2012-02-06 , Írta: Kondorné dr. Kollár Zsuzsanna, Képek: Zomborácz Iván
Címkék:  balesetmegelőzés
Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.

Talán megbocsátják nekem, ha cikkemet saját, korábbi gondolatommal kezdem. Ennek oka részben az, hogy a most tárgyalt témával évekkel ezelőtt már foglalkoztam (Motorrevü, 2007/12-es lapszám), és a mottóban kifejtettek nagyon illenek a KRESZ most tárgyalt előírásaira. Vezetési tapasztalataim, mások megfigyelései, na meg egy másik témával kapcsolatos internetes vitában felmerült különös érv miatt most úgy érzem, újra beszélnünk kell róla.

hirdetés

E vitában az egyik hozzászóló annak a meggyőződésének adott hangot, miszerint Magyarországon sokan inkább csak szerencséjüknek köszönhetik azt, hogy balesetmentesen hazaérnek egy-egy út végén, és nem annak, hogy a szabályokat ismerik és helyesen alkalmazzák. Önök egyetértenek ezzel a megállapítással? Igaz-e az, hogy Magyarországon állandóan igazolásra, magyarázatra szorul minden szabály?

Vajon készségesebben betartjuk-e az előírásokat, ha értjük is, mintha csak bebifláznánk? Pontosan emlékszünk egyáltalán az előírásokra vagy csak hozzávetőlegesen? Önök szerint az a fő probléma, hogy nem ismerjük a szabályokat, vagy az, hogy nem értjük őket? Esetleg egyikben sincs hiba, csak soha, semmilyen körülmények között nem vagyunk hajlandóak tisztességes társasjátékosként viselkedni?

Lássuk újra a korábban már kivesézett szabályokat, és próbáljuk meg értelmezni azokat! Kérem Önöket, hogy ha valami továbbra sem egyértelmű, akkor azt a Motorrevü szerkesztőségén keresztül jelezzék nekem, mert visszajelzések hiányában sohasem lehetek biztos abban, hogy a cikkeimnek szánt üzenet valóban „átment”.

  • Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni. Útkereszteződésnél a bekanyarodó járművel – kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is – elsőbbséget kell adni a gyalogosnak, ha azon az úttesten halad át, amelyre a jármű bekanyarodik.

  • Azt a helyet, ahol a gyalogosnak elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a jármű vezetője az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni. A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel – amennyiben szükséges – az előtt meg is tudjon állni.

  • A kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt megálló vagy forgalmi okból álló jármű mellett meg kell állni, és továbbhaladni akkor szabad, ha a vezető meggyőződött arról, hogy azt a gyalogosok elsőbbségének a megsértése nélkül megteheti.

  • A vezetőnek fokozottan ügyelnie kell az úttesten
    a) villamos megállóhelynél levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között áthaladó gyalogosok, a menetrend szerint közlekedő járművek megállóhelyéről az úttestre lelépő gyalogosok, az autóbuszra felszálló és arról leszálló gyermekek, továbbá
    b) egyedül vagy csoportosan haladó (áthaladó) gyermekek, a koruk, testi fogyatékosságuk vagy más ok miatt saját biztonságukra ügyelni felismerhetően nem képes személyek
    biztonságának a megóvására.

Lássuk először is, mit jelent az elsőbbség?
Az elsőbbség: továbbhaladási jog a közlekedés más résztvevőjével szemben. Azt a járművet, amelynek elsőbbsége van, az elsőbbségadásra kötelezett nem kényszerítheti haladási irányának vagy sebességének hirtelen megváltoztatására. Azt a gyalogost, akinek elsőbbsége van, az elsőbbségre kötelezett nem akadályozhatja és nem zavarhatja áthaladásában. A Motorrevü korábbi lapszámaiban (2011/6-7-8. lapszám) éppen az akadályozás és a zavarás mibenlétével foglalkoztunk, úgyhogy ennek értelmezésébe itt és most nem mennék bele. Annyit azonban hangsúlyozni szeretnék, hogy a gyalogost megillető elsőbbségi jog a fenti fogalomhasználat alapján erősebbnek minősül, mint a járművezetőké.

Ennek egyszerűen az az oka, hogy a hirtelen irány- vagy sebességváltoztatásra kényszerítés tulajdonképpen már a veszélyeztetés fogalmát is kimerítheti, míg az elsőbbséget élvező gyalogosokkal szemben a zavarás és az akadályozás is tiltott. Ez utóbbi két fogalom a veszélyeztetésnél enyhébb tartalommal bír, relatíve kisebb „baki” is könnyen kimerítheti ezt a két fogalmat. Ha például valaki eltúlzott sebességgel közelít meg egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyet, és ezzel a már éppen áthaladó gyalogost megijeszti vagy megtorpanásra kényszeríti, azzal már biztosan megzavarja őt, akkor is, ha tényleges veszélyhelyzet még nem alakul ki.

Annak oka, hogy a KRESZ az elsőbbségi viszonyok szabályozása során erősebben védi a gyalogost, mint egy járművezetőt, könnyen belátható: a gyalogosnak több a veszítenivalója, amikor a járművek útvonalát keresztezi, a jármű-gyalogos ütközés során a gyalogost fenyegető sérülési kockázat lényegesen nagyobb. (Amikor 2006-ban a baleset-megelőzéssel kapcsolatos cikksorozatot kollégámmal elkezdtük, még sokat polemizáltam magamban azon, hogy amolyan végső érvként bevessem-e egy-egy baleset véres részleteit. Akkor elvetettem ezt, ma már úgy érzem, néha nem ártana tudatosítani az olvasókban, hogy a közlekedési jogász – nap mint nap – milyen emberi gyötrelmek tanújává válik.)

A bekanyarodással kapcsolatos előbbiekben idézett szabály tapasztalataim szerint azok közé tartozik, amelyet motorosok és autósok egyaránt a leghamarabb felejtenek el, miután levizsgáztak a KRESZ-szabályokból. Az okát nem nagyon értem, az előírás meglehetősen egyértelmű, magyarázatot véleményem szerint felesleges hozzáfűzni.

Lássuk inkább a sebesség kérdését! Lakott területen belül főszabály szerint 50 km/h a megengedett legmagasabb sebesség. De egy kijelölt gyalogos-átkelőhely megközelítésekor még ez a sebesség is eltúlzottan nagy lehet, amennyiben a jármű vezetője – a forgalmi viszonyokat is figyelembe véve – éppen a sebesség miatt képtelen arra, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen és annak közvetlen közelében történteket észlelje vagy azokra megfelelően reagáljon.

Egyfajta egzotikus tapasztalatként idézik az európai utazók azt a hollandiai vagy németországi példát, amely szerint a holland vagy német autós, motoros még akkor is megáll a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt, ha a gyalogos még a járda szélén áll, és éppen „csak” körültekint, mielőtt lelépne.
Képzeljék kedves olvasók, a magyar KRESZ indirekt módon éppen valami hasonlót vár el a magyar autósoktól és motorosoktól is. Hogy a mindennapi gyakorlat ettől annyira távol áll, az nem a KRESZ hibája. Kis hazánkban nem ez az egyetlen szabály, amely a leírtakhoz képest a gyakorlatban ennyit devalválódik… (Folytatjuk)

Motoros Mentők: Sikeres újraélesztés


Július elején egy eszméletlen beteghez riasztották a gödöllői mentőmotorunkat. A cím szerencsére az állomáshoz közel volt, így a motoros mentőorvosunk, Dr. Demeter Balázs három perc alatt a helyszínre érkezett. A kiérkezéskor azt látta, hogy a betegnek sem keringése, sem légzése nincs. Azonnal elkezdte a beteg újra élesztését, amelyben aktív segítségére volt a beteg helyszínen lévő fia. A keringésmegállást egy súlyos ritmuszavar okozta, amelyet sikerült defibrillátor segítségével megszüntetni. Az áldozat fia a további ellátásban is komoly segítségére volt a mentőmotorosnak, így mire a rohamkocsi körülbelül 15 perc elteltével a helyszínre érkezett, a beteg stabil keringési paraméterekkel és mesterségesen lélegeztetve kezdhette meg útját a kórház felé. Az eset érdekességei közé tartozik, hogy a beteget az újraélesztés után azonnal egy budapesti szívcentrumba szállította a rohamkocsi, ahol egy 20 perces sürgősségi beavatkozás keretében megszüntették a szívkoszorús erében történt elzáródást, (szívinfarktus), amely a keringés megállásának közvetlen kiváltója volt. Még aznap délután felhívta az újraélesztést végző kollégámat a beteg fia, és megköszönte segítségét. Két héttel később csörgött Dr. Demeter Balázs telefonja, a beteg fia volt, majd azt mondta, hogy adok önnek valakit. A vonal túlsó végén újraélesztett páciensünk volt, aki elmondta, hogy teljesen jól érzi magát és tökéletesen meggyógyult. A mentőmotoros szolgálat újraélesztési statisztikája lényegesen jobb, mint más földi mentőegységeké, hiszen mozgékonyságunk és gyorsaságunk miatt lényegesen hamarabb tudunk a helyszínre érkezni, és így optimálisabb körülmények között tudjuk megkezdeni az újraélesztést, ami a sikeresség legfontosabb záloga. Ez az eset az idei esztendő ötödik sikeres újraélesztése volt a mentőmotoros szolgálatnál.


 





sityu25
2012-03-08 18:11:06

Örülök a cikknek, mert nekem nagy segítség a KRESZ értelmezésében. Nem akarok a fentebb említett "önkéntes rendőrök" egyike lenni, de pénzbüntetésre se telik a fizetésemből, ezért kénytelen vagyok betartani a szabályokat, és az előírt sebességgel menni, másrészről nem egyszer kellett baleseti helyszínelést kikerülnöm és a látvány engemet mindig megfogott.

