hirdetés
2008-12-04 , Írta: Sulyok István, Képek: Sulyok István
Bookmark and Share

A török oldali Nusaybinban a még bőven félig lévő üzemanyagtankomat és a pótkannát csurig töltöttem jó kursunsuz (végre ólommentes) benzinnel és elindultunk ismét Kelet felé. Utunk a szír és iraki határ mentén a 400-as főúton a Mardini és a Hakkari hegységek vonulatai között vezet. A GPS egész Van városáig 1800-3000 méter körül jelezte magasságunkat, általában 2000 méter körüli fennsíkokon mentünk az aznapi 597 kilóméterből kb. 500-at. A táj, a hegyek olyan szépek, hogy beleborzong az ember, szinte nyomasztanak a hegyek, így utólag visszagondolva mégis megérte egy kicsit izgulni.



    A szinte háborús helyzet minden kilóméteren érezhető, a katonai (komoly!!!) ellenőrzőpontok egymás hegyén-hátán úgy 10 kilóméterenként, de nem úgy mint Jordániában, hanem beásott harckocsik, géppuskafészkek, páncélozott harci járművek és sok-sok állig felfegyverzett katona. Az ellenőrzés minden ponton alapos, az iratainkon kívül a motorokon lévő csomagokat rendszeresen kibontatták , úgy tíz-tizenöt percet vett igénybe. Alapvetően a katonák udvariasak és kedvesek, de útközben is rendszeresen találkoztunk gyalogos és gépesített páncélozott járművekkel, amelyek géppuskáikkal a hegyeket pásztázták és igyekeztek védeni az utazók biztonságát.

    A régi Mezopotámia, minden kultúra bölcsőjének ősi vidékét Cizrénél a Tigris folyó partján épült városnál hagyjuk el. Megállunk fényképezkedni én legurulok a folyópartra a szokásos vízmintámat megvenni, de kiderül hogy egyel kevesebb kis üveget hoztam és egyéb edényzet nincs nálam. No sebaj majd egyszer visszajövök gondolom, miközben figyelem a halászt, aki egy kis holtágban feszíti ki a hálóját csónak nélkül, nyakig a vízben gázolva. Talán több ezer év óta itt így csinálják gondolom, miközben a GS-t próbálom kiszabadítani a sárból ami nagy nehezen sikerül és felkaptatok a partra ahol a társam már türelmetlenül várja hogy visszaérjek.

 
 
    A 400-as utat keleti irányától az iráni határ eltéríti Észak felé és egészen Van városáig ebben az irányban haladunk. A feszültséget bennem csak fokozza, hogy nincs benzinkút és lassan tankolnom kéne. Már kezdem azt gondolni, hogy nem is olyan durva ez a helyzet, amikor egy katonai ellenőrzőpont után úgy másfél kilóméterre megáll a kanyar után egy fehér mikrobusz, az ajtó elhúzódik és egy állig felfegyverzett mudzsaheddin lép ki belőle AK-47 esét szabályosan súlyba tartva -  ahogy katonakoromban tanultam - és beveszi magát a bozótba. Végül is alkonyodik, eljött az Ő ideje… A társam beleszól a rádióba hogy „ láttad”, mondom „láttam” erre mindketten egyet gondolunk csak ő mondja ki elsőnek: „ na akkor ami a csövön kifér, menjünk innen”.

    Rögtön visszakapcsolok ijedtemben kettőt, tövig húzom a gázt mind a száz lóerőmet mozgósítom és a kényelmes nézelődés őrült rohanássá változik, a kanyarokban a dobozaim szinte a földet súrolják de nem érdekel semmi, csak el innen minél messzebbre. Az első ellenőrző pont után megnyugszom és a tempót visszafogjuk egyrészt azért mert besötétedik, másrészt mert a benzinem majdnem elfogyott és vakítóan villog a sötétben a tankolásra figyelmeztető sárga lámpa. A következő kényszermegállónál betöltöm az öt liter tartalék üzemanyagot, de úgy 80 km. múlva megint nagyon kéne tankolnom de kút sehol. Hamarosan lesz kút, de benzin nincs – elfogyott. Kétes kinézetű alakok kétes kinézetű piros színű iráni benzint uszulnak, de még ellenállok mert egy 30 kilómetert el tudok menni, hátha lesz még valami. Régen éreztem olyan megkönyebbülést, mint amikor megláttam Baskalenál a „Türkpetrol” feliratot. Igaz ólommentes nincs de már nem érdekel. Úgy terveztük a benzinkút melletti motelben megalszunk, a helyiek körénk gyűlnek teával kínálnak mert látják hogy fázunk. Egyszer csak Atti megszólal „látod mi van a hátán”? Odanézek nem látom mert a fickó szemben áll velem, de rögtön a társam felé fordul kedvesen és felvillan hátán a géppisztoly. Döbbenetem csak fokozódik, mert egy másik jön elő valahonnan és rögtön, géppisztolyával együtt felugrik a motoromra és kedvesen kántálja hogy „foto, foto” és ellentmondást nem tűrő mozdulattal az ölébe veszi a fegyvert.

    Részemről kényszeredett mosoly a fénykép kedvéért és közlöm a társammal, hogy sötét ide vagy sötét oda, én Van-ig meg sem állok. Az első és utolsó nézetkülönbség itt volt köztünk, ő ugyanis maradni akart - tartván az éjszakai motorozás helyi veszélyeitől - de megértette aggódásomat és velem tartott. Ezt utólag is köszönöm.

    Végül is jó két órás motorozás után megérkeztünk Van-tó partján fekvő városba, rövid időn belül találunk szállást, motorjainknak is jó dolga lesz, hiszen a szálló márvánnyal borított elő-terében alszanak, igaz csak a hátsó bejáratnál.
Reggeli után irány a tópart, az útépítések miatt elég nehezen haladunk, de a szálloda és a tó közötti kb. tíz kilómétert így is hamar ledaráljuk. Egy kis kikötőnél állunk meg, egy halászha-jó pont a reggeli fogást pakolja ki, hát mit mondjak, én biztos nem keltem volna fel ennyi ha-lért megpillantva a kb öt kilónyi féltenyérnyi nagyságú kis halakat.

 
    A Van-tó (törökül: Van Gölü; kurdul: Gola Wanê) Törökország legnagyobb tava, az ország keleti részén fekszik. A sós vízű tó vulkanikus tevékenység következtében keletkezett, a vízutánpótlást számos kisebb hegyi patak biztosítja. A tó 120 km hosszú, 80 km széles, legmélyebb pontja 457 m. A tó területe 9755 km², 1719 méterrel a tengerszint felett fekszik.
A tó a pleisztocén időszakban keletkezett, mikor a Nemrut vulkán lávafolyama meggátolta a patakok, folyók lefolyását a Mush-fennsíkról. A Nemrut Dagi a tavat nyugatról, míg a másik kialudt rétegvulkán, a Suphan Dagi északról határolja. A víz gazdag karbonátokban, így nátrium-karbonátban is és egyéb sókban, melyeket a helyiek párologtatással kinyernek a tóból és mosószerként használják. A Darekh, a heringek egyik speciális faja él a tóban, a hal jól bírja a kissé sós vizet, a tóba folyó patakokba jár ívni. A tó körül viszonylag fejlett mezőgazdaság folyik, gyümölcsösök és gabonamezők találhatók. Van még egy különlegessége, a meglepő kékség ami leginkább a királykékre emlékeztet és nagyszerű látvány a kopár hegyek között.

    Rövid nézelődés és a szokásos fotók elkészítése után folytattuk utunkat Észak felé, hogy a bibliai hegyet, az Ararátot megnézzük. Alighogy kiérünk a városból, magam előtt a távolban látok egy motorost, alumínium oldaldobozokkal és annyi pakkal felszerelkezve, hogy a sofőrnek csak a fejét látni. Közelebb érve már látom a sok matrica között a felségjelzést, hogy „CH” meg a köcsögöket a motor két oldalán és konstatálom hogy a kolléga ráadásul márkatárs is, méghozzá egy BMW R100GS-el, ami szerintem idősebb mint a sofőrje. Mivel indulá-sunk óta nem láttunk európai motorost elékerülök és karjelzésekkel jelzem neki, hogy álljon félre. A kezdeti örömködés után elmeséli, hogy fél éve indult Svájcból egyedül és még kb. két évig úton lesz, az útvonala Irán-Pakisztán-India, aztán nem tudja hogyan tovább, majd Kalkuttában eldönti. De szerencsés vagy barátom, gondolom van elég időd és nem vár otthon senki, pénzed is van amennyi kell, hát jó utat kívánok Neked és Allah kísérjen utadon! Még egy kicsit rácsodálkozunk matuzsálem korú motorjára, közös fotó és mindenki megy a dolgá-ra.

    Elmondása szerint azért jött ezzel a géppel, mert ezt mindenhol mag tudja javítani ha baj van, elektronika gyakorlatilag semmi, bármilyen üzemanyaggal elmegy ha a szükség úgy hozza. Van benne némi igazság. Lassan elérjük a Hegyet, az Iráni határ tényleg pár kilóméterre van, önfeledten adjuk át magunkat a táj szépségének. A szegénység itt már kézzelfogható, a falvak is inkább a közel-keleti vidékre emlékeztetnek, mint a Törökországban megszokottra.

    Ahogy a bibliában leírták, Noé egy hatalmas hajót épített családjának és az állatoknak, megmentve őket a 40 napon és éjjen át tartó özönvíztől. Amikor az ár elvonult, ahogy a Teremtés Könyve írja, a bárka megállapodott Ararát hegyei közt. Az Ararát az első név szerint említett hegy a Bibliában. A Szentírás beszámolója szerint öt hónapos és közel 1500 km-es hánykolódás után itt állapodott meg Noé bárkája. Ez a világ újranépesülésének centruma, a hely, ahol Isten kijelentette: "Szövetséget kötök veletek, hogy soha sem lesz többé özönvíz a föld elveszté-sére" (1Mózes 9:11). A Biblia szövegéből nem derül ki, hogy az Ararát hegyes vidékének pontosan melyik csúcsán állt meg Noé bárkája. Az egyes népeknek különböző tradícióik vannak ezzel kapcsolatban, ám a legmegbízhatóbb hagyomány és a modernkori kutatások szerint a mai Törökország legmagasabb csúcsáról, a törökül Ăgri-dagi-nak nevezett hegyről van szó. Ez a hegy a török-örmény határon található, a Kaukázus vulkanikus láncának déli részét alkotó kis-ázsiai Taurus-hegység tagja. Két csúcsa van, a nagyobbik 5165 m, a kisebbik 3841 m magas. A hegy oldalában egy hatalmas vulkáni kráter található, a tetejét pedig állandó jég- és hósapka borítja, amely kb. 4000 méteren kezdődik, és tizenkét gleccsert hozott létre.

    Közben az út széli gyerekek azzal szórakoznak, hogy kővel dobálnak bennünket. Mivel a társam megy elöl, a kölykök mire feltankolnak kővel és nekikészülődnek pont én érek oda aztán jön a kőzápor, néha gyereköklömnyi bazaltok röpködnek felém. Szerencsétlen módon nem tudom mi az ellenszer, legszívesebben megállnék és jól felpofoznám őket, de félek hogy az apjuk a sziklák mögül kilép egy Kalasnyikovval aztán csak én húzom a rövidebbet. Így hát gyorsítok de ennek ellenére egy alkalommal egy jól megtermett kődarab pont a vállam belső felén talál el úgy jó 140-nél, egy pillanatra úgy érzem leszakad a karom de összeszorítom a fogam és robogok tovább. Nehezemre esik de ezt teszem. A vállamat még két hónap múlva is éreztem. Miközben duzzogok magamban, azon morfondírozok, hogyan fogjuk a sok hegy között megismerni, melyik az amit keresünk. Pár perc múlva két kanyar között hirtelen elő-bukkan a Hegy.

    Nem lehet eltéveszteni oly monumentális markánsan kiemelkedik környezetéből, a hozzá következő magasságban jó 1300 méterrel alacsonyabb. Annyira bámulom, hogy a következő gyors kanyarban majdnem elszállok. Végre itt van, és beleszólok a rádióba, hogy egy szép rálátású helyen álljunk meg egy rituális kávéfőzésre. Nem kell a társamnak sem kétszer mondani és öt kis csomag „three in one „úgy jó tíz perc múlva már benne is van a bögrében, kész a kávé. Szürcsöljük a kávét, mellé turkish delightot falatozunk és csak bámulunk, fejünkben kavarognak a gondolatok.

 
    Indulás előtt lerögzítem a koordinátáimat (N39.52457, E43.98504) életemben motorkerékpárral ennél a pontnál Keletebbre még nem voltam. Sóvárogva nézek még Keletebbre az iráni határ felé, haza is mennék már hiányzik a család de mennék arra is. Na fel a fejjel, mondom magamnak majd jövőre, vagy azután, nem tudom mikor de még látjuk egymást te Hegy. Nem nagyon akaródzik a motorom csőrét Nyugatnak fordítani, de nem tehetek mást, elgondolkodva nézem a GPS-emet, amin az irányjelző folyamatosan W-t mutat.

    Végig egy fennsíkon motorozunk, azt terveztük hogy a majdnem 2000 méter magasan elterülő Erzurum városában szállunk meg, de miközben szállást keresünk egyre jobban nem tetszik a modern város és úgy döntünk megyünk tovább, és az úgy húsz kilóméterre lévő Ilica nevű kisvárosban szállunk meg. Nem találunk a központban éttermet, vagy utcai ételárust, ezért veszünk egy nejlonszatyornyi számunkra ismeretlen hideg kaját és a szállodai szobában tévé-nézés közben jól bepakolunk. Mivel látnivaló a városkában nincs, a közelben lévő fürdő meg elég bizonytalannak tűnik a higiéniát illetően inkább eltesszük magunkat másnapra.

    Október nyolcadikán a nap eseménytelenül telik, az Ankara előtt kb. 40 kilóméterre fekvő Kirikkale-nál sötétedik ránk, letérünk a főútról és találunk egy taxis segítségével egy kis szállodát a vidámpark szomszédságában, ami este tízkor hála Istennek bezár és tudunk aludni. Kirikale egy modern egyetemi és iparváros nagyon nincs mit nézni úgyhogy hamar elalszunk.

    Korán reggel kelünk, mert Edirnéig, a bulgár határig szeretnénk eljutni, ami majdnem 800 kilóméterre van és át kell mennünk Isztambulon is. Sietünk, ezért végig az O-4 jelű autópá-lyán haladunk (ez tényleg autópálya), de az esőfelhők folyamatosan kergetnek bennünket és még az ázsiai kontinensen az 1988-ban épült Fatih-Sultan-Mehmet híd előtt meg kell állni beöltözni, mert a helyzet fokozódik. Köszöntünk Európa, nem ezt a fogadtatást vártuk!

    Szép lassan sodródva a forgalommal átkelünk a Boszporuszon, és késő délutánra érünk Edirnébe, végig orkánerejű szélben és esőben motorozva hulla fáradtan. Hotel Balta, a szokásos esti program: sör, Yogurt corbasi (joghurtleves), Iskender kebab, baklava, sör és alvás. Se kedvünk, se pedig energiánk sétálni, de nagyon nincs is mit nézni.

    Reggel a török határon a szokásos cirkusz a motorok vámpapírjaival, de már csak mosolygok és bólogatok és bizonygatom, hogy minden rendben. Várunk. Egy órát. Az effendi megunja, ráüti a pecsétet és int, hogy látni sem akar bennünket. Güle güle barátom, messze van még Európa, legalább is a határon! Nem úgy a bolgár oldalon, a határőr hölgy megnézi az útlevelemet és mosolyogva int, hogy mehetünk. Nem hiszek a fülemnek, ez túl egyszerű lenne, nem ehhez szoktam mostanában és csak bambulok rá mereven hátha kér még valamit. Mosolyogva mondja tört angolsággal hogy „Bulgaria European Union” és sürgetően int, hogy mozduljak már. Ja tényleg! Mosolygok én is és elindulok a fertőtlenít medence felé, amin át kell hajtani, lenézek, erre a fúvókák teljes erővel beindulnak és beterítik a ruhámat és az arcomat, még a szemem is tele megy. Azonnal megállok és futok a WC-be és kiöblítem a szememet, valami tovább csípi de rájövök, hogy az a penetráns bűz ami a pottyantós toaletből ömlik kifelé. Belljebb nézek és már fordulok is ki a látványtól. Miközben sétálok a Bömöshöz a hölgy szavai visszhangzanak a fülemben, hogy „Bulgaria European Union”. Elmosolyodom és indítok.

    Szerbiában, Nisben tervezzük a megállást, mert onnan már egy talpon hazamegyünk. A 8-as úton megyünk a Nisiva völgyében, Attila már járt erre, alig várja hogy beérjünk a völgybe és megmutassa a szép tájat, de sajnos Pirotnál elterelnek bennünket és csak közvetlenül Nis előtt térünk vissza a főútra, de a látványt elmulasztjuk. A Hotel Regentben találunk szállást és elhatározzuk, hogy búcsúestet tartunk. Nis kellemes csalódás számomra, az emberek kedvesek, a város minden szempontból európai. A központban sétálunk, szinte mindenhová beülünk, eszünk-iszunk valamit, még ajándékokat veszünk és eltesszük magunkat holnapra. Kicsit zúgó fejjel pakolom a motort reggel, de sebaj este már a saját ágyamban alszom! Miközben elérjük a magyar határt leperegnek az út emlékei és elégedetten konstatálom, hogy ha tehetném már most indulnék vissza. Röszke. Meglátom a magyar zászlót egy kicsit elérzékenyülök. A határon is furcsán néznek bennünket, koszosan, fáradtan de fülig érő szájjal nyújtom az útlevelemet, az őrmester lapozgatja és vizslatja a sok arab pecsétet és beírást, rám néz majd megszólal: Isten hozta Magyarországon! Int, hogy mehetek de a meglepetéstől egy pillanatra nem mozdul a kezem. Lassan begurulok Magyarföldre és az első ember akit meglátok az öcsém, majd Attila barátai akik kimotoroztak elénk a határra.

 
    Kapok egy meghívást Nagykőrösre egy jó marhapörköltre amit befalok mert már mennék haza a családomhoz, látva hogy a társamnak hogy örülnek. Gyorsan elbúcsúzom és meg sem állok hazáig. Megnyomom a csengőt, nyílik a garázskapu és a kisfiam alakja lassan előtűnik az árnyékból. Letámasztom a GS-t, megszűnik a dörmögés, mielőtt leszállok megsimogatom. Mindketten tudjuk ez mit jelent. Végtelen nyugalom tölt el, leveszem a sisakom és a többire nem emlékszem.


 
    A teljes út hossza a motorom kilóméterórája szerint 10. 840 kilométer. Indulás 2006. szeptember 20, érkezés 2006. október 10. Az utazás időpontját ilyenkor a legjobb megválasztani, az idő kellemes, nagy melegek nincsenek, egyetlen hátránya, hogy pont Ramadan van, tehát az éttermek, üzletek nem olyan nyitvatartási rend szerint üzemelnek mint egyébként, vacsoraidőben gyakorlatilag egy órára minden bezár. Az utcán fillérekért jól lehet lakni, ásványvíz mindenhol kapható, nem kell spájzolni. Európai mércével kulturált szállás a négy- és ötcsillagos szállodákban van, egy kétágyas szoba 50-80 USD. A három csillagos, vagy annál alacsonyabb szintű szálloda már 30 USD-től lefelé foglalható, de ehhez már részemről komoly kompromisszumkészség kellett volna és itt általában a motorok biztonságos tárolása nem volt megoldható.
Motorom átlagos fogyasztása 5,5 l/100 km-re adódótt. Számomra az ideális sebesség hosszú távú túrákon főúton 100-120 km/h, autópályán 140-150 km/h, alsóbbrendű úton 80-100 km/h. Ez nem azért van mert nem tudnék nagyobb sebességet elérni, de nem látom sok értelmét mert idegen helyeken, gyönyörű tájakon a környezetet is figyeli az utazó, meg aztán ezen a vidéken bizony sokszor szembesültünk váratlan forgalmi helyzetekkel, drasztikus útburkolat-minőség változásokkal. Ha Közel-Keleten nem akkor tankolunk amikor kell, mindig takarékosan bánjunk az üzemanyaggal mert ha van is benzinkút, benzin nem biztos hogy kapható.



Utunk során olyan emberekkel találkozhattunk akiknek gyakorlatilag semmijük sincs, de azt a keveset is szívesen megosztják másokkal. Felejthetetlen élmény volt számunkra ez az utazás. MOTOROZNI A LEGJOBB DOLOG A VILÁGON!

    Szív…
        Légy kíváncsi…
    Sűrít…
        Légy szabad…
    Gyújt…
        Légy bátor…
    Kipufog…
        Kapaszkodj, és tied az egész világ…





A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár