2009-03-04 , Írta: Mező János, Képek: Mező János, Landthaller család
Címkék:  portré , landthaller , benzinkút
Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.

Sok mindent megélt. Háromszor rabolták ki. Először az oroszok. Azután a magyar állam. Utoljára közönséges bűnözők. Amikor ismét visszatértek, rakétapisztollyal űzte el őket.

hirdetés

A régi balatoni út mellett, Budaörs és Budafok határában áll egy hosszú, öreg épület. Ha nem ismerős erre az ember, észre sem veszi, hogy benzinkút. Nem csoda, hogy elsőre nem ötlik szemünkbe, hiszen ma már másmilyenekhez szoktunk. A mai benzinkutak hívogatóan ragyognak, legtöbbjének étterme van, vagy kávézója, de legalábbis kávéautomata áll bennük. A mai benzinkutakat kitalálják. Mérnökök pszichológusokkal, marketingesekkel karöltve tervezik meg helyét, formáját, de még világítását is. A mai benzinkutak hálózatba tömörülnek, és messziről tudjuk, hogy melyikhez tartoznak. A mai benzinkutaknak nem ismerjük a gazdáit. Talán nincs is gazdájuk. Van főnökük, vannak „területi felelőseik”, és valami bizonytalan, ködös dolog, igazgatói tanács, vagy valami hasonló irányítja őket.

Az öreg benzinkút nem ilyen. Az ő színe nem harsány, nincsenek hívogató fényei, reklámpszichológus és marketinges sem rágta ceruzája végét tervezésekor. Nem igazgatótanács irányítja, nincsen területi felelőse, és a munkaerő nem cserélődik hetente. Épületét egyszerű vakolat fedi, ablakait kézzel festett rács védi. Az iroda ajtaját kézzel kell kinyitni, nem lehet kártyával fizetni, és ha belép az ember, nem tegezik le. Az öreg benzinkútnál a készpénz, köszönésként a „Jó napot kívánok” járja.

Ezek a szavak – mint például marketing, reklámpszichológus, bankkártya, no meg franchise-rendszer – még nem léteztek az öreg benzinkút alapjainak megásásakor.


1936, a Landthaller kút alapításának éve. Akkoriban alkohol és benzin keverékét kínálták az autósoknak

1936-ot írtak, amikor a Landthaller család feje rossz hírrel állított haza: az állam ki fogja sajátítani a családi birtokot. Új utat építenek a Balatonhoz, és az új út majd pontosan kettészeli a telküket. Nincs mit tenni. A családfő tudja, ellenkezni fölösleges. Inkább azon töri a fejét, hogyan fordíthatná családja javára az események menetét. Zseniális ötlete támad. Visszavásárolja az út melletti keskeny földcsíkot, kölcsönt vesz föl, és benzinkutat épít rá. A benzint az amerikai érdekeltségű Vacuum Oil Companytől vásárolja, bár vehetné a Shelltől is. Ötlete jónak bizonyul, dolgozik a család éjjelnappal, a forgalom nő, hiszen Balaton felé legközelebb Székesfehérváron tankolhatnak az autósok. A kúton ott játszik – majd segít, ahogy tud – a család szeme fénye, a hétéves Landthaller Tasziló – vagyis akkoriban még csak Taszika – is. Az édesapa ötlete és a szorgalom meghozza eredményét. Két év múlva a töltőállomás szerelő műhellyel, darus kocsival, gépkocsimosóval, mentőállomással, csendőrpihenővel, majd egy kis lakással bővül. Megy az üzlet, Landthaller úr hamarosan visszafizetheti a kölcsönt. A fejlődés a háború beköszöntével torpan meg, amikor Magyarország is átáll a hadigazdálkodásra. Korlátozzák a gépkocsiforgalmat, benzint csak engedéllyel lehet vásárolni, de a Landthaller-kút egyik állása a hadseregnek van fenntartva…

1944-re a polgári forgalom szinte a nullára csökken, egyre bizonyosabb: jönnek az oroszok. Hírük megelőzi őket, így a család minden értékét a kiszáradt kútba és egy titkos pincébe rejti. Egy darabig úgy tűnik, meg tudják menteni vagyonukat, de a megszállók árulás révén tudomást szereznek a „kincsekről”. Kirablásukat Landthaller úr nem képes elviselni, véget vet életének. A családfenntartás gondja ettől kezdve az alig tizenhat éves fiúra – aki már nem Taszika, hanem Taszi – nehezedik. Az egy csapásra felnőtté váló fiatalembernek ugyanolyan jól vág az esze, mint édesapjának. Az orosz megszállás alatt is képes megvédeni munkájuk eredményét. Papíron bérbe adja a kutat a kínai nagykövetségnek, amely megbízza őt annak üzemeltetésével. A kút ettől kezdve jó ideig kínai felségterületnek számít, akár csak maga a nagykövetség épülete. Ennek ára az édesapjától örökölt 1500-as Fiat gépkocsi.


Pár évvel később a benzinkút már mai formáját mutatja

Az államosításról szóló törvény érvénybe lépésekor Taszi ismét csak előnyben van. A családi ingatlant három részre osztja, édesanyja, húga és a maga nevére íratja, így az nem kerül állami tulajdonba. Az államosítás csak az egy kézben lévő, hat szobánál nagyobb ingatlanokra vonatkozik. A történelem, mint felbőszült hiéna veti rájuk magát, agyaraival és karmaival ismét Taszilóék után kapkod. Az ötvenes években a kút élére állami vezetőt neveznek ki, és ettől kezdve azt az ÁFORT üzemelteti, Tasziló pedig másfél éves börtönbüntetésre, majd kétéves munkaszolgálatra vonul be. A vád: magán benzinkutasként a közellátás veszélyeztetése. Akkoriban sokaknak jut osztályrészül hasonló sors. Szabadulásakor munka után néz. Anyagbeszerzőként, majd áruforgalmi vezetőként ténykedik, miközben saját töltőállomásának lakásában lakik. Húga a kúton dolgozik. Közalkalmazottként…

Tasziló hamarosan bepereli az ÁFORT jogutódját, az ÁFOR-t, hogy fizessen a benzinkútért bérleti díjat, és a pert – csodák-csodája – megnyeri. A fantasztikus történet 1991-ben vesz szerencsésebb, sőt, mondhatnánk mesés fordulatot. Az egykori Landthaller-kutat az ÁFOR 22 millió forintért privatizálni készül, mintha sajátja lenne, de Tasziló ismét résen van. Gondosan őrzött dokumentumokkal bizonyítja, hogy az ingatlan az ő tulajdona, az ÁFOR csak bérlője annak. És ekkor következik az a bizonyos mesebeli fordulat. Landthaller Tasziló negyvenöt év állhatatos – és tegyük hozzá, leleményes – küzdelme után visszaszerzi a családi vagyont, és ezzel eleget tesz édesapja kérésének: ne hagyja a kutat elveszni.


Landthaller Tasziló

Az öreg kút ma is létezik. Akik ismerik történetét és a régi balatoni úton járnak, szívesen megállnak itt tankolni. Nincsen kávézó, nincsen shop, és nem nyílik magától az ajtó, amikor fizetni megy az ember. A kis irodában nem tegezik le a vásárlót, aki csak készpénzzel fizethet. Amíg a visszajárót várja az ember, a falon függő régi, megfakult fotokópiákon nézegetheti az öreg benzinkút életének állomásait: 1936, 1939, 1945, 1991…

A kézzel írott számlát egy úr állítja ki. A törzsvendégeknek nem Landthaller Tasziló, hanem Taszi bácsi. Ma is ott dolgozik. Végre ismét a saját benzinkútján.





Fazervin
2012-03-12 21:02:54

Nos, ma (2012.03.12.-én) voltam ott. Igaz, nem tankoltam, csak a mellette lévő kis vegyesboltba mentem be. A hangulata annak is ugyan az, képzeljétek, nem kaptam dobozos sört! Csak üveges volt! Nagy volt a forgalom, ezért nem tudtam beszélgetni az egyébként igencsak szemrevaló eladóleánnyal, de ebben is a hagyományt látom.
Na és aki azért nem áll itt meg, mert nincs kávé, az legközelebb satuzzon nyugodtan, mert bár a benzinkúton lehet, hogy nincs, de mellette, ebben a bizonyos kisboltban van, ráadásul frissen darált kávéból főzve!

filmmaker1
2010-03-21 23:45:04

Bizony.És mindenki örülhet, mert már készítjük a filmet Taszi bácsi életéről.Bemutató a 2011.évi Magyar Filmszemlén!

jmezo
2010-02-25 23:43:40

Freazer!

Nagyon köszönöm az elismerést, a cikk és a téma a kedvencem. Mérhetetlenül szépnek és meghatónak találom Taszi bácsi életének történetét...
SZerintem ez a meseszerű történet film után kiállt.

freazer
2010-01-28 21:09:44

ez volt szerintem a tavalyi év egyik legjobb cikke

A.Tom
2009-12-09 16:42:19

Legnagyobb tiszteletem Taszi bácsinak!

Az ilyen kutak hiányoznak a mai világból!Mára mindent elnyeltek a kapitalista multik,
és szakbarbárok dolgoznak a kutak 99%-án.Szeretnék egy ilyen helyen dolgozni,
ahol tisztelik a hagyományokat, a szakmát, és az embereket.Ahol nem a profit az
első és egyetlen, hanem a vásárló, és járműve.
Ahol az ember ápolhatja embertársa lelkét, autóját, és családtagként ismerik egymást
vendégek, és kutasok.

Tisztelettelmbrus Tom Győr

pijanka
2009-04-29 13:48:54

Wow! Ilyen még létezik? Nem lennék szerintem törzsvendég, de meg kéne nézni ezt a kutat :D

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >



Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Szerkesztőség: 1056 Budapest, Szerb u. 17-19. | Tel: 445-3022
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Aprilia RS 50 Honda CBR 125 R Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 DiTech Factory R Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Aprilia SR 50 LC - 1997 Yamaha Vmax 2009- Honda XL700V Transalp Kawasaki Ninja 250 R Honda CBF 600 S 2008- Honda VTX 1800 Yamaha TDM850 1996- Suzuki SV650 2003- Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Kawasaki KLR650 / R Yamaha XV535 Virago Honda CBF125 2009 Suzuki GSX-R1000 K9 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Suzuki DL650 V-Strom Yamaha SR125 1997- Honda CB600F Hornet 2005- KTM 990 Supermoto T 2009 Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda VTR250 2009 Suzuki B-King Suzuki GSR 600 Suzuki GSX-R 600 K8 BMW F800GS 2008 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Honda CBR600RR 2005-2006 BMW S 1000 RR Honda VFR 800 2003- Yamaha XJ6 2009 Yamaha BT1100 Bulldog Triumph Tiger 1050 Kawasaki ZX-10R KTM 990 Super Duke 2008 Kawasaki Z750 2008 Kawasaki ER-6n 2009 Kawasaki ZX-6R 2009 Honda CB 1000 R Kawasaki ER-6n