hirdetés
2009-02-12 , Írta: Somorjai István
Bookmark and Share

Az ember legfontosabb érzékszerve a szeme. Ha nem lát, fizikális képességeink gyakorlatilag töredékét tudja csak kihasználni. De ez fordítva is igaz, vagyis minél többet lát, annál bátrabban, pontosabban, gyorsabb tesz bármit, például motorozik a sötétben.


Xenonhatású izzókat minden szabványos H és HB foglalatú izzó helyére be lehet szerelni. A valódi xenonhoz még egy trafó is szükséges, amelyet motorkerékpárhoz készült szetteknél kifejezetten vékonyra tervezik

Az új autók egy részében már gyárilag van Xenon világítás, de a régebbieket is fel lehet szerelni utólag ilyen rendszerekkel. Az eredmény ismerős: pocsolyákat felszárító, erős, kékes árnyalatú fény, nappali világosság éjszaka, kisautósokat megrémisztő vizuális hatás nappal. Persze mindebből a lényeg az, hogy jobban lásson a vezető, és könnyebben észrevegyék a többiek, a többi csak mellékhatás. Míg az erősebb világítás éjszakai áldásos hatásai mindenki számára, addig a könnyebb észlelhetőség nekünk motorosoknak fontos különösen. Ezért veszünk fel feltűnő ruhákat, sisakot, ezért „heréljük ki” a kipufogót (illegális módon), és ezért jó tuningolni a világítást is.

  Klucsik Tamás Xenon specialista
Pardi Motorsport
„Motorkerékpárokba speciális Xenon szetteket szerelek, mivel nagyon kevés a hely. A trafót elrejtem az idomok alá, maga az izzó pedig a gyári helyére kerül be egy adapter segítségével, így például, ha vizsgára megy a motor, vissza lehet tenni a halogént. Annak, aki jobban szeretne látni, 4300-6000 K színhőmérsékletűt szoktam ajánlani, ezeknek a fényereje 3-4-szer erősebb, mint a hagyományos izzóké. Aki főleg városban használja a motorját, annak ennél hidegebb, például a 8000-es izzót ajánlom, azt könnyebben észreveszik az autósok, igaz kevésbé erős a fénye és vizes úton kissé elnyelődik. Az ennél magasabb színhőmérsékletűnek nem sok értelme van, az emberi szem már nem látja erősebbnek. ”

Bár a motorkerékpárok technikailag magas szintet képviselnek, a Xenon világítás mégsem olyan elterjedt azoknál, mint az autóknál. A gyártók közül egyedül a BMW kínál egyes modelljeihez (K 1200 GT, K 1200 LT) extraként ívfényes fényszórót, a többi márkánál ez a kiegészítő egy az egyben hiányzik. Mi lehet ennek az oka? A válasz a motorkerékpárok sajátos viselkedésében, és a Xenon rendszerek felépítésében rejlik. Egyrészről az ilyenfajta fényszórókhoz automatikus magasságállító mechanizmust ír elő a törvény, ami megakadályozza a szembejövők elvakítását, amikor a jármű gázadás vagy úthibák miatt hátrabillen. Motoroknál ez nem igazán működik, hiszen a rövid tengelytáv, a gyorsulásnál és a fékezésnél jelentkező súlypontváltozás miatt sokkal nagyobb mértékben változik a fényszóró állása, ezt egy kis elektromotor csak nehezen, vagy egyáltalán nem képes lekövetni. Ehhez jön még, hogy éjjel Xenon fénynél sokkal nagyobb a kontraszt sötét és világos között, ezért amikor erős fékezésnél jelentősen megrövidül a fénycsóva, szinte semmit sem lehetne látni előre. A BMW Telelever rendszere némiképp kiküszöböli a bólintást, de a németek még így is csak a legnagyobb túramotorokhoz kínálnak Xenont. A törvény által kötelezően előírt fényszórómosó és elektromotor, illetve a nagyfeszültség előállításához szükséges trafó sok helyet foglalnak, nem mindenhová építhetők be.

 
 

 Színhőmérséklet

A látható tartományban kisugárzott fény energiájának hullámhossz szerinti eloszlására jellemző szám a színhőmérséklet. Mértékegysége a Kelvin (K). Az alacsony színhőmérsékletű fénynek több a vörös összetevője (meleg fény), míg a magasnak a kék (hideg fény). Egy normál halogén izzó 3200 K körüli, míg a napfény 5600 K értéket képvisel.

 
 HID
High Intensity Discharge = Magas Intenzitású Kisülés. Nevét annak köszönheti, hogy az izzóban nincsen izzószál, a fényt két elektróda között keletkező ívfény adja. A burát speciális gázzal töltik meg, melynek legfontosabb összetevője a Xenon gáz. A lámpa indítófeszültsége 23000 V, amit egy külön trafó biztosít, ez kb. egy perc után 80-100 V körülire csökken. Eddigre éri el az izzó teljes fényerejét.


Egyszerűbb megoldás, ha olyan izzót szerelünk be, ami hagyományos módon, izzószállal működik, de a gyári halogénnél nagyobb fényerővel világít. Ezek a speciális fényforrások Xenon és Kripton gáz keverékével töltöttek, fényerejük körülbelül másfélszerese a normál izzókénál. De vigyázat, hamisítják! A kereskedelemben kapható, olcsó, jellemzően kínai utánzatokat nehéz kiszűrni, hiszen kékre festett burájuk megtévesztésig hasonlít a profi Xenon töltetű izzók UV szűrős bevonatára. A csalódás akkor éri a motorost, amikor a feltuningolt lámpa nem világít jobban, sőt gyakran kevésbé, mint az eredeti. Ilyen izzót csak megbízható forrásból érdemes vásárolni, lehetőleg olyan helyről, ahol még garanciát (3 hónap) is vállalnak rá.

Címkék:  xenon , izzó , motor kiegészítő



FeR1
2009-11-24 23:43:47

Mindez szép és jó, de csak addig amíg nem velem jön szembe a Xenon-csoda, mert utána én semmit sem látok.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár