hirdetés
2008-11-26 , Írta: Sulyok István, Képek: Sulyok István
Bookmark and Share

Lassan sötétedett, úgyhogy következő állomásunk, Damaszkusz felé indultunk. Damaszkusz a föld egyik legrégibb városa. A biblia legendái a pátriárkáknak tulajdonítják alapítását.

    Itt élt Ábrahám számos feleségével, és Dávid király diadalmasan vonult be a városba. Utána asszírok, perzsák, Nagy Sándor utódai, a szeleukidák és rómaiak uralkodtak a falai között. Itt tért meg a zsidó Saul keresztény Paulusszá, és tette nemzetközivé az egyistenhitet. A VII. század közepén a hódító arabok foglalták el a várost, amely csakhamar az omajjád királyság székhelye lett. Pogány temploma helyén épült nagy keresztény templomát eleinte a mohamedánok a keresztényekkel közösen használták imahelyül, később megnagyobbítva az iszlám egyik legtekintélyesebb mecsetje lett. (damaszkuszi Omajjád Nagymecset, a negyedik legszentebb mecset a mekkai, a medinai és a tunéziai Kairouan nagymecsetek után) Többszöri tűzvész után helyreállították, földje Szaladin szultán sírját is rejti. Ebben a mecsetben lévő mauzóleumban őrzik Keresztelő Szent János fejét egy selyemborítású szarkofágban, akit a muszlimok Yahya prófétaként tisztelnek.

 
    Utunk során ez a város tette pozitív értelemben rám a lemélyebb hatást, minden porcikájából süt a történelem és békében él egymás mellet keresztény, muszlim és zsidó ember. A városban külön negyedben laknak a keresztények és a zsidók (már nem sokan), itt ramadán alatt is lehetett mindenféle alkoholos italt kapni és az üzletek is folyamatosan nyitva tartottak. A szukban ismerkedtünk meg Gyath Habab-al aki magyar társalgásunkra lett figyelmes és elmondása szeint szír kommunista (egyébként kereszténynek is vallja magát ?!) aki 5 évig élt Budapesten a nyolcvanas években, a mai napig viszonylag jól beszél magyarul. Ő segített nekünk eligazodni és szállást keresni, visszautunk itteni megállója során a Szent Pál kolostor- és rendházban kaptunk olcsó és tiszta szállást. Emlékezetesek maradnak az esti sörözések (egész jó sört gyártanak Szíriában) ami mellé ánizspálinkát (rakit) ittunk és közben próbáltuk egymást a magunk szerint ideológiailag helyes irányba terelni.

 
    Másnap délután egymagamban (Attila barátom pihenéssel tölti a délutánt) nekivágok, hogy megkeressem Ábel sírjaként (Al Abrian) ismert mauzóleumot, amely Damaszkusztól 30 km-re Nyugatra található, a libanoni határsáv közvetlen közelében. A helyet térképek alapján gyakorlatilag lehetetlen megtalálni, útbaigazító táblák nicsenek (vagy csak arab nyelven) a helyiek nem igazán tájékozottak, végül is egy orvosi rendelőbe mentem be a közeli Dummar településen, ahol az orvos a vizsgálatot megszakítva tört angolsággal igazított útba. A síremléktől pár kilóméterre az első katonai ellenőrzőponton amit láttam elveszik az összes iratomat - így garantálván hogy biztosan erre jöjjek vissza - és radarok, járőrök és katonai objektumok között kb. 10 perc alatt odaérek. A készültség oka világosan látható, hiszen a fennsík tetejéről tisztán átlátni Libanonba, ahol jelenleg átmeneti tűzszünet van ugyan, de nemrég még ropogtak a fegyverek.

    A síremlék egyik különlegessége, hogy itt található az a családfa is, melyen egészen Ábrahámtól vezeti le Mohamed próféta származását. A parkolóban zarándokokat szállító buszok álltak Iránból és Irakból is, akiknek kultúrált piknikezőhely volt kialakítva a szükséges infrastruktúrával ellátva. Miközben a szokatlan építményt sétáltam körbe, egy furcsa szertartásra lettem figyelmes. Egy valamiféle törzsi ruhába öltözött ember kost tartott szorosan kötélen egyik kezében kést szorongatva, tőle nem messze állt a szertartás másik résztvevője egy vadonatúj Ford személygépkocsi és a tulajdonos családja edényekkel a kezükben. Mikor minden összeállt, emberünk levágta a kost, s a nagyobbik fiúgyerek egy edényben felfogta a nagy sugárban ömlő vért, majd a családfő levitte a kocsihoz és tenyerét a vérbe mártva összetapicskolta az összes ajtót a csomagtartó és a motorház fedelét. Külön figyeltem, a család női tagjai nem vettek részt semmilyen szinten az esemény lebonyolításában. Udvariasan megkértem a férfit, hogy legyen szíves magyarázza el mire ez az egész, erre ő kézségesen elmondta, hogy az autó vadonat új és aki megteheti, ezzel a rituáléval biztosítja a kocsi és a benneülők biztonságát, illetve azt, hogy tulajdonosát szerencse kíséri minden útján. A kos egyéb részeinek a sorsát firtatva rögtön meghívást is kaptam, hogy tiszteljem meg őket az asztaluknál ahol baráti körben kerül majd elfogyasztásra birkasült formájában. A meghívást udvariasan elhárítottam, bár őszintén mondom egy pillanatra azért meginogtam.
 

    Hazafelé megálltam egy gyümölcsárusnál ásványvízért, összeismerkedtem a boltsegéddel aki egy bagdadi emigránsnak mondta magát, állítása szerint két éve hagyta el szülőföldjét. Majd másfél órás beszélgetésünk során végigkóstoltatta velem az összes gyümölcsöt és elmesélte emigrálásának történetét és véleményét a hazájában folyó eseményekről és beszélgetésünk végére ismét megerősödtem abban a hitemben, hogy az ember alapvetően jónak születik, rossz ember csak úgy senkiből nem lesz. Elbúcsúztunk – még fizetni sem engedett - és egyre inkább éreztem, hogy az Ő világukban a messziről jött ember, az utazó mindig megkülönböztetett figyelemben részesül.

    Damaszkuszból utunk egyenesen Jordániába vezetett, amit én egy teljesen másként éltem meg, mint Szíriát, már rögtön a határátlépésnél. A katonák és a hivatalnokok mind beszéltek angolul, világos és áttekinthető rendben zajlottak az események kultúrált környezetben, nem kellett baksist adni minden egyes pecsétért. Ami Szíriában közel három órába tellett, az itt 20 percet vett igénybe, pedig a procedúra teljesen hasonló. Itt már nem volt az a keleties érzésem, minden sokkal inkább európainak hatott, ami nekem egy kicsit csalódást okozott, bár biztos van akinek ez megnyugvást jelent. Az első pár száz kilóméteren valami furcsa volt az utakon, amit nem tudtam magamnak megmagyarázni, és akkor jöttem rá az okára mikor a társam beleszólt a rádióba, „ észrevetted, hogy amióta Jordániában vagyunk egyetlen motorkerékpárost sem láttunk?”. Tényleg! Amíg Szíria csak úgy nyüzsgött a motorkerékpároktól – igaz, csak kis hengerűrtartalommal – addig itt egy darabot sem láttunk!
 

    Otthon többen figyelmeztettek - motorosok akik már jártak Jodániában repülős úttal - hogy vigyázzunk mert motorkerékpárral be sem engednek az országba, ki vannak tiltva az országból. Persze most már tudom, hogy ezek az információk a taxisoktól, recepciósoktól tipikus félreértések eredményei, ami hiányos vagy felületes angol vagy német tudásukból adódik mert velünk is többször előfordult ilyen eset. A külföldi állampolgárokkal szemben semmiféle korlátozás nincs, a jordánok csak automta váltós és maximum 150 cm3 hengerűrtatalmú gépekkel közlekedhetnek bukósisakban. Nem tudom mi nem tetszik nekik, az automata váltó vagy a bukósisak, de nem motoroznak és kész.


 
    Első megállónk az Ammantól 50 km-re Északra fekvő volt Dekapolisz településcsoport tagja, mai nevén Jerash. Különlegessége, hogy a világon az egyik legjobb állapotban fennmaradt római kori város, mely aranykora a Római Birodalom hanyatlásával fejeződött be. Minden júliusban fontos esemény itt a Jerash-i Nyári Fesztivál mely elmondások szerint nagyszabású, színes és látványos kulturális rendezvény.

 
    Következő állomásunk a Jerashtól 20 km-re Nyugatra lévő Aljun erődítmény, mely egy erdős hegytetőn, az ország legkisebb természetvédelmi területén a Dhibin Nemzeti Parkban található, ahol tölgyek és aleppói fenyők tanúskodnak, milyen is lehetett Jordánia többszáz évvel ezelőtt. Az erőd nem túl nagy, de az iszlám építészet tipikus példája, feladata valamikor a Szíriát és Dél-Jordániát összekötő utak védelme de ezen felül egy erődláncolatnak is része volt.

