágány utcai kútján tankolta tele a vásárlók autóit és mosta le szélvédőjüket.
A sajtótájékoztatóról, és az aktivációról a csatolmányban talál fotókat.
Amennyiben bármilyen további információval, vagy képanyaggal segíthetem a munkáját, kérem, jelezze elérhetőségeim bármelyikén!".
Tehát ez volt a levél, amit kaptunk, erre azt írtam, hogy szívesen közölnénk a szakításról szóló nyilatkozatot is, ha van ilyen. De eddig nem jött semmi...
FeR1
2010-07-20 00:18:45
Ezek után biztos nyerni fog Talma! Most már biztos nem gagyi, MOL üzemanyagot fog használni a versenyeken, tehát menni is fog a motorja rendesen


Fazervin
2010-07-20 00:01:21
Faluszéli közgazdaságtan: Ha pl az én fiam versenysportra adná a fejét, annak költségeit javarészt nekem kellene állnom. Ez mindenképpen kiadás. De ha az én cégem szponzorszerződést köt a kölökkel, akkor az az adóalapból leírható, ergo kevesebb adót kell a cégemnek fizetni. Személy szerint én semmivel se járok rosszabbul, mert mindenképpen fizetnék, a kevesebb adó már nyereség. Ha meg lesz egy kis reklámértéke is a dolognak, az már az extra nyereség...
Különben meg nem csodálkozok, hogy visszalépett a MOL, bár most itt van ez a második hely...
kawa
2010-07-19 23:17:29
Kedves Geiger!
Az általad említett cégek kivétel nélkül a MOTOGP-ben szponzorálnak, nem a moto2 -ben.
Utána néztem kicsit:
Blusens, CardionAB ,Caretta technology, Forward, Interwetten, Jir, Marc VDS, RSM, Technomag, stb.
Van valaki itt akinek ezek közül a nevek közül akár csak egy is ismerős, és tudja mivel foglalkoznak?
Ahogy említettem az imént, egy külföldinek(és ez minden csapatra igaz) a reklámérték a moto2-ben nulla, zéró, semmi.
Hr.Geiger
2010-07-19 22:49:15
Kedves Kawa!
Az, hogy Te nem tudsz felsorolni pár szponzort egy közvetítés után az nem baj. A történetnek nem erről kell szólnia. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy ne is közvetítik országos médiában a futamokat, nem jut el mindenkihez információ.( Amúgy a legnagyobb rajongók biztosan tudnak pár nevet a kedvenc versenyzőjük mocijáról, pl. Wudy, Fiat, Yamalube, Monster, AGV )
A reklámérték ott profitálódik, ha sikeres év után ( 2004.november 4, Valencia ) telenyomathatják a sajtót kreatív hirdetésekkel, sok fanatikus betér hozzájuk tankolni, üzleti partnereiknek büszkén említhetik, hogy egy technikai sportban az Ő pártfogoltjuk a VILÁGBAJNOK! A műszaki életben azért ez nem cseng rosszul..., pláne a kenőanyag üzletágban.
Amit az üzletről írsz, az tény, sajnos Grand Prix világa sem a sportról szól már régóta. Itthon most kiadták a direktívát: falábú fiainknak ki kéne jutni a foci VB-re! Aki a cél érdekében befektetéseket eszközöl, jelentős adókedvezményeket kap majd.
Szerintem innét fúj a szél, a sok szponzori kiadásból nemzeti energetikai cégünk is szeretne visszakapni valamit.
Amúgy rajtuk kívül még sok olyan cég tűnt el Talma mellől, akik a VB megnyerésekor még a fedélzeten voltak. Őket nem fikázták ennyire - de nincs is erre szükség, mert amint említetted, nem segélyszervezetek.
Én azért szorítok most, hogy Talmának a második félévben legyenek olyan eredményei, melyek támogatókat hoznak a számára és ezzel egy lehetőséget egy sikeresebb 2011-es szezonra!
( Azért tegyük a kezünket a szívünkre, nem olyan tragikus az az összetett 9. hely egy 41 fős galeriban... )
freazer
2010-07-19 22:26:16
teljesen egyetértek kawával mint már irtam cikknél én sem fizetnék ha nincs eredmény de ezt már tudták jó elöre, hogy ez van szerzödésben. egy ilyen kaliberű versenyzönek már illene normálisan beálitania a motorját
kawa
2010-07-19 22:11:54
Tetszik vagy sem, de az egy üzleti vállalkozás, nem segélyszervezet, ezért oda teszi/viszi a pénzét ahova akarja. Nyilván a magyarázkodásoknál többet vártak. Az is lehet hogy más áll a háttérben, az ügy szempontjából ez tök lényegtelen.
Viszont anyázás előtt tessék elgondolkodni azon, hogy a kiskirályfit az eddigi lehetőségekhez, és az elért sikerekhez nagyrészt a mol pénze és szponzorációja segítette hozzá, mert hiába a fene nagy tehetség(?) ha nincs szponzor, aki bevásárolja a csapatba hogy indulhasson és nyerhessen.
Másrészt nem tom mennyi valós reklámértéke van ennek egyáltalán.
Én is nézem a futamokat ha tehetem, de bajban lennék ha most fel kéne sorolnom pár támogató céget a többi induló részéről, az meg 100% hogy ha eszembe is jutna egy cégnév, akkor se lenne róla fogalmam hogy mivel foglalkoznak, mi a szponzor cég profilja. Szóvat a mol valszeg magasról tesz rá, hogy Iannone mit és hol nyer, mert annak Magyarországon kívül 0 a reklámértéke, még akkor is ha nyer.
kawa70
2010-07-19 21:08:47
Megértem a MOL-t. Mindig azok a fránya beállítások.....
Egyszer odaadhatná egy körre Iannone a motorját, az már be van állítva.
rgary
2010-07-19 15:17:52
Eddig is oda jártál...
hangszoro
2010-07-19 15:03:07
Szarháziak!!!! Ki is megyek románba tankolni.
rgary
2010-07-19 13:46:10
Szép, de mit is várhatnánk a MOL-tól.....