hirdetés
2009-06-02 , Írta: Somorjai István
Bookmark and Share

Baja régi városrészének teljesen átlagos utcácskájában áll egy öreg házikó. A kertben az egyszerű, kopott vaskapu mögött a házőrző pumi éppen a lábtörlőt tépi cafatokra, gazdája, a kedves öregúr elnézően megszidja. De valami kilóg az idilli képből: egy letakart superbike áll.

A kíváncsi kisgyerek
„Remélem hozott magával szalagot bőven, mert rengeteg sztorim van!” – fogad Matyi bácsi. Betessékel a házba, és amint kényelembe helyezkedem, már bele is kezd az elsőbe.

A történet a harmincas évek végén játszódik, hősét, a kis Matyikát tehetős szomszédjai megkérik, hogy hozza haza a város másik végén lakó szerelőtől 125-ös Sachs motorkerékpárjukat. Mivel ideje bőven van, vezetni pedig nem tud, így majd egész hazáig tolni fogja – gondolják. Az elképzelés egészen jól megállja a helyét, de csak félútig. Ekkor ugyanis Matyi megelégeli a tologatást, mindemellett a kíváncsiság is erősen furdalja az oldalát, vajon milyen lehet…? Másoktól korábban ellesett mozdulatokkal beindítja a motort és végignyargal vele Baja főutcáján. „Fantasztikus érzés volt, csak úgy lobogtam a motoron” – emlékszik vissza.

Az öreg Moto Guzzi Gambaungával mindössze két versenyen indult, majd elcserélte egy modern Danuviára 1950-ben
Az öreg Moto Guzzi Gambaungával mindössze két versenyen indult, majd elcserélte egy modern Danuviára 1950-ben

Így kezdődik ez a csodálatos történet, amelynek folytatásába itt és most nem kívánok hasonló részletességgel belefolyni, hiszen ez a cikk, sőt az egész magazin is kevés lenne, hogy mindent elmeséljek. Egyébként Bálint Mátyás már belefogott önéletrajzi regénye írásába, ami majdnem egy egész évszázadot ölel át, hiszen Ő maga 82 esztendős. Sok mindent megélt, egyvalami azonban gyermekkora óta örök: a motorok és a motorozás iránti rajongás.

1952-ben 350-e KKS Velocette motorjával sorra nyerte a háztömb körüli versenyeket
1952-ben 350-e KKS Velocette motorjával sorra nyerte a háztömb körüli versenyeket

A versenyző
Mátyás a 60-as évek elején egy Honda versenymotorral érkezik haza Ausztráliából. Öt évet töltött kint, éjt nappallá téve dolgozott, sok pénzt keresett, de nem ez a legfontosabb. Autószerelőként alaposan kiképezte magát a robbanómotorok működéséből, javításából és tuningolásából. Idehaza rögtön benevez az országos gyorsasági motoros bajnokságra, és innentől kezdve az elkövetkező hét évben mindvégig a mezőny elején megy. „Mivel bajai voltam, ezért kissé kiestem az érdeklődés középpontjából. Hiába voltam gyors, az újságok nem rólam szóltak, ha simán megnyertem egy versenyt, akkor arról cikkeztek, hogy mekkora csata folyt a második helyért. De nem panaszkodom, hiszen akik fontosak voltak nekem, azok mindig elismertek. A bajaiak ezrével jöttek el a Népligetbe megnézni a versenyeimet, és egy emberként ünnepeltek a futamok végén. Idehaza nagyon sokan segítettek engem, a Vízügy és a Posztógyár szakemberei csinálták a gépmunkákat, ha szükségem volt valamire a versenymotoromhoz, a rendőrség pedig hetente egyszer lezárta a Sükösd és Nemesnádudvar közötti országutat, hogy gyakorolni tudjak.” - Bálint Mátyás végül kétszeres magyar bajnokként vonul vissza a versenyzéstől.

Akkoriban hatalmas tömegek látogattak ki a motorversenyekre. Ez a pálya a Népligetben volt kijelölve
Akkoriban hatalmas tömegek látogattak ki a motorversenyekre. Ez a pálya a Népligetben volt kijelölve

A legöregebb ducatis
Matyi bácsi 1983-ban nyugdíjba vonul. Felesége megbetegszik, ezért feladja munkáját, és a Bajai Autóklubnál betöltött szakosztályvezetői posztját, hogy mellette lehessen és ápolhassa. Még kilenc évet ad nekik a sors. Felesége halála után Matyi bácsi ismét dolgozni kezd, keresi azt, amivel legalább egy kis részét kitölthetné a szívében tátongó hatalmas űrnek. Sok-sok év kihagyás után végül a motorozásban lel ismét lelki békére. Először négyhengeres japán motorral próbálkozik, majd egy szép napon egy csodásan mély, dübörgő basszus csavarja el a fejét: egy Ducati. Rögtön megrendeli magának az akkori csúcsmodellt, hiába kell rá fél évet várni. Azóta elkötelezett híve a tradicionális olasz márkának, nem is vesz más motort, csak tűzpiros L2-est. Mostani motorja, az 1098 R a negyedik a sorban a 916 SP, a 996 R és a 999 R után.

Európa legidősebb Ducati Superbike tulajdonosa
Európa legidősebb Ducati Superbike tulajdonosa

Bármilyen egészségesen élte életét, végül Matyi bácsit is utolérte a kór. Két évvel ezelőtt rosszindulatú daganatot állapítottak meg nála, Ő gondolkodás nélkül a műtét mellett döntött. „Nagyra értékelem az orvosokat. A munkájuk megfizethetetlen, sokkal nagyobb megbecsülésre lenne szükségük. Nem győzöm elégszer megköszönni Dr. Nagy Attilának, a veszprémi kórház professzorának, hogy meggyógyított. Neki köszönhetek mindent, azt, hogy motorozhatok, azt, hogy most itt vagyunk és beszélgetünk, az életemet.” Bár meggyógyult, de az orvosok határozott javaslata az volt, hogy felejtse el a motorozást. Matyi bácsi ebbe nem nyugodott bele, és amint át tudta vetni a lábát a nyereg felett, máris motorra pattant. Arra a kérdésre, hogy hogyan tudja kihasználni az ország egyik legkomolyabb versenymotorját, így felel: „Ezt? Nem lehet… Talán egy profi versenyző, profi versenypályán ki tudná, de én már csak utcán motorozom. Együtt gurulunk a haverokkal (egyébként ők is túl vannak már a hetvenen), a leghátsó meghúzza a gázt és előremegy, majd aki ez után került hátra, az következik, és így tovább. Egy kis gyorshajtáson kívül maximálisan betartjuk a kreszt, azt is csak akkor követjük el, ha senki nincs az úton rajtunk kívül.” A szerény nyilatkozat ellenére Matyi bácsi tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi van a feneke alatt, kívülről fújja a technikai paramétereket, és – ha úgy adódik – a gázt is ütközésig csavarja. „Csodálatos ez a gép, minden idom karbonból van rajta, a kerekek meg magnéziumból. Belerakattam egy versenyelektronikát, azzal és a Termignoni kipufogóval együtt összesen 186 lóerős. 106 mm széles dugattyúi vannak, gázadásra akkorát tol, hogy majdnem eltöri a gerincemet…”

Matyi bácsi a szívén viseli a fiatalabb motorosok (tehát szinte mindenki) sorsát. Mint a legtapasztaltabb motorosok egyike, pár évvel ezelőtt színes kártyákat nyomtatott, egyik oldalán saját, 50 évvel ezelőtti és jelenkori motoros képével, a másikon hasznos tanácsokkal, amelyekkel a biztonságos motorozásra biztat. Szerinte – és ezt muszáj neki elhinnünk – ez a legfontosabb: „Akárhogyan is motorozol, maradj a saját oldaladon! Az útviszonyoknak, a motor műszaki állapotának, a gumik állapotának megfelelően vezess! Az élvezetet, amit a motor nyújt, nem érdemes egy kórházi ágyra cserélni.”




Bereczky57
2015-01-31 13:17:57

Tisztelt Matyibácsi!
Bereczky István vagyok Hódmezővásárhelyről az Alföldi Szabadidő Egyesület Motoros Szakosztálya nevében írom levelemet.
Somorja István által 2009-06-02-ben írt " Bálint Mátyás, Magyarország legöregebb Ducatisa" beszámolója indította el ezt a gondolatot.
Szeretnénk Matyibácsit személyesen megismerni és a Somorja Úrral együtt egy motoros baráti beszélgetésre meghívni.
Elérhetőséget kérnék ahol a részleteket megbeszélhetnénk.
Köszönöm!
Üdvözlettel: Bereczky István
bereczky57@gmail.com
tel: +36 30 337 92 85

Mate14
2010-04-16 21:58:50

Kedves Matyi bácsi! Máté vagyok Kecskemétről, 8 éves. Ha Önnek mond az a név valamit, hogy Bognár József, akinek 628-as volt a rajtszáma, akkor kérem jelentkezzen, mert szeretnék hallani dédnagyapám motorversenyzési múltjáról. Én is motorversenyző vagyok. Soltvadkerten a motoros áldáson én voltam az egyik kissrác, akivel kezet fogott a motor mellett. Várjuk jelentkezését! Laczkó Máté

FeR1
2009-11-25 08:29:03

Tisztelet Matyi bácsinak! Szép kor, szép motor! Még vagy 20 esztendő élményteljes motorozást!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár