hirdetés
2017-02-01 , Írta: Mező János
Bookmark and Share

Ha nem tudná az ember, hogy pár éve készítették, minden további nélkül elhinné, hogy az ezerkilencszázas évek legelejéről származik, amikor a biciklik még alig különböztek a motorkerékpároktól

Tudják, mi az a fatalizmus? Egyetlen rövid mondatban összefoglalható: „Legyen meg a Te akaratod.”

 

Az iménti mondatban a Te személyes névmás (egyes szám második személy) a Fennvalót jelenti, legyen az akár a Jóisten, Allah, vagy Jehova. Kihüvelyezve a mondat értelmét azzal a világhoz való viszonyulással találjuk szembe magunkat, mely szerint mindegy, hogy mit akar, tesz vagy tervez egy főszerkesztő, a jövő előre meg vagyon írva. Pontosabban, minden Isten, Allah, Jehova akarata szerint történik.

 

Így eshetett meg, hogy mi ezzel a motorral tulajdonképpen már több mint egy éve tartozunk olvasóinknak, ugyanis az a 2014-es Budapest Motorshow motorépítő bajnokságának és a 2015-ös Motorépítő Világbajnokságnak egyik, ha nem éppen a legnagyobb szenzációja volt.

 

Annak idején be akartuk mutatni Önöknek a művet, de hiába. A Fennvaló még korainak érezte szándékunkat. Egészen mostanáig. Akaratából kifolyólag a közelmúltban egy Békés környéki házi, pontosabban kempingbulira voltunk hivatalosak, ahol már érkezéskor megpillantottuk a szóban forgó gépezetet. A pillanatot azonnali elhatározás követte, az égiek azonban ismét közbeavatkoztak. Pálinkás butykost nyomtak kezünkbe. Ez, és az ezt követő fröccsök újra átírták a földi terveket…

 

Másnap reggel a Mindenható Hatalmak borzalmas fejfájással és émelygéssel rendkívüli események eljövetelét jelezték. Amikor végre sikerült résnyire nyitni szemeinket, a Paradicsomban találtuk magunkat. Földöntúli fény áradt, madárdal hangzott, forrás csobogott. És akkor pillantásunk a napsugárban fürdő, utánfutón álló csodára és az Úr egyik Angyalára esett.

 

Az Angyal kopasz volt, és egy rövidnadrágban pakolászott. Szemlátomást készülődött elhagyni az Édenkertet. Ha eléri a kaput, mielőtt megszólíthatjuk, a Végzet ismét meghiúsítja terveinket. Ha nem, akkor eljött az idő, a motor bekerül az újságba!

 

Az idő lelassul… Bizonytalan léptekkel indulunk az Angyal felé. Az Angyal előveszi a slusszkulcsot, körülnéz és az autóhoz lép. Még tíz lépés… Megfogja a kilincset… Még öt… az Angyal beszáll. Még két lépés… indít. Közben visszanéz.

 

‒ Áááá, a Motorrevütől jöttél? Egy éve várom már, hogy felhívj.

 

Motorok Custom sarok Marusius
Kattintson a képre a galériához!


Címkék:  marusiu , custom



A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Suzuki SV650 2003- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Kawasaki Ninja 250 R Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki ER-6n Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 BMW R 1200 GS 2010 Kawasaki ZX-10R Suzuki GSX-R600 2006-2007 Honda VTX 1800 Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 BMW S 1000 RR 2010 Honda CBF125 2009 Honda Hornet 600 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Suzuki B-King Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár