hirdetés
 
 

Napvilágra kerültek Villám Géza tervei

Fellebentjük a fátylat a sötét titkokról2010-03-08 19:31:32

Bamako 2010  

Bookmark and Share

Bodicsek a Dakarnak? Miért nem vigyáztál jobban, öcsi! Villám Géza nem megy a szomszédba, ha a Luxus Bamakót (ez a Fapados Dakar megfordításából jön) vagyis a Dakart kell szurkálnia.


2007-ben felszólíttatta ügyvédjeivel az ASO-t, a Dakar szervezőjét, hogy a rajt előtt két héttel változtassa meg az útvonaltervét, különben bepereli őket itiner plágiumért. Olyan hírek is megjelentek, hogy „Elmarad a Dakar?”

Aztán 2008-ban, amikor még mindenki sokkos állapotban volt a rajt napján bejelentett futamtörléstől, meghívta a dakaros mezőnyt, hogy ha már ott vannak, tartsanak vele Bamakóba. Az ASO vezetői valószínűleg a fogukat csikorgatták, és nem hiszem, hogy náluk jobban kívánt volna valaki nekünk egy terrortámadást. Csak legalább egy icipici terrortámadást…
Eszünkbe is jutott, hogy nem lenne semmi, ha ők szerveznék meg, csak hogy bizonyíthassák igazukat. Mondjuk jelentkezőt talán nem lett volna nehéz találni… meg ott van az a bizonyos nem ismerős hadsereg is nekik. Az simán meg tudta volna szervezni – ha már összeesküvés elmélet, akkor legyen hát kövér.

De mi is ez a bodicsek? Hát az, hogy napvilágra kerültek Villám Géza sötét tervei! Tudják, milyen útvonaltervvel állt elő 2011-re? Nem fogják elhinni Kedves Olvasók!

Leírom, bár csak a főbb állomások ismertek. De már az is botrányos!

A mauritán fővárosig valószínűleg nem lesz nagy változás az eddigiekhez képest – bár jövőre több homokot ígért Villám (vagy több homokkal fenyített be, kinek hogy tetszik).

Nouakchottig is már az óceánparton menne a mezőny, de innentől válik igazán érdekessé az itiner!
Nem Kelet, az ellenőrizhetetlen sivatag felé, hanem délre, tovább, az óceánparton vezet majd az út (valószínűleg) egészen Rosso-ig!!!

A három felkiáltójel azért van Rosso mögött, mert tudják, hogy az hol van? Rosso a szenegáli határ!
Ezután  a Lac Rose, a Rószaszín tó, következhet, és ez már nincs messze …. Na, mitől??? Na, mitől???

Hát Dakartól!!!

Értik Kedves Olvasók ezt a zseniális pimaszságot? Villám Géza a Bamakót elviszi Dakarba! Miközben a Dakar nem megy Dakarba, mert az Kelet-Afrikát célozza meg, ahol nincs is Dakar!

Azért persze nem ez lenne a Bamako vége, mert a mezőny itt indulna majd el Kelet felé. Át a Niokolo Koba nemzeti parton, ahol ilyesmit látni...





Tehát ott elefántok, oroszlánok és más nagy igazi, nagy afrikai állatok élnek és... halnak! Az oroszlánoktól, meg a hiénáktól.
Autóval is érdekes, de azt nem tudom, hogy a motorosokkal hogyan számol Villám, hiszen azokat nem szokták beengedni ilyen helyekre. Hogy is mondjam… motoron nem elég biztonságos. Tudják, az oroszlán az állatok királya… húsevő! Meg ott van Jumbo, az aranyos elefánt is...






de ilyet is tud...






Aki túléli a nemzeti parkot, annak már Mali következne, annak is a szavannás, nem pedig a sivatagos része, ha jól saccolok. És ha a mezőny megérkezik Bamakóba, akkor valami ilyesmit láthat…






A másik verziót már ismerik Olvasóink:
Tunézia, Líbia, bár oda nem egyszerű bejutni (hanem jó nehéz) végül Egyiptom valamelyik része, valószínűleg a Vörös-tenger partja.
Ennek a verziónak Líbia lenne a nagy szenzációja. Különösen motorosoknak.

2005-ös túránkig tudomásom szerint nem járt arra magyar motoros, csak Sulkowskyék, de ők is csak a tengerparti sávon motoroztak végig, nem voltak lent Ghadames, Ghat, az Acacus hegység és a Wadi Methkandoush környékén, ahol viszont ilyesmit lehet látni…





Ennek az útvonalnak Líbia a nehéz pontja mindenképpen. Elég durva sivatagjai vannak, hatalmas kiterjedésűek, és nagyon nehéz bejutni az országba, mert irtó szigorú az ellenőrzés. Mi egy enyhébb időszakban voltunk ott, de szoros emberfogásban, hogy úgy mondjam.
Felejthetetlen élmény lett belőle, az már biztos.

Tényleg, ha megunom a bamakós blogot, lehet, hogy írok az utazásaimról. Már ha érdekel valakit, de azt majd akkor megkérdezem.

Tehát a két verzió... (pirossal Villám Géza, kékkel a Polgár testvérek feltételezett útja)





Hamarosan írok még az idei bamakós motorosokról, mert páran még kimaradtak.

És egy kérdés: mit jelent föntebb a nem ismerős hadsereg kifejezés? A helyes választ beküldők között kisorsolunk egy… baráti vigyort. Egy ilyet, ni: :-)))))                 Na, milyen?


Vissza a Budapest-Bamako - Flúgos futam bloghoz >>




21 komment
Értékeld!

Kommentek

Hozzászólást csak regisztrált és belépett látogatók írhatnak. Regisztrálni itt tudsz.

FeR1

2010-03-12 12:32:56

Jani! Most nézem a képet az újságban, ami a fejlécben is van, de lényeg pont kimaradt itt.
Az a pálinka miféle? Meg látom megbújik egy Hamé májkrém is a takaró alatt Arany élet!

hangszoro

2010-03-12 10:07:53

Ja ja. Egész pontosan félhetven. Ez a hivatalos. A nem hivatalos szerint meg Szeptember 24-én leszek 1 éves. Nagy buli lesz, remélem látok majd közületek is néhányat ott.
Hány éves lehet FeR1? Várjál tippelek egyet! Mondjuk Március 19-én leszel húsz? Na etanátam?
Jani! Nem a Te volt feleséged, hanem az enyém! :-) Igen, nekem van ilyen is. Kipróbáltam, nem nekem való. A házasság. Sem. Hogy lesz e még nekem, azt nem tudom, de most nincs. Meg azért jusson mindenki eszébe, ha az ember jól van, azt mondják: EGÉSZséges, ha megházasodik, akkor FELE séges. Elgondolkodtató.
A diktafon? Érdekes sztori! Azt ígérte, majd a bíróságon felhasználja, én mondtam, nincs rajta mit szégyellni, hát tegye, de előtte hallgassa teljesen végig, mielőtt magaásta gödörbe esne. Végül is csak szimplán széttörte.
Oldalkocsim most is van, azt hiszem ezt hívja a köznyelv élettársnak.
S maga Jani bátyám hogy áll az evilági dolgokkal? Mert az Úrfinak van oldalkocsija úgy tudom, de a Te magánéleted homály fedi. No nem vájkálni akarok benne, csak érdeklődöm.

FeR1

2010-03-11 21:43:59

Hangszóró kb. félhetven éves, úgy másfélszer idősebb, mint én, ehhez a számhoz hozzáadod Hangszóró életéveinek egy hetedét, na akkor megkapod, hogy mennyi az az annyi. Újabb kérdés merült fel...no nem az, hogy hány éves a kapitány. Hány éves vagyok én?Szóval lehet már neki volt felesége is, aztán lehet még lesz neki lesz felesége, most úgy tudom van neki jelenelegi felesége. Rosszul tudom?

jmezo

2010-03-11 17:00:15

Hangszóró!

Volt feleségem??? Te korkedvezményesen házasodtál 12 évesen, vagy én kalibráltam el magam a koroddal kapcsolatban? :-)

Nincs már meg a diktafon? :-)

hangszoro

2010-03-11 12:46:22

Nálam ez a "következő mondatot sem tudom" kamaszkoromban volt jellemző, mikor csináltam valami baromságot (ez relative elég gyakran előfordult) és Drága szüleimnek kellett a magyarázkodni. Na ott voltam én így ezzel, de kreativitásomnak köszönhetően több alkalommal is olyan jól sikerült az improvizálás, hogy Édesanyám könnyes szemmel sajnálta a fiacskáját. Apám dörzsöltebb volt, a fejét csóválta és megjegyezte: meglásd, egyszer rajtavesztesz gyerek. De nem. Megjavultam. . . . . :-)
Sok évvel ezelőtt kitaláltam, hogy naplót írok, amibe belekerülhetnének a gondolataim, történeteim, miegymás. A diktafon vásárlásig és annak használatáig jutottam, mikor is egy borús nyári napon kezébe akadt a volt feleségemnek. . . . . szerintem is hülyeség a diktafon, maradjunk ennyiben.

jmezo

2010-03-10 20:39:37

Hangszóró, Te néposztályozó!

A diktafonos könyvről: biztosan mindenki másképpen ír, nekem mindig menet közben áll össze. Előre még a következő mondatot sem tudom. Ráadásul biztosan nem úgy beszél az ember, mint ahogyan ír. Legalább is nem pontosan ugyanúgy. Mindenképpen kellene alkotószabadság egy könyvhöz. Egy jó hosszú, aminek titokban elutaznám a felét....

jmezo

2010-03-10 20:35:38

Pulai Sanyi!
Tudom már, hol fog megfenekleni világkörüli Velorex utatok: az Interpol engedélynél!!!!
Azon nem juttok át! :-)

hangszoro

2010-03-10 09:39:36

De igen. Azt ígérték, majd kinövöm. . . reménykedek. Ja időmilliomos lettem, ami sajna nem hozza magával a lottómilliomosságot. Pedig akkor nem lenne kérdés, ki merre induljon. Felkérnélek szervezőnek és csinálnánk egy Dakar - Bamakó független túrát. Majd még egyet és onnantól meg már hagyománynak számítana a világ körüli csavargás. . . . . . . . . . hopp de hideg, ja igen ez a bili.
Nos abban igazad van, hogy úgy nem lehet, hogy van egy órám, megírok egy fél fejezetet. De úgy igen, hogy beleinvesztálsz pár ezer forintot és veszel egy diktafont (meg amúgy is van már fogadom!) és ahogy időd, kedved, hangulatod engedi, belebeszélsz a kis dobozba. Egyszer meg majd leírod. Vagy leíratod. Vagy. Én biztos megvenném (hacsak nem lehet majd megnyerni a Mr-n.)

velorex600

2010-03-10 06:28:40

Hala Jani
Carnet siker,de kína ,myanmar,vietnam meg indonéziai beutazási engedélyek nem

akarnak összejönni.Indonézek még interpol engedélyt is kérnek.,vietnamba max 125 köbös motort ismernek el.Nem adjuk fel,küzdünk vhogy csak összejön.Amúgy meg itt vagyok és figyelem ,hogy hogy látod ezt a lehúzósdit.Sztem kezd elqrvulni nagyon a bamakó história,de ne így legyen!!!!!!

jmezo

2010-03-09 21:22:06

Pulai Sanyi!!!!
Hát te meg honnan kerültél elő? Hogy áll a velorexes világkörüli út?
Ja, a válasz tényleg a légió. Idegen légió! :-)
Tényleg vágod, meg figyelsz is! :-)

velorex600

2010-03-09 18:01:33

szasztok lehet,hogy a légió a válasz?Asszem vágom .amúgy meg figyelek .Üdv Sanyi

FeR1

2010-03-09 16:08:47

Szia Jani!

Írtam neked ímélt, ahogy kérted!

pp79

2010-03-09 15:47:44

Szia jmezo,

Nem sajnos én nem vettem részt a Bamakón. Egyszerűen csak jó volt olvasni azokról az emberekről akik motorral futottak neki az útnak. De ha kifogyott az érdekes sztori akkor nem lehet mit tenni. Laikusként azt gondoltam, hogy a Bamakós motorosok szinte egy családként éltek kint...

jmezo

2010-03-09 15:41:40

Kedves P79!

Te tán az egyik vagy közülük? :-)
Még van vagy három ember, akiről tudok egyet s mást, de van, akiről szinte semmit. Vagyis semmi érdekeset. De legalább azokat kiírom, akiről tudok.

jmezo

2010-03-09 15:26:53

Hangszóró!

Nem foglalkozol Te egy kicsit sokat a népek osztályozásával? :-)
Mindkettőt.... hát persze, de hát se pénz, se idő. Vagy tán te lottómilliomos vagy netalántán?
Azzal meg együtt jár az időmilliomosság is.
Ami a nyomtatott formátumot, azaz a könyvet illeti... azzal az a helyzet, hogy évek óta készülök rá, de nincs annyi időm, hogy magamba szálljak. Nem hiszem, hogy jó könyvet lehet úgy készíteni, hogy "van egy órám, hazaszaladok könyvet írni". Arra rá kell készülni, és olyan hangulat is kell hozzá, mert különben nem lesz élvezetes olvasni sem. A másik nay dilemma, vajon hányan vennék meg. Mert megcsinálnám én szinte ingyen is, de úgy már nem, hogy még nekem kerüljön egy rakás pénzbe. Egyáltalán nem tudom megmondani, vajon hány ember venné meg. De azért nem adtam fel, csak egy kicsit elodázom mindig. Legalább addig is újabb élményeket gyűjtök.

Gabe37

2010-03-09 09:46:51

Mindkét útvonal érdekes, ha választanom kellene, én egy Líbiával kezdenék. Nem tudom mennyivel lenne hosszabb idő, de Olasz partokon Szicílián keresztül legurulni érdekesebb lehet, mint lehajózva. Hát, gyűjtögetek...

pp79

2010-03-09 09:45:12

Jók ezek a leírások, de engem komolyan érdekel a motorosok bemutatása. Szóval mielőtt megunod a Bamakós blogot előtte mutasd be légyszi még azt a pár embert.

hangszoro

2010-03-09 07:35:52

Jut eszembe! Igen szívesen olvasnám én is az élménybeszámolóidat. De akár lehetne ez nyomtatott formátumú is nem? Ha a sok gyökérnek lehet könyve, akkor egy olyan embernek, aki a fél világot bemotorozta, annak miért is ne lehetne? No? Ez új gondolat, vagy már évekkel korábban elvetetted?

hangszoro

2010-03-09 07:04:24

Jani! Mióta félsz Te az orosz lányoktól?! Ki is volt az az ember aki provokatív módon zebra mintásra festette a motorját? Milyen lesz az új dizájn? Homokszínű? Nem! Van egy jobb ötletem! Legyen elefántos, mert attól félnek az oroszlánok! Meg valószínüleg az autósok.
Nem kezdem el ecsetelni, hogy mely népnek mekkora dilemma is lenne választani, de ha lehetőségeim engednék én választanék. Mindkettőt. Már ha nem egy időben van. Ha meg mégis, jöhetne a töprengés.

jmezo

2010-03-08 22:24:02

FeR1

Szeretnék beszélni veled, adj egy privát emailt, megadom a számomat!
Vagy még egyszerűbb, küldd el a jmezo@motorpresse.hu-ra a tiédet.

ELőre is köszönöm,

Mező

FeR1

2010-03-08 22:05:05

Hát mindkettő útvonal nagyon jól hangzik, nem is tudnék választani. Bár ez a veszély most nem fenyeget
Jani!
Én szívesen olvasnék az utazásaidról!!!