hirdetés
2008-11-11 , Írta: szooistvan, Képek: szooistvan
Bookmark and Share

Régóta tervezett kirándulást sikerült megvalósítanom, ami profi motorostúra-szervező szemmel nézve nem egy nagy durranás, de munkám és családom mellett egy ilyen kaliberű kiruccanás komoly (nem pénzbeni) ráfordítást jelent.
Utólag visszagondolva a túra megszervezése időigényes és fáradságos munka volt, mégis örömöt, izgalmat hozott a dolgos mindennapokba.

A túrát három naposra terveztem, és a tényleges cél (bevallom őszintén) nem is igazán a szép tájak elérése, nem a látnivalók keresése, rosszul komponált, halvány, vagy esetleg kicsit jobban sikerült fényképek készítése, majd barátoknak való mutogatása volt. Három nap kevés a pihenésre, valós cél egy volt: motorozni sokat, minél többet.

Előző este minden a pakolásról szólt. A reggel pedig a viszonylag nagyra sikeredett csomaghalmaz motorra való rögzítésével telt. Mintegy 120 liter csomaggal indultunk útnak, aminek tetejére egy sátrat biggyesztettem.

A Honda CBF 600 NA először nézett ki igazán túrajellegű motornak.

Korán indultunk, és igyekeztem kiszabadulni a városból. Száguldásra vágytam, de nem gyorsforgalmi úton megtenni a tervezett távot. Kezdésnek, bemelegítésnek Szentendre – Pilisszentlászló - Visegrád útvonalat választottam, hogy nővérem (ő utazott a hátsó ülésen) is visszaszokjon a dőlöngélő, sűrűn fékező és gyorsító tempómra.
Az első kanyarok után egyből jelek figyelmeztettek, hogy a motor teljes terhelésen közlekedik. Az eleje kisebb gyorsításra is könnyült, és minden valamire való kanyarban földön húzta a lábtartót, és minden olyan alkatrészét, ami az összeült futómű miatt közelebb került a földhöz). A hátulsó rugó-előfeszítést maximumra kellett állítani, hogy javuljon a helyzet.

Az út Esztergom után Szlovákián át vezetett, az egész napot az odaútnak szenteltem, így nem siettem sehová.
Szlovákia kelet-nyugat irányban hosszúkás ország, mi északra tartottunk, így Lengyelországot néhány óra alatt el lehetett volna Budapestről érni a viszonylag jó minőségű főutakon. Az útvonal hozzávetőleg a következő volt: Sturovo – Levice – Krupina.
Ám az útvonalterv abból állt, hogy mindig a kanyargósabb út felé fordultam.

Ahogy a kanyarokra vadásztam, a szlovák dombság hegységre váltott, és meglepően változatos körülmények elé állított minket. Volt, hogy fáztunk, majd átérve egy másik hegy átellenes oldalára melegünk volt. Hol nyálkás, gomba illatú erdei úton kanyarogtunk, hol száraz, jól belátható dombvidéket másztunk meg.
Nem siettünk, nem okozott gondot néha megállni, megkeresni hol is vagyunk, merre tovább. Egészen kalandos úton jutottunk el Krupinából Hirnovába, majd onnan Breznoba.

Az út néhol kellemetlen meglepetéseket tartogatott. Hatalmas, az út minőségéhez nem illeszkedő kátyúk, és egy furcsa képződmény is: az egyik kanyarban a sáv közepén mintegy 20 cm-es süvegforma került az utamba. A kanyar tempós volt, és az útfelület fényes. Mire észleltem, már nem volt esély kisebb ívre húzni a motort, és telepakolva nem kockáztattam meg, hogy leteszem a kipufogót a földre, így a „pánikmegoldást” választottam: motor fel, fék. A bucka előtt ugyan a féket elengedtem, de ez már nem segített, a futómű összeült, és rövid repülés után végre újra fékezhettem. Amint éreztem hogy nem esünk el, már nem a lassításon dolgoztam, haladéktalan kanyarodásba kezdtem, így sikerült majdnem a saját sávunkban maradni. Szlovákiában rengeteg füstös busz és teherautó járja a hegyi utakat. Szerencsére akkor éppen nem járt ott ilyenből.

Mivel a kanyarokból közel sem volt elég, folytattam a hegyvadászatot Liptószentmiklós felé, majd az autópályát elkerülve Ruzomberok, és ismét be a hegyekbe. Csodálatos volt itt motorozni, igaz a vezetésre koncentráltam, de így is bevillannak a hegyek emlékei, erős zöld színei, és a körvonalai.

A térképen Terchová után az újbesztercei tavat szemeltem ki, a partján szerettem volna hogy megpihenjünk. Semmilyen jelzés, vagy tóra utaló jel nem volt az út menti táblákon, és a fáktól nem lehetett a völgyekbe látni. A legszimpatikusabb, még aszfalt burkolatú úton próbálkoztam, amiről hamar kiderült, hogy máshová vezet. Az út egyre szűkebb, meredekebb, és kátyúsabb lett, majd az aszfalt is elfogyott róla. Komoly feladat volt az aszfaltjárót a sima gumival a nyálkás, sáros és hepehupás felületen tartani. Ekkor jött szembe az első négytengelyes teherautó, amit öt másik is követett. Gyanítottam, hogy egy bánya, vagy építkezés felé közelítünk, de ez később nem derült ki. Az útviszonyok javultak, és a teherautók nem jöttek már semerről, többel nem találkoztunk. Breza felől beérkeztünk az Orava tó partjára.

Szépen elmúlattuk az időt, így határozottan elindultam Zakopane felé.
A szlovák határt Suca Horá-nál átlépve a szocreál kockaházakat felváltották Jablonka rönkházai, és a kertekben legelésző tehenek. Olyan érzésem volt, mintha a lengyeleket itt a törvény kötelezné házanként legalább egy élő tehén tartására. Boldogság-szerű, határozott érzés volt megélni ezt az új környezetet; Lengyelországba értünk.


Szokatlan volt, hogy a településnevek nem a lakott területen, hanem a külterületek határán, a két település határán vannak jelölve szépen, módszeresen kettesével: egyiknek vége, másik kezdődik.

Zakopane kissé csalódás volt számomra, a gyönyörű rönkházak, az erdős Magas-Tátra szennyezve voltak a turizmus zsibvásári tömegellátó intézményeivel.
Szerencsére mi egy távolabb eső kempingben szálltunk meg, ahol nem volt túl nagy a tömeg.
Mire sátrat vertünk, és felkészültünk a vacsorázásra, eleredt az eső (ahogy ez Zakopaneban szokott). A belvárosban találomra betértünk egy étterembe és egész napos motorozás után aznap először ettünk, ittunk. Az étel jó volt, a kiszolgálás és a vendégszeretet nem tükrözte az útikönyvekben leírtakat, a zene élő, de hangos volt, és mindezért sokat kellett fizetni.

Jóllakva, zuhanyzás után fázva, fájó háttal, és derékkal, fáradtan hamar elaludtunk az esőben.

Másnap reggel mint kezdő sátorozók a lak tisztaságának megóvásával küzdöttünk, ügyelve arra, hogy minden ruhadarabunk száraz maradjon öltözködéskor.
A recepciós nem tudott jól németül, én meg nem tudtam jól angolul, így pedig nehéz reggelizni. A Harenda kempingben előre le kell jelezni a reggeli igényt, mivel annyi hozzávalót vesznek a szomszéd közértben, amennyire ténylegesen szükség van. Aznap reggel ebből nekünk nem jutott, egy McDonaldsban indítottuk a napot.

A második nap célja némi kultúrprogram volt. Az úticél Oswiecim, a hírhedt haláltábor. Odaérni a 28-as és 44-es úton egyszerű, minden jól ki van táblázva. Ott lenni már nem annyira kellemes. Tömeg, integető parkolóőrök, fizetőparkoló minden felé. Belépő viszont nem volt!
Bár tanultunk a nácikról az iskolában, találkoztunk vele a médiában, ekkora töménységben, ilyen rendszerben megdöbbentő volt. A tárlat a holokausztot megrázóan tárgyilagosan, folyamatában írta le. Ennek ellenére voltak turisták, akik pihenésképpen a mobiljuk csengőhangjait válogatták. Félelmetes volt ráeszmélni: bármikor, bárkivel megtörténhet, akik pedig képesek ilyet csinálni, sokan vannak, és itt élnek köztünk ma is!


Mi a magyar barakkot tekintettük meg alaposan, a látogatás így is több mint két órásra sikerült, és alaposan elrontotta a kedvünket, így Birkenaut már nem látogattuk meg. Légszomj gyötört, amíg magunkra húztuk a protektoros ruházatot, és készülődtünk a továbbindulásra.

Napsütésben folytatva utunkat az életkedv lassan visszatért belénk, keresztülsuhantunk Krakkó gyorsforgalmi ki- és bevezető útjain Wieliczka sóbányája felé. A vidám program kicsit feledtette a múlt borzalmait, és meglepően alacsony étteremárak mellett mintegy 100 m-rel a felszín alatt ebédeltünk egy jót.


Mi a Lengyel idegenvezetést választottuk, mivel az korábban kezdődött, olcsóbb volt, és mint utólag kiderült, időben, távban hosszabb is. Igyekeztünk úgy tenni, mintha értenénk amit mondanak, és ez jól sikerült, az idegenvezető meglepően sokat beszélt hozzánk, ezt az után már mellőzte, hogy a harmadik (utólag rájöttünk, hogy nem poén volt) kérdésre is csak vigyorogtunk, mint egy töklámpa.

Elindultunk visszafelé a kempingbe. Az út Krakkótól a 7-es főúton vezetett, és nagyon hosszúnak tűnt. A sok gyaloglás és a menetszél kivette az erőmet, néha kicsit fásultan utaztunk a sötétben. Az idegesítő fényes-sárgán világító üzemanyaglámpa 30 kilométer után aggodalmat keltett bennem. Hegyek, sötétség és már régóta sehol egy benzinkút. Krakkóból kifelé már GPS-sel jöttünk, de benzinkutat (mint ahogy semmilyen más POI-t sem Lengyel ország területén) a készülék nem jelölt. Kevesebb mint egy liter üzemanyaggal a tankban a sötét ország közepén valahol, egy kivilágított benzinkút olyan érzés, mintha oázisba érkeznénk. Jól teletankolva igyekeztünk tovább a sátrunk felé.


Zakopane felé esett az eső, és sűrű köd volt, de ez az őszies időjárás valahogy tetszett. Markolatfűtést kapcsoltam, és mintegy kuckónak éltem meg a motoron való ücsörgést. Jó volt kicsit hallgatni a motor monoton zúgását, és figyelni az elsuhanó utat.

A kemping már zárva volt, a kaput nekem kellett valahogy kinyitni. Halkan elmotoroztunk a helyünkig, és fecsegés nélkül, módszeresen felkészültünk a pihenésre. Átaludtuk az esős éjszakát.



A harmadik nap a hazaútnak volt szentelve, a végcél kérdéses volt, de nővéremet Szombathelyen tettem ki. Szlovákiát másik úton, Zvolen felé kereszteztük a kifejezetten hegyvidéki környezet figyelemelterelő képe mellett koncentrálva a helyes ívekre.

Esztergomban álltunk meg először igazán pihenni. A magyar szakasz megszokott körülmények között, a megszokott útvonalon tartott, az elmúlt napokhoz képest tempósabban.
Sárváron sikerült az eddigi legtöbbet tankolnom a motorba – annyit, amekkora maga a tank - bár kissé tompultan még az is megfordult a fejemben, hogy talán kihúzzuk még Szombathelyig (ami több, mint 30 km).
Ráeszmélve, hogy ítélőképességem mélyponton van, úgy döntöttem, hogy nem vállalom a további utazást, így csak a negyedik napon értem haza, Budapestre.

A túra 2100 km-esre sikeredett, élmény volt, és kellemes fáradtság, amit követtek a stresszes munkanapok, és rövid párszáz kilométeres hétvégi motorozások.


Javaslom a hasonló túrát azoknak, akik hosszabb, európai utakra készülnek, de igazából még nem ismerik a saját képességeiket, vagy motorjuk korlátait. 600-800 km megtétele nem nagy teljesítmény ha egyszer teszi meg a motoros (mondjuk jórészt  autópályán) Egészen más feladat mindezt 80-100 km/óra sebességgel 9-10 órát nyeregben ülve olykor rázós, kátyús úton megtenni, és másnap ugyan így…
Jó motorozást mindenkinek!




FeR1
2009-11-27 12:41:46

Az a rész, ami a motorozásról szólt ls a tájról, az tetszett. A többit fenntartással kezelem...

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár