hirdetés
0000-00-00 , Írta: Motorrevü
Bookmark and Share

Az invitálást úgy kaptuk, hogy kipróbálhatjuk az ország legerősebb 450-es szupermotóját. Ennek mindenképp utána szerettünk volna járni, így a kiskunlacházai gokart pályán teszteltük, ahol érdekes eredmény született.

Husquarna TC 450 SM


Sokan azt hiszik, hogy a szupermotó egy elhanyagolható szakág. Nem elég népszerű még idehaza. A más szakág versenyzői sem veszik komolyan és mindegyik meg van győződve, hogy ha egy krosszmotorba beletenne két kereket simán magyar bajnok lenne. De ezt a szupermotós társadalom már megszokta, bár nem fogadja el, és nem érti miért van ez. Aztán persze mindig arcra esnek ezek a versenyzők, mert átjönnek, kipróbálják és rájönnek, hogy nem is olyan egyszerű, sőt hamar rádöbbennek, hogy az eltérő szakágakban szerzett tapasztalat nem elég. Azt is hamar be kell lássák, hogy a "csak beteszek egy kereket" séma sem működik, már a hazai mezőnybe is jócskán kevés. Aztán jön a motorépítés, ahol ismét be tudnak szaladni az erdőbe, ha olyan irányba próbálnak fejleszteni, ahonnan jöttek. Most már nagyon jó szupermotó tuning alkatrészeket lehet kapni, amik nem véletlen készülnek. Sajnos mindenkinek a saját pénztárcáján kell megtapasztalni, hogy merre van a helyes irány, miket és hogyan kell átalakítani.


Magda Attila idén tűnt fel a szupermotó mezőnyben. Gyorsaságis tapasztalatával titokban talán ő is úgy volt, hogy nem lesz nehéz dolog. A Husqvarna jóvoltából egy nagyon jó alap modellre tett szert, egy 2005-ös TC 450 személyében. Elindult a szupermotósítás, hisz a modell eredetileg krosszmotor. A Szentedrei márkakereskedő karolta fel Attilát. Azt nem tudni, hogy miért, de ők nem futottak bele abba a csapdába, mint sokan mások. Próbáltak ésszel gondolkodni és megnézték, ki az, aki Husqvarnás és szaktekintélynek mondható. Nem kellett messze menni, mindössze Németországig, ahol megtalálták Josef Zupin-t és cégét. Aki nem ismerné, hogy mekkora szaktekintély, elég ha Eddy Seelre, vagy Bernd Hiemerre gondolunk, hisz mindkét pilóta az ő keze alatt érte el első sikereiket.


Husquarna TC 450 SM




Husquarna TC 450 SMEgyszerű volt, autóba be, hozzá ki… Aztán jött a tárgyalás, válogatás, tanács kérés. A legegyszerűbb megoldást választották, nem a saját blokkot tuningoltatták, hanem fogták és kiválasztottak egy már tuningolt, kész blokkot, majd egy kisebb vagyonért megvették. Hogy a futóművel se kelljen sokat variálni, fogták és átalakíttatták a gyárit. Rövidebb lett, és a szelepelésbe is belenyúltak. Hátulról kidobták a gyári Sachs-ot és Wilbers került a helyére. Belehasítottak két gyönyörű pirosra eloxált Rex kereket és rádobtak egy négydugattyús mart Brembo féknyerget a jobbik fajtából. Jelenleg így áll a masina, de még korántsem érzik befejezettnek. Nemsokára érkezik rá egy kézzel gyártott Devil kipufogó rendszer, egy szintén Wilbers első futómű és pár díszítő elem, mint például az átlátszó plexi kuplung fedél. Az első teleszkópokat azért cserélik, mert a gyári Marzocchin sajnos nem lehet rugó előfeszítést állítani, ami a szupermotó sportban minimum követelmény.

Visszakanyarodva a blokk belsejére, szinte minden földi jó benne van, egy két apróság kivételével. Túlméretes szívó és kipufogó szelep, melynek átmérője megegyezik a 2006-oséval, elfokolt és más nyitási mélységű vezérműtengely, módosított égéstér és préssáv vastagság, no meg a "kezdők" számára nagy segítséget nyújtó Anti hopping kuplung. Sajnálatos módon a teljes kitthez tartozó elektronikát és a kipufogót kispórolták, bár utóbbi hamarosan érkezik. Elviekben mérték kint ezt a blokkot, és kicsivel több mint 58 lóerőt ígértek rá, ráadásul hátsó keréken. Nagy valószínűséggel ezt ők elektronikával és csővel együtt gondolták… Ettől függetlenül így is nagyon szépen teljesít a masina. Még a Magyarország legerősebb címe nincs meg, de akár még az is lehet majd.


Husquarna TC 450 SMHusquarna TC 450 SM

A gyári csőböl sem maradt ki a titán


Ami a menettulajdonságokat illeti? Tisztán érezhető, hogy annak ellenére, hogy Zupin úrék segítettek, Attila próbálta átmenteni a gyorsaságis tapasztalatát. Szinte kőkeményre van mindkét rugós tag állítva. Így, hogy a gokart pályában nem volt terep szakasz még nem is volt zavaró, de ha le kéne menni a tükörsima aszfaltról, komoly fejfájást okozna az úton tartása, pontosabban feleslegesen kellene harcolni a motorral. Az ültetésnek köszönhetően a mélyre került súlypont miatt viszont bátran akár a földig lehet dönteni a gépet, had szórja a lábtartó a szikrát. A fék ugyan nem radiális, de így is kiváló a fékhatás már kis húzó erőnél is. Amit sajnos nem cseréltek, pedig a nagyobb csapatok hamar megteszik, azok a villahidak. Ennek kettős hatása lenne, pontosabb lenne az irányíthatóság és fordulékonyabbá is lehetne tenni, hisz olyan villahíd kell, aminek ha nem is állítható, de legalább elfokolt a villaszöge. Sajnos a krosszmotorok villaszöge nem elég meredek, ezért a szűk, lassú fordulókba kicsit be kell erőszakolni. A gyorsabb fordulóknál viszont ez előnyre válik.



Husquarna TC 450 SMAkár csak a fék, az erőforrás is bőven elegendő. Nagyon jól húz az alsó tartománytól egészen középig, aztán viszont elfogy. Ennek mondjuk az is lehet oka, hogy még nem tökéletes a karburáció. Ráadásul a Huskyk nem is olyan pörgősek, mint a japánok 450-esei. Lassabb, szűkebb pályákon, mint amik itthon vannak, pont ideális, de nemzetközi, már a szabályoknak megfelelő pályán lehet, hogy kevés volna, hisz ott hosszabb egyenesek is vannak. Ott már szükség van a felsőbb fordulatszám tartományra is. Ami meglepően jól funkciónált, az a csúszó kuplung volt. A legtöbb márkánál csak a pilóta súlyát kell megadni, amihez küldik a rugót, ami szabályozza a motorféket, de nem veszik figyelembe az esetleges motortuningot. Pedig nagyon fontos dolog, hisz ha valaki növeli, vagy csökkenti a lendtömeget, vagy épp a kompresszió viszonyt, már a széria motorhoz küldött, kínált kuplung nem fogja megfelelően végezni a dolgát, vagy túl kevés, vagy túl sok terhelést fog a hátsó kerékre adni. A német tuningcég viszont nem ma kezdte a szakmát és tisztában van vele, hogy az általa fejlesztett erőforrás milyen beállítást igényel. Nagyon kellemes benyomást keltett a szerkezet, csak az extrém lassú kanyarok féktávjánál lett volna jó, ha kicsit nagyobb motorféket biztosít, avagy lett volna benne sebességfüggő progresszivitás, ami azt eredményezné, hogy minél nagyobb mértékben lassul a motor, úgy nő a motorfék. Hogy ez miért nincs kifejlesztve? Mert hazánkon kívül kevés helyen vannak még ennyire lassú kanyarok és pályák, mi pedig nem jelentünk akkora piacot, hogy valaki is rááljon ilyen szerkezet fejlesztésére.



A Dirt Bikes véleménye:


Mindent összevetve nagyon kellemesen megy ez a gép, már most is nagyon fitt, ha pedig megérkeznek a várva-várt alkatrészek és sikerül bekarburálni, csúcsgép is lehet belőle. Az biztos, hogy már jelenlegi készültségi fokában is a magyar mezőny élvonalába tartozik.







 
 

 

 




A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki ER-6n Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár