hirdetés
0000-00-00 , Írta: Motorrevü
Bookmark and Share

A szahara túloldalán

Bamako rali

Már egy hete itthon vagyok, és minden éjszaka Afrikáról, Mauritániáról és Maliról álmodom. Álmaim nem rémálmok, de általában nehézségekrôl szólnak. Ennek ellenére szeretem ezeket, mert tovább ébren tartják bennem utazásom emlékét.

Ha lehunyom szemem, még ma is magas, karcsú, tarka ruhába öltözött nôket látok, akik ringó léptekkel jönnek felém a szavanna gyér füvébe taposott ösvényen. Méltóságteljes tartással közelednek, fejükön kecses eleganciával ügyesen egyensúlyozott csomagot visznek. Ébenfekete arcukból kivillan szemük fehérje, ahogy kíváncsian felénk pillantanak, és hófehér fogak csillannak, ahogy ránk nevetnek.

Ha egyetlen képben kellene összefoglalnom kéthetes utunkat, ennél találóbban nem is tehetném: napégette szavanna, lebegő por a táj fölött, pár fa és kis termetű bokor, kerek, tapasztott falú, csúcsos tetejű kunyhók, elôttük girbegurba ágakból készített kerítés és felénk rohanó gyereksereg.

Ezt a hatalmas élménytömeget a Budapest-Bamako ralinak köszönhetem, amelynek lényegét az elôre kiadott itiner nagyon találóan foglalta össze: "a Budapest-Bamako mindenkinek olyan lesz, amilyenre megcsinálja magának." Igen! Pontosan olyan lett! Volt benne kaland, megoldható problémák, amelyek érdekessé teszik az utat, legyôzhetô nehézségek, amelyek az értékét fokozzák szemünkben.

Bamako rali


Aki versenyezni akart, megtehette, aki inkább világot akart látni, világot látott. Hogy milyen volt a "Bamako" mint rali, azt egy másik cikkben írtam meg, ez azonban szóljon arról, ahogy az utazó látta.

Kora hajnal lett, mire kikötöttünk Marokkóban. Sötétben érkeztünk meg a Ceutához hasonlóan spanyol felségterületnek számító Melillába. Kétórás határátlépés után Nadorban, a lassan pirkadó ég alatt tábort vertünk az egyik szálloda elôtt. Leterítettük a hálózsákokat a motorok közé, és álomba merültünk.

Eldöntöttük, hogy a kerülőút helyett a rövidebb, az Atlaszokon átvezetô utat választjuk, abban bízva, hogy nem lesznek utunk során havas hágók. Ha mégis lennének, akkor több száz kilométeres kerülőútra kényszerülnénk. Viszonylag egyszerűen navigáltunk térkép után, és legnagyobb meglepetésemre a Garmin ZÜMO 550 GPS-ére feltelepített Marokkó-térkép egymás után jelenítette meg a kisebb-nagyobb településeket.

Eleinte síkságon haladtunk, majd beértünk a hegyek közé. Az új Adventure-rel abszolút stresszmentesen, szinte már ingerküszöb alatti terheléssel lehetett 140-ig haladni, a hátra felkötött két teletankolt 10 literes kanna nem változtatta meg észrevehetôen a futómű-geometriát, a 40 kg-os pluszsúlyt pedig a 100 lóerô meg sem érezte.

Midelt elôtt már volt szerencsénk belekóstolni a sivatag látványába. A távolban az Atlasz-hegység tökéletesen kopár, barna vonulatai zárták a láthatárt, a hegység lábáig pedig kövekkel teleszórt síkság, szerír vezetett.

Már kezdtünk elégedettek lenni magunkkal, hogy a szokásos reggeli téblábolás után egészen jól haladtunk, amikor az eddig is le-lemaradozó GS 1150 eltűnt. Kiderült, hogy vezetôje, Guszti elütött egy fiatalembert. Minden Afrika-járó rémálma: elgázolni egy helybélit! Hányszor hallottunk róla… nem hivatalos tanácsok szerint nem szabad megállni, azonnal menekülôre kell fogni a dolgot, ezzel azonban egyikünk lelkiismerete sem tudott megbirkózni. Rettegve ugyan, hogy mit fogunk a helyszínen találni, visszafordultunk. Mire odaértünk, az áldozatot már elvitték, állapotáról semmit nem tudtunk meg, mindössze annyit, hogy még élt, amikor elvitték.

Már javában zajlott a rendôri helyszínelés. Guszti, a "tettes" egy óra múltán szabadon távozhatott - velünk együtt.

Az események súlyától lehangolva, borús hangulatban folytattuk utunkat Merzouga felé. A Magas-Atlasz remek szerpentinjeire még világosban értünk, mire azonban elértük a lejtmenet kezdeténél lévô Legionáriusok Alagútját és a Ziz folyó völgyét, már komolyan sötétedni kezdett. Marokkó Grand Kanyonjából, és a mélyén kilométerekre elhúzódó pálmaligetekbôl, oázisokból semmit nem láttunk. Koromsötétben érkeztünk meg Er-Rachidiába.

Reggel kaparni kellett a jeget a motorok ülésérôl. Gyorsan összeszedelôdzködtünk, és útra keltünk Tata felé. Egész nap változatos tájon motoroztunk, de ez a kopárság változatossága volt. Kietlen, köves síkság, kopasz dombok, kopár hegyek, kontrasztként néha egy-egy buján zöldellô oázis, amelynek meglepô hirtelenséggel lett vége.

Bamako rali


Megálltunk tankolni egy benzinkútroncsnál. A kút mechanikáját már régen nem takarta burkolat a szemek elôl, kezelôje hatalmas kurblival hajtotta a pumpát. A "shopban" öreg bácsika állt, és valamit kért a szutykos kezű kutastól. Az elôkapott egy kerek, lapos arab köleskenyeret - a hobsot -, felvágta a belsejét, olajos-benzines kezével üreget tágított benne, és beleborított egy halkonzervet, puszta kezével szétkente benne, majd odatolta az öregember elé. Elképedve bámultuk, amint kezet mosott, és kiment megtankolni egy furgont. Adott a higiéniára! Nem tankolt halas kézzel…

A hátralévô út jobbára a hegyek között vezetett, átmentünk az Antiatlasz egy részén, átmotoroztunk a Drâa folyó mentén húzódó oázisfalvakon. A Tata elôtt nyolcvan kilométerre lévô településre már csak a tankban lévô benzingôzzel gurultam be. Kút sehol, de megtaláltuk a falu benzinesemberét. Ötliteres flakonokból tankolt meg minket. Tatába szintén a sötétedéssel érkeztünk meg, aznapi szállásunk egy kemping betonozott talaja lett.

Elhagytuk Marokkót, következett Nyugat-Szahara! A napot jómagam csak mint a "Szelek napját" emlegetem. Egész nap olyan erôs szélben motoroztunk, hogy balra döntött motorral haladtunk egyenesen, és függôleges motorral kanyarodtunk jobbra, egy széles völgyben pedig tömör falként emelkedett elôttünk a szél által felkorbácsolt homok. A látótávolság tíz méterre csökkent, orrunk-szánk homokkal lett tele.

Kora délután egyszercsak kibuktunk az óceán partjára. A fennsík ötven méter magasról szakadt a vízbe, a motorokkal egészen a pereméig merészkedtünk, és kipróbáltuk a finom, fehér homokot… Majd felállítottuk, és kivonszoltuk belôle a még mindig utcai gumikat viselô motorokat.

Bamako rali


Ettôl kezdve a Szahara nem tágított az út mellôl, néha még az aszfalton is elénk tolakodott. Körülöttünk órákon át ugyanaz a kép. Mintha álltunk volna. Több száz kilométeren keresztül lakott településnek nyoma sem volt, mindössze egy-egy katonai állomás, pár koszos, dülöngélô épület törte meg a monotóniát. Megint sötét este lett, mire elértük a letérôt a Le Roi Bedouin Camp felé. Négy kilométer zötyögés, homokban való csúszkálás után megérkeztünk egy kiszáradt sós tó medrébe. Egy nomád tábor szél- és naperôművel.

A következô nap, ha lehet, még monotonabb volt, immár harmincfokos hôségben. Jó szokásunkhoz híven ismét csak este érkeztünk meg Dakhlába. Este a ralisoktól zsúfolt kempingben egy utánfutóra szíjazott három benzineskanna egyike lángra kapott. 20 liter benzin gyulladt meg. Hát szép futkosás keletkezett.

A cikk folytatódik, kérjük lapozz!
 
1 | 2 | 3

A következô napon elhagytuk Nyugat-Szaharát, és a nap nagy része a rendkívül szervezett határátlépéssel telt el. Itt megszűnik az aszfalt, és ezerfelé kígyózó nyomok haladnak Mauritánia felé. Csak a friss nyomokat szabad követni, ugyanis a határsávot és a senki földjét elaknásították. Itt is, ott is kiégett autóroncsok jelzik, hogy nem mindenki találta meg a helyes utat. A határátlépési ceremóniát kétféleképpen lehet venni: vagy halálra idegesíti magát rajta az ember, vagy jót nevet. Van benne tülekedés, kiabálás, és olyan is, hogy a határôr mindenkit kilökdös az "irodából", krétával négyzetet rajzol a bejárat köré, amelybe senkinek nem szabad belépnie.

Este - már megint este - Mauritánia legészakibb óceánparti városában, Nouadhibouban, egy ultrazsúfolt kempingben aludtunk. Itt már érezni lehetett valamit a fekete Afrikából: vidám nyüzsgés, zene, éjszakai dobszóló valahonnan a közelbôl.

Bamako rali


Végre elég korán nekiindultunk az aznapi etapnak, amelyben már sivatagi motorozás is várt, hiszen az esti szállás a Banc D’Arguin nemzeti park kellôs közepén, a tengerparton lesz. Abszolút vadkemping. Jobbra az óceán, balra homokdűnék. A táborhelyet csak apály idején lehet megközelíteni, és elhagyni is. Kb. 150 km-re Nouadhiboutól délre tértünk le az aszfaltútról a sivatag belseje felé. Itt semmiféle mentési lehetôség nincs, ha valaki bajba kerül - csak magára, esetleg társaira számíthat. Az irányt is mindenki magának szabja meg.

Eleinte puha, homokos talajon haladtunk, melyet néhol kavicsosabb szigetek tarkítottak, majd jött a tevefüves rész. A fűcsomók tövei olyan kemény ütéseket mértek a motorokra, akár a kövek.

Már leértünk a tengerpartra, még kb. 70 km volt a táborhelyig, amikor egy méretes kô került az elsô kerék alá, és olyat ütött rajta, hogy majd’ kiesett a kormány a kezembôl.

Bamako rali


Egyszercsak az eddiginél is jobban kezdett úszni a motor eleje, ha elvettem a gázt, veszedelmes kacsázásba fogott, gázadásra kissé jobb lett a helyzet, de a szűk nyomokban nem tudtam, nem mertem gyorsabban menni, visszaesett a sebességem, és ismét kacsázni kezdett a motor. Defekt… a többiek veszedelmesen távolodnak, ha nem tudom valamelyiküket utolérni, itt maradok, és azt sem fogják tudni, hogy hol hagytak el. Márpedig itt nincs pozíciónkat jelzô műholdas kütyü, mint a Dakaron. Mindent egy lapra feltéve megtekerem a 990 Adventure gázmarkolatát, a motor nekilódul, és még a defektes gumival is határozottan vágja át magát a mély homoknyomokon… Kezdek fölzárkózni Bartók Gyuri barátomra, sivatagi páromra, és sikerül megállítanom. A gumi bánatosan lefordul a felnirôl. Megpróbálok vele továbbmenni, de a mély nyomokban nem megy így, a gumi hol egyik, hol másik oldalra fordul le, a motor összevissza megy. Az egy bar alá fújt kerék bosszúja. A defektspray semmit nem ér… Király Laca és Viktor elôremennek a táborba, hogy küldjenek vissza belsôt és szerelôvasat, az én párom, Gyuri marad, és marad Guszti is. Nem tud lépést tartani a többiekkel a behemót GS 1150-es. Bevesszük a párosba harmadiknak. Majd csak lesz valahogy…

Fél órát sem várunk, amikor feltűnik egy bamakós autó. A lehetô legjobb: a H1-es Hummer. A két furcsa fazonnal, Rikivel és Ördöggel.

- Héé!!! Állj!!! Nem tehetnénk fel a motort? Jobb lenne a táborban szerelni…

- Dehogynem! Gyertek csak!

Közben megjött még egy Mazda is, úgyhogy egyesült erôvel felemeltük az Adventure-t a platóra. Igen ám, de merre? Ami a Hummernek és Gyuri 640-esének megy, az nem megy a Mazdának és a GS-nek. A Mazdát húzni kell, pár esése után a BMW-t is a platóra kell tenni. Menni kell, mert jön a dagály, akkor pedig ma már nem lesz tábori élet és halsütés.Kóválygunk, a GPS-be táplált út a Mazdának túl nehéz, könnyebb utat kell találnunk. Végül egy halászfalu egyik embere 100 euróért vállalja, hogy elkalauzol Nouamgharba. Mi 15 km-rel délebbre akarunk menni. Gyuri az autó mögött, mert anélkül nem tudja az utat, így viszont képtelen a saját tempójában menni. Sötét lett, nem lát a portól, szenved. Két óra múltán nem bírja tovább, folyik róla a víz. Cserélnünk kell, pedig már olyan jó volt a Hummerban. Egész jó fejek, és nem kell a homokkal birkóznom a sötétben. De mese nincs, Gyuri a párom, és miattam van itt, tehát cserélünk.

Bamako raliPokoli. A lámpa a nyomokba nem világít bele, nem tudni, melyik milyen mély, a kocsi által felvert portól nem látni. Nem lehet ilyen lassan menni, a hűtôvíz már Gyuri alatt felforrt… elôre kell mennem. Közben leérünk a tengerpartra, jön a dagály, de még van egy sáv, azon lehet haladni. A fényszóró kévéjében minden kis bucka, hínárcsomó sziklának tűnik. Följebb partra húzott csónakok. Majd azokhoz közelebb megyek. Egyszer csak óriási csattanással leáll a motor. Úristen, csak nem a lánc? A sötétben semmit nem látok, utolér a Hummer, világítanak. Egy halászhálót tekert fel a kerék. Le kell vágni! Nincs kés, jön a dagály! Elôkerül végre egy bicska, pár perc sötétben való vagdalkozás után szabad a kerék, tovább! Öt perc múlva megint egy háló! Vagdalkozás, tovább! Most egy kötél rántja vissza a motort! Ezt könnyebb levágni. Újra egy háló! Ezúttal sötét árnyak imbolyognak felém! A halászok! Akiknek harmadik hálóját tesszük tönkre! Késekkel jönnek! Mikor meglátják, mi a baj, ôk is nekiesnek a hálónak, vágják, ahol érik, közben kiabálnak: Le mer, le mer - a tenger! Jön a dagály! Kiszabadulok, húzom neki, mint akit az ördög sarkantyúz, szinte a vízben, nem merek följebb menni, több hálóra nincs idô, itt a dagály! Egyszercsak vége, nincs hol elmenni! Utolsó pillanatban még éppen fel tudok kanyarodni két csónak közé, ha most megáll a motor, itt marad a vízben! A Hummer úgy száz méterre tôlem ugyanezt teszi. Felmenekülünk egy földnyelvre. Itt rekedtünk! Tán tizenöt kilométerre a tábortól! Ájult alvás a csillagoktól ragyogó égbolt alatt.

Még sötét van, mikor ébredek. Visszahúzódott a tenger. Ébresztô! Reggeli után visszavisszük vezetônket Nouamgharba, visszafelé összehaverkodunk egy pár halásszal. Riki kipróbálja, hogyan horgásznak. Két perc múlva jó harminccentis, hegyes fogú sügérrel büszkélkedik. Már melegen süt a nap, mire beérünk a táborba. Gyorsan gumicsere! Ma van a mezôny pihenônapja, aki eddig nem indult tovább Nouackchott felé a parton, az már csak délután tud, ismét itt a dagály. Körülnézek, és úgy érzem magam, mintha ápoló lennék egy szabadtéri elmegyógyintézetben. Egy közeli dűne tetején asztal! Körülötte négyen ülnek, és kártyáznak! A sivatag közepén! Illetve szélén. Mellettük éppen egy ember siklik lefelé egy snowboardon, kissé távolabb egy másik izzadva vonszol egy pár sílécet fölfelé, oldalt valaki a siklóernyôs háti motorjával rohangál, hogy milyen jól tolja ôt a propeller, a csapat egyik mentora egy quadot akar a vízbe fojtani, páran éppen ordítva rohannak bele az óceánba, vagy tízen röplabdáznak, közöttük egy fehér burnuszos alak, Idomu, a csapat vezetôje. Orvos meg sehol…

Késô délután van, az apály csak nem jön. Elindulunk. Sajnos jó pár autó is. Az egyelôre még keskeny sávot ezernyi mély nyom szabdalja, amelyek megtelnek vízzel. Ezekben kétszer én is elakadok, nincs elég sebességem. A BMW GS-t kétszer kötéllel kell kihúzni, már kitolni sem tudjuk az iszap fogságából, mindenfelé elakadt autók, mögöttük szentségelôk, mert nem tudnak tempót menni, ôk is elsüllyednek. Általános zűrzavar. Közben jön a hír: a katonaság 20 km-el Nouackchott elôtt lezárta a tengerpartot. Páran mégis arra mennek, a többiek 50 km múlva felmennek az aszfaltra.

Másfél óra monoton motorozás, és ismét este, mire a fôvárosba érünk. Ezúttal szobában alszunk.

Másnap elindulunk Aleg felé. Még a városi benzinkútnál Gyurinak nem indul a motorja. Az én párom, szó sem lehet róla, hogy itt hagyjam. Guszti, a BMW-s is csatlakozik hozzánk, de hát úgyis bevettük harmadiknak. A mezôny elment, csak mi maradtunk, meg a kísérôautó. Vezetôje, Szityu három órán át szereli a zárlatos KTM-et, végre mi is elindulhatunk.

Elkanyarodunk az óceántól, jön Afrika belseje. Kisvártatva megváltozik a táj jellege. Még sivatagos ugyan, egyre másra homokdűnék kísérik az utat, de néha már gyér ligetek, füvesebb részek tűnnek fel. A Szahel-övezet. Hát persze, hiszen átkeltünk a Szaharán, ez már a déli határa! A túloldalán vagyunk!


Bamako rali

Az út nyomasztó. Hôség, pár száz méterenként az oszlás különbözô fázisaiban lévô hatalmas dögök: tevék, marhák, birkák, kecskék. Ezer kilométeren keresztül! Árnyék szinte semmi, mintha megint sivatagosodna a táj. Benzint nem kapunk, csak gazoline-t. Több mint 300 km múlva tudunk végre tankolni. A térképen városnak jelölt települések csak kis porfészkek, néha egészen nyomornegyedszerűek.

A cikk folytatódik, kérjük lapozz!
1 | 2 | 3

Bamako rali


A következô nap hasonlóan monoton: sivatag, szavanna, katonai ellenôrzések. Kiffa után nem találom az útlevelemet. A magyar általános konzul műholdas telefonon azt tanácsolja, útlevél nélkül ne próbáljam meg átlépni a határt. Akkor talán maradjak Mauritániában? Azt már nem! Akkor saját szakállunkra megpróbálunk kijutni az országból, bejutni Maliba, elvergôdni Bamakóig, ott már van francia követség. Aznap a szavannán alszunk. Nappal közel negyven fok, tán több is, és errefelé már az éjszakák is melegek. A határhoz közeledve egyre több az ellenôrzés. És egyre többet kell ügyeskedni, vesztegetni, ajándékozni, bujkálni. Eddig minden akadályt sikerült venni. Az útlevelem fénymásolatára fondorlatos módon pecséteket gyűjtök, így egyre hivatalosabbnak hat. Végül nem is tudom hány ellenôrzést megúszva, nem egy poszton átmotorozva, nem odanézve vagy nem fizetve Maliban vagyunk! Irány Nioro! Nioróban lombos fák, kopott, gyarmati stílusú épületek, karosszékekben békésen üldögélô emberek és zene. Bár Mali állítólag a világ hatodik legszegényebb országa, egészen derűsnek tűnnek az emberek. Elsô dolgunk vizet venni. Matematikai bravúrnak számít kilenc liter víz árának kiszámítása. Ha egy ennyi, akkor kilenc mennyi? A legkülönbözôbb eredmények születnek a földön trónoló fekete matróna számológépén. Érdekes, hogy nem egy szorzást végez el, hanem vagy féltucatnyi műveletet. Követhetetlen. Talán nem tízes számrendszerben számolnak… A matróna néha felkap egy kétméteres husángot, és szétcsap az odaszemtelenkedô gyermeksereg között. Érdekes, itt nem kéregetnek. Marokkóban nagyon, Mauritániában kevésbé, itt, Maliban szinte egyáltalán nem zaklatják az embert. De azonnal körbeveszik.

Bamako raliNioróból Kita felé haladva Fataóban ismét egy rakás gyerek vesz körül minket, hónuk alatt iskolásfüzet. Belenézünk az egyikbe, és megfagy a vér az ereimben! Egyenletek vannak benne. Mutogatós beszédbe elegyedünk, megkérdezzük, hogy hol van az "école" és hol van a "monsieur director". Ez lesz a mi örökbe fogadott falunk! A ralinak ugyanis van egyfajta karitatív tevékenysége is. Minden résztvevô vagy csapat örökbe fogadhat egy falut, amelynek adományokat juttathat. A mi kis csapatunk karitatív atyja Katona Guszti, aki több tucat füzetet és tollat hozott ki, ami itt hatalmas kincs. A két "furcsa fazon", a hummeres Riki és Ördög például több számítógépet és fénymásolót vett az egyik bamakói iskolának. Guszti a tanszerek mellé egy zsák plüssállatkát is hozott, amelyet villámgyorsan szétkapkodnak a gyerekek. A füzeteket a monsieur directornak adjuk, ossza szét ô. Nem tudom, mi a fene lehet velem, egészen elérzékenyülök a rakás nyavalyás, rongyos kölyök öröme láttán. Jó nagyokat kell nyelnem, meg sokat pislognom. Hogy kijöjjön a por a szemembôl. Persze, mert itt minden csupa por. Kéne füvesíteni. Mondom is a többieknek, hogy menjünk már, mert a végén teljesen elnôiesedünk itt. Erre a többiek azt mondják, hogy mi van, most bôgsz? Nem, csak a por!Bamako rali

Mielôtt elindulunk, az egyik lány, olyan tizenhatéves-forma, odajön hozzám, megfogja a kezem, félrehúz, és mond valamit. Azt hiszem, malinka nyelven - mert itt azt beszélik -, majd franciául, de egyiket sem értem. Valamit nagyon el akar mondani. A szemébe nézek, egy kicsit bele is szeretek, átfut a fejemen a gondolat, hogy miért ne élhetnék Maliban, aztán eszembe jut az én Kedvesem, és még mindig egy kicsit szerelmesen felszállok a motorra és elindulok.

- Hűűűű, gyerekek, majdnem megházasodtam - mondom a többieknek.

Valahogy a következô faluban is megállunk, és ott is azonnal körülvesznek bennünket. Gyerekek, pár felnôtt és egy magas, nagyon értelmes kinézetű férfi, aki jól beszél angolul. Ô is tanító. Elmondja, hogy Maliban rengeteg törzs él, akik nem beszélik a közös francia nyelvet, csak a sajátjukat, és a törzsek egymás nyelvét sem értik. Tôle tudom meg azt is, amivel az imént nagyképűsködtem, vagyis hogy itt eredendôen a malinka nyelvet beszélik. Bartók Gyurink hozott egy csomó gyerekruhát, és ami még megmaradt az én Maliba mentésem után, azt itt szétosztogatta. A zöme a határon maradt, mert többek között ezekkel vesztegettük meg a határôröket, rendôröket, katonákat, hogy útlevél nélkül ki- illetve beengedjenek. Mondjuk fizettem is érte. Nem szégyenlôsködtek, nyíltan rákérdeztek, hogy hoztunk-e egy kis ajándékot a rendôrségnek. Még haragudni sem lehetett rájuk. Tehát valójában két falut is örökbe fogadtunk. Meg egy pár határôrt.

Az ember sok mindenen elgondolkodik egy ilyen út után. Mindenekelôtt a saját életén, amelyet a tapasztaltak alapján egy kicsit más színben lát, mint addig. El kell mondanom, hogy Afrikából, Maliból nézve meglehetôsen furcsának, sôt értelmetlennek tűnnek a mi céljaink, vágyaink, törekvéseink, és általában véve az egész gondolkodásunk. Karrier, pozíciók, elôrejutás, aggodalmak, hogy mink van, mink nincs, és hogy mi minden kellene még ahhoz, hogy "boldogok legyünk".

Tudtam, hogy vissza fogok térni Európába, Budapestre, a szerkesztôségbe. Azt is tudtam, hogy pár napig furcsán fogom érezni magam, mint aki nem érti, hogy mi történik körülötte. Idegen lesz minden, és pár dolog értelmetlennek tűnik. Aztán lassan visszaszokom a régi környezetembe, felveszem újra az itthoni ritmust, és Afrika, Mali csak egy szép emlék lesz csupán.

Így történt.

Ha lehunyom a szemem, még mindig magas, karcsú, tarka ruhába öltözött nôket látok, akik ringó léptekkel jönnek felém a szavanna gyér füvébe taposott ösvényen. Méltóságteljes tartással közelednek, fejükön kecses eleganciával ügyesen egyensúlyozott csomagot visznek. Ébenfekete arcukból kivillan szemük fehérje, ahogy kíváncsian felénk pillantanak, és hófehér fogak csillannak, ahogy ránk nevetnek…


További túrabeszámolókat a Magazin cikkeink között olvashatnak!

1 | 2 | 3




A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár