Egy év alatt nyolcvan ülésátalakítást végeztek a Tommot Monor mellett található üzemében. A megrendelők zöme nem áll meg az egyszerű kárpitcserénél, de miért is tennék, ha a néhány fős vállalkozás ilyen kreatívan értelmezi újra a motornyereg fogalmát.
hirdetés
Hallottak már a poliol és az izocionát misztikus kapcsolatáról? Hát sokáig én sem, pedig tizenegy éve a két anyagból készített habon múlik a közérzetem, amikor egész napokat töltök a motoron. A kétkerekűek ülése bonyolult szerkezet. Az alaphab formája és tartóssága csak egy a számtalan szempont közül, melyeket minden motorkerékpár megtervezésekor figyelembe kell venniük a gyártóknak, hiszen ez is döntő a biztonság és a kényelem tekintetében.
„Az a baj, hogy a konstruktőrök csak átlagos Jánosokkal számolhatnak” – meséli Klucsik Tamás, az egy éve alakult Tommot üléskészítő vállalkozás vezetője. Evidens, hogy a százhatvan centis, ötven kilogramm tömegű nők nem ugyanolyan nyeregben fogják jól érezni magukat, mint egy két méter magas, százkilós férfi. Aki nem ül kényelmesen, nem is élvezi sokáig a motorozást, sőt, egy idő után már csak sajgó ülepére bír koncentrálni, az pedig a baleset előszobája.
A Tommot a Monor melletti Vasad bútorkárpitos üzemében készíti egyedi termékeit, és mint a cégvezető mondja, az ötfős csapat nem bútorkárpitos fejjel gondolkodik. A munka a megrendelés felvételével kezdődik. A motortulajdonos előadja kívánságait, hiszen vannak esztétikai és sokaknak konkrét ergonómiai elképzelései is. Ezt követi a legfontosabb fázis, amikor az ábrándokat össze kell egyeztetni a biztonsági szempontokkal.
Az üléshuzat minden esetben műbőr, de az egyszerű feketén kívül rengeteg színű és felületű változat elképzelhető, sőt mint Trepka Ágnes, a szabásminták tervezője hozzáteszi, a színkombinációk és a díszhímzés sem gond, bár ez utóbbit egy pesti beszállító végzi. Akár órákig is eltart, míg kialakul az eredetiből kiinduló új utas- vagy vezetőülés szabásmintája, beleértve a kárpit alatt lévő szivacsrétegek formáját és méretét.
– Érdekes, hogy a többség magasítást kér, ilyenkor egyszerűen újragondoljuk a nyereg eredeti alakját, és változó mértékben megemeljük, vagy éppen kiszélesítjük, esetleg teljesen átformáljuk azt.
Ági egy most készülő Suzuki Hayabusa üléspárosát mutatja. A pilóta ülőalkalmatossága már megvan, az új alapszíne is fekete, a felülete közepesen érdes, hogy ne csússzon, de ne is akadályozzon a testsúly áthelyezésben, és a közepén a váz kontúrját mintázó, fémes árnyalatú betét látható.
Megtudom, ez egy egyszerűbb munka volt, hiszen az új huzaton kívül csak egy kisebb támaszt kért a megrendelő az utas ülésének első felére, hogy ne essen a vezető nyakára fékezéskor, aki éppen a GSX1300R kakasülőjére vált jegyet.
A kárpit pontosan fekszik a változatos alakú nyergen, ami nem is csoda, hiszen a tervezők szobáján túl, valahol a zúgó-zakatoló varrógéperdő túlsó felén dolgozik Klárika, aki állítólag a legprecízebb kezű munkatárs az üzemben. A kérdésre, hogy nem volt-e nehéz átszokni az irodabútorok és színházi ülőhelyek műfajáról a motorülésekre, egyértelmű nemmel felel, de nem is nagyon pillant rám, hiszen úgy szalad a Suzuki egyedi kárpitjának szegélye a keze alatt, hogy elég lenne egy rossz mozdulat és kezdhetne mindent elölről. De rossz mozdulat nincs, ez egészen biztos.
Hogy a pontosan varrott és szegett üléshuzat hibátlanul feküdjön az eredeti pozíciójába, az a szomszédos kárpitozóteremben dolgozó Dezsőn múlik. Amikor megkapja az alapot és a huzatot, előkészíti a végszereléshez szükséges kéziszerszámokat és a félelmetes, sűrített levegős tűzőgépet, majd a munkadarab folyamatos forgatása és vizsgálata mellett először vízmentes fóliát ragaszt fel. Így az egyébként is szigetelt hímzések és varrások mellett esetleg beszivárgó nedvesség semmiképpen nem éri el a szivacsokat.
Klucsik Tamás szerint ennél éppen csak egy fokkal lenne bonyolultabb a feladat, ha a megrendelő ülésfűtést is kérne a nyeregbe. A fűtőszálas panelt kifejezetten erre specializálódott német cég szállítja, így a meghibásodás esélyes egészen minimális. Az extrák listájának másik fontos darabja a Tommot ismertségét megalapozó zselébetét. A szilikon alapanyagú betét rugalmasan felveszi a fenék formáját, ezért a legnagyobb felületen oszlik el a test tömege, így akár kétszer annyi ideig elodázható a jól ismert fájdalom, amely még a legkeményebb túrázókat is megállítja olykor.
A fóliaragasztó szárad, Dezső szemlélődik, majd néhány határozott mozdulat, megannyi kattanás a tűzőgépből, végül egy elégedett mosoly és néhány pillanatnyi csend. Elkészült a nyolcvanegyedik Tommot-nyereg.
70
Közösség |
Hozzászólások
Zsolty882
2010-03-26 12:31:41
egyetértek
freazer
2010-03-23 19:27:43
szint ugy
hangszoro
2010-03-23 09:16:37
Nemcsak szépek szerintem, hanem kényelmesek is. Mondom én, aki nem ült még ilyenen, de annak tűnnek.
freazer
2010-03-21 21:31:05
ott voltak a kiállitáson is
szép dolgokat csinálnak
freazer
2010-03-16 12:26:09
milyen frappáns megállapitás
dragboyz86
2010-03-14 20:06:20
A mi ünkért dolgoznak? Sok sikert a cégnek!
freazer
2010-03-14 11:18:12
szépen dolgoznak
jó olvasni egy ilyen ambiciozus magyar kis cégröl
egyetértek