    Az idő viszonylag tiszta volt, így életemben először láttam meg a Jordán-völgyét, a Holt-tengert és a Tiberias-tavat (régi nevén a Galileai-tengert). A bibliai helyek látványa úgy felvillanyozott bennünket, hogy úgy döntöttünk most elkerüljük Ammant és megpróbálunk valahol a Holt-tenger partján aludni és a Jordán-völgye felé vettük az irányt. A táj fenséges, az út jó minőségű a hőmérséklet még kibírható (36 ◦C) volt, így gyorsan fogytak a kilóméterek, mikor szokatlan módon katonai ellenőrzőpontnál találtuk magunkat. Gyorsan átértünk a rutinellenőrzésen, a katonák kedvesek, a tiszt folyékonyan beszélt angolul én mégis az okot keresem. Aztán hirtelen ránézek a térképre és azonnal megvan a magoldás: a Jordánon túli terület már Izrael és a határ tőlünk pár kilóméterre van. Katonai ellenőrzőpontokkal egyetlen kivétellel csak itt a völgyben és a Holt-tenger mentén találkoztunk, a kivétel az Aqabah-i autópálya bevezető szakasza, ahol egy csak kialakításában komoly poszt található, egyébként meg itt egyszer sem állítottak meg bennünket.

    A 65-ös úton Dél felé vettük így az irányt végig a Jordán-völgyén, a Holt-tenger felé és valamilyen oknál fogva egyre kényelmetlenül kezdtem magam érezni, a motoros védőruha és a sisak alatt dőlt rólam a víz, nehezen kaptam levegőt már azt hittem nemsokára rosszul leszek vagy valami ilyesmi történik. Közben rutinszerűen rápillantottam a GPS készülékemre és mint aki rosszul lát többször egymás után megtettem ugyanezt, mire felfogtam, hogy a tenger szintje alatt 312 méterrel motorozom és megnyugodtam, nem leszek rosszul csak most olyan, mintha egy szaunában lennék. Pár kilométer után meg kellett állnom és elveimet feladva levetettem a kabátomat, mert a hőség egyszerűen kibírhatatlan volt így felöltözve, sokkal jobb nem lett mert így a forró levegő közvetlenül a bőrömet érte de azért valamivel elviselhetőbb volt. Elfogadható árfekvésű szállást nem találtunk a tengerparton, így felmentünk Madabába aludni, ami a mozaikok városaként ismert, azzal, hogy holnap visszatérünk erre a vidékre egyet fürdeni, no meg az egyéb látnivalók kedvéért. Útközben itt láttam életem eddigi leszebb naplementéét, a Holt-tenger fölött.

    Madaba több mint 4500 éve lakott hely, Ammantól 35 km-re DNy-ra, valamikor fontos tele-pülés volt a Vörös-tenger és Damaszkusz között húzódó kereskedelmi úton a történelmi Királyok Útján. Mozaikgyűjteményéből a legismertebb a Szentföld mozaik amely a bizánci időkben készült. Ez az egyedülálló mozaiktérkép ma a görög-ortodox Szent György templomban látható, ugyanis a romok fölé egy bizánci templomot építettek.

    A térkép sajnos csak részben maradt fenn, hozzávetőlegesen 560-ból származik, eredetileg 15,7x5,6 méteres volt, és közel 2,3 millió természetes kis kőkockából állt és az ősi Palesztinát valamint a Szentföldet ábrázolta. A kép középpontjában Jeruzsálem városa látható, felismerhető a Holt-tenger, a Jordán-folyó, Betlehem, Kerak, Nablus, Gaza, és Jeriko is, sőt a szent városban az alkotók még a sír templomát is jelölték.

 
    Aznapi programunk következő állomása a Madabától Keletre fekvő Nebo-hegy, Mózes emlékhelye ahol a próféta meghalt és eltemették.Ezen a hegyen található Jordánia legszentebb helye, s ott van a Pisgah ahol állítólag a próféta sírja lehetett, az oltár mellett kereszt jelzi. Az Ószövetség szerint az egyiptomi kivonulás és negyvenévi Moab pusztai vándorlás után Isten innen mutatta meg Mózesnek az Ígéret földjét, a Kánaánt, de megtiltotta neki hogy a földjére lépjen. A Nebo-hegyről csodálatos kilátás nyílik a Jordán-folyó torkolatára, a Holt-tengerre, én még Jerikót is láttam, de állítólag tiszta időben még Jeruzsálem is látható.

 
    Indulás előtt még leereszkedtünk a közelben lévő Mózes-forrásokhoz ahonnan régen Madabát látták el ivóvízzel és a Jeruzsálemből a Nebo-hegyre induló zarándokok fontos megállója volt.





freazer
2010-01-31 19:57:32

Szép és érdekes hely! Pláne motorral!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki ER-6n Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár