Vérremenő harc a határon

Belépés Szenegálba2012-01-27 14:18:11

Budapest-Bamako 2012  

Mauritániából kilépni sem könnyű, de a Szenegáli átkelés külön művészet. A jelenlévők minden afrikai közhelyt felvonultattak.

Tehát akkor... Szenegál, illetve határátlépés. Mint tegnap írtam, Rosso Afrika egyik leghírhedtebb határátkelőhelye. Lármás, szervezetlen, korrupt és... olyan izé, na! Amilyen egy ilyen hely szokott lenni. Irtó rossz híre van még Afrikában is. Minden egyes beszélgetés, írás azzal végződik, hogy aki csak teheti, kerülje el Rossót. Oké, elkerülni..., de merre? 130 kilométernyi offroad útra van Diéma, ahol szintén üzemel egy kis határátlépő. A híre ugyan ennek sem jó, de legalább nem hírhedt.
Első próba: kilépés Mauritániából. Egy kilépés egy országból általában nem túl macerás dolog, mindenki inkább arra figyel, aki bejön. Aki kimegy, azzal már általában nincs gond. Na, bizonyos helyeken, mint például Mauritániában viszont ez az utolsó lehetőség, hogy az ember pénzét megszerezzék. Ezért itt a kilépés sem egyszerű ügy. Ahhoz, hogy kiengedjenek, mindenféle mondvacsinált ürüggyel pénzt követelnek. A hivatalos rend szerint nem kell fizetni, a nem hivatalos szerint kell, ha az ember nem akar esetleg napokat rohadni a határon. Nincs hová fordulni, hiszen őfényessége, a parancsnok is érintett a dologban.
Szóval kifizettük magunkat ebből a zord országból, és áthajtottunk egy modern hídon a Szenegál folyó fölött. A híd alatt duzzasztógát működik, amit nagy valószínűséggel még a franciák építettek, vagy valaki más a franciák pénzén. Talán előítéletnek hangzik, de sem a mauritánok, sem a szenegáliak nem úgy néznek ki, mint akik modern duzzasztógátakat és hidakat építenek. A híd túloldalán természetesen hídpénzt kell fizetni.


Aztán jön a szenegáli belépési procedúra. Első lépés: a határőrség. Itt fizetni kell, hogy mennyit, az alku kérdése. Nem szabad elfogadni az első árat, de nagyon tág keretek azért nincsenek az alkudozásra.
Aztán jön a vám: Szenegálba 5 évnél idősebb autót bevinni csak carnet de passage-zsal lehet. Vagy vesztegetéssel. Hogy-hogy nem, vezetőnket, Télacot (Tempfli László) a rendkívül elegáns parancsnok már ismerte. Igazából a manus elég segítőkész volt. Különösen, miután a mauritán Idomura hivatkozott Télac. Felhívta Idomut, majd a parancsnok kezébe nyomta a telefont. Valami történt, mert a parancsnok még segítőkészebbé vált. Idomu biztosíthatta róla, hogy keresni fog rajtunk. Aztán jött az alku. Télac helyet foglalt egy széken a sietség legkisebb jele nélkül és csak hallgatta a parancsnokot. Annak meg – válasz híján – beszélnie kellett, mert különben csend telepedett volna a küzdő felek közé. 1:0 ide. Télac azt mondta: Mon ami, ez sok. Too much. This is cadu. Ez telepesnyelven van, annyit tesz, barátom, ez túl sok.


Ez ajándék. Szóval, így ment ez vagy fél óráig. Aztán ok, megkapjuk, de csak az egynapos tranzitjármű-engedélyt – holott van normális vízumunk. Télac kért öt napot. A parancsnok keresztbe tett kézzel imitálta, akkor őt bilincsbe verik, ha ebbe beleegyezik. Aztán lett végül három nap, menjünk el fénymásoltatni az útleveleket. Ott egy szép szemű fekete hölgy fogadott minket, de ő éppen aludt, ezért az, hogy szép a szeme, csak akkor derült ki, amikor fölébredt. Aztán megkezdődött a tárgyalás a fénymásolásról. A hölgy azért fekve maradt, mi meg ott álldogáltunk előtte az irodában. Elkészítette a fénymásolatokat, majd ajánlotta, hogy nála váltsunk pénzt. Ezután azt mondta: I am so tired, I will sleep a bit. És ismét lefeküdt aludni. Mi lábujjhegyen távoztunk, fel ne ébredjen. A határon egyébként egy ember írogatott, a többi katona feküdt és a tv-t nézte, hogyan kell szakszerűen elkészíteni a szarvasgombát. Ez annyira lekötötte a figyelmüket, mintha aznap este azzal szándékoztak volna ízesíteni tevepörköltjüket.
Mi is bekeményítettünk, leültünk teázni. A küzdelem a tetőfokára hágott. A szenegáliak vadul feküdtek és tv-t néztek, mi elszántan teáztunk. A folyamatos nyomásgyakorlásnak köszönhetően enyhe fölénybe kerültünk, a frontvonal lassan meghajlott, a szenegáliak képtelenek voltak ellenállni a nyomásnak. Mi döntő finisre szántuk el magunkat és kólát rendeltünk. A szenegáli vonalon repedések mutatkoztak, a frontvonal akkor omlott össze, amikor afro mintás nadrágra (ma kiszakadt a fenekén) és szenegáli matricára kezdtünk alkudozni. A parancsnok ordítva hívott oda minket és elkezdte kiosztani a papírokat, de előtte felemelt kézzel meg kellet esküdnünk, hogy a mezőny többi részének nem áruljuk el, hogy mennyit fizettünk, hiszen az annyira nevetséges összeg, hogy már-már ajándéknak számít. Fel kellett emelnünk könyökben behajlított jobb kezünket és azt kellett mondanunk, hogy: promi!. Ez valószínűleg az I promise rövidítése volt.


Papírjaink birtokában elmotoroztunk, és sötétedéskor tábort vertünk a szavanna egy meghitt ösvénye mellett. Az akáciásban. Jót aludtunk, csodálatos liláskék, majd bíbor egű napkeltét néztem, és ma délre a Lac Rose, a Dakarról jól ismert Rózsaszínű tó mellett vertünk ismét tábort. Ma mostam végre, borotválkoztam, hajat mostam és meg is fürödtem. Egy szóval: megszépültem. Holnapi célunk a Niokolo Koba Nemzeti Park, amit úgy kell ejteni, hogy Nyokolo Koba Nemzeti Park. Hosszú napnak nézünk elébe, ezért nem hiszem, hogy este lesz erőm írni. Azért megpróbálom.

Előzmények

Hogy könnyebb legyen felvenni a fonalat, a 2012-es Budapest-Bamakó időrendben: Elrajtolt a mezőny Legnagyobb ellenség a hivatal Hóakadály Afrikában A sivatag furcsaságai Lyukas gumi okozott bajt Afrikában A hármas defekt – eredeti verzió Mező beéri a mezőnyt Elénk ugrott két géppisztolyos alak Úton Szenegál felé

Vissza a Budapest-Bamako - Flúgos futam bloghoz >>