Szerintem az alapvető probléma a fejekben van. Lehetne akármilyen jó cikket írni, akármilyen jó KRESZ-t alkotni, de amíg az úton közlekedő gyalogosban, kerékpárosban, gépjármű sofőrben, stb... nem tudatosodik az, hogy a közlekedés másik résztvevője egy ember, akit szintén hazavárnak, addig mindenki a másikra úgy fog nézni, mintha nem számítana annak a résztvevőnek az épsége.

A fent említett nyugati példát én is megtapasztaltam, és megtanultam megállni a zebrák előtt külföldön. És amikor én voltam a gyalogos nekem ez nagyon jól esett, de igyekeztem ezzel sohasem visszaélni.

Régebben a gyalogosok összevárták egymást a zebránál és tömegesen indultak neki miután a kocsik is el tudtak haladni, vagyis autós a gyalogossal együtt együttműködve közlekedett. Én is pl. ha nyomógombos lámpás kereszteződésnél vagyok megvárom a kocsisor elhaladtát és csak akkor nyomom meg a gombot.
De rengeteg gyalogos és kerékpárost sajnos egyáltalán nem érdekli, hogy mi történhet azzal a kocsival, és sofőrjével, aki elé közvetlenül kihajt, kilép.

pl.: zebrán piros lámpánál kerékpáros áthalad, erre én utána kiáltok, hogy ez kocsival 100 eFt, mire a kerékpáros tesz egy ... megjegyzést. A gyalogosok a zebra mellett beszélgetnek, ahol nekem keresztül kellene haladnom, de ha egy térfigyelő felveszi amint én áthajtok a zebrán és utána a két gyalogos rálép a zebrára, mi a garancia, hogy engem nem bírságolnak meg. A két gyalogos mit válaszolt amikor megkérdeztem őket: Nem foglalkoztak velem. Este 4-es főúton kivilágítatlan kerékpárost elgázoltak. Egy biztos: lehet, hogy a sofőrt később felmentik, de addig is nagyon meg fogják hurcolni, és a lelkiismerete sem lesz nyugodtabb.

Szerintem mindenki (mind gyalogos, mind kerékpáros és sofőrök) százával tudnának hasonló példákat felhozni. A baj a nem törődéssel van. Amíg Magyarországon az emberek nem gondolnak a másikra, addig semmilyen jogi szabályozás nem lesz megoldás. Ha az emberek odafigyelnének egymásra az utakon, akkor jogi szabályozás sem kellene, mert mindent megoldanának a közlekedők ésszerűen.

Kíváncsi lennék arra, hogy ha a jármű sofőrökre komoly büntetéseket lehet kiróni (30.000 - 300.000 Ft), vajon milyen büntetést kap egy gyalogos és egy kerékpáros ha balesetet okoz, és mi akadályozza meg őket a baleseti helyszín elhagyásában (cserbenhagyás) ????

Bocsánat a hosszú hozzászólásért ...
Legjobb Komment

Nsumax
2012-02-10 22:46:07

Ez mind szép és jó hogy a KRESZ majd mindent szabályoz csak a való életben ez ált. nem mindig működik ahogy a cikk vége is utal rá, főleg a mai kollektív idegállapotot figyelve ("dübörgő" forradalmi unortodox gazdaságunknak is hála ), nekem erről a szabály az szabály inkább az "önkéntes rendőrök" jutnak eszembe tudjátok belső sávban hetvenes táblánál ötvennel "dönget" majd én móresre tanítok mindenkit felkiáltással , persze ezzel nem a szabályok be nem tartására buzdítok, csak talán az éremnek van másik oldala is, de azért egy kicsit tekintsünk el a gonosz motoros/autós sztereotípiától amiben persze van igazság , de azért aki nap mint nap vezet, főleg a fővárosunk legnagyobb lekvárjában azért az tapasztalja, hogy a gyalogosok is tudnak igen "meglepő" dolgokat produkálni pl. szürkületben gyér kivilágításnál nem biztos hogy jó ötlet kiugrani mégha zebrán is a kocsik elé mert elsőbbségem van, ez kanyarodáskor is igaz, mert nem biztos hogy észrevett miközben a szemebejövőket figyeli főleg egykét vízfejű tintanyaló "közlekedéstudós" -pedálos moszkvicson kívül,talán eddig csak áramot vezetett - által megalkotott kereszteződésben, a bringásokról nem is beszélve kedvencem amikor a kocsisorral párhuzamosan a járdán tekerő okoska egyszercsak gondol egyet és a zebránál bevág a sor elé hogy neki úgy is elsőbbsége van (igaz hogy csak áttolhatná, de inkább ezt hagyjuk) aztán vagy kiadja, vagy nem, ha meg csak páran egymásba csúsznak ő szépen elegánsan odébb áll.
Persze egyetértve a cikkel én is próbálom mindig megadni az elsőbbséget, de mivel nem vagyok gondolatolvasó és nincs beépített "infraszűrő "a szememben mint Schwarczinak a Terminátorban így lehet, sőt talán biztos hogy én is voltam szabálytalan nem is egyszer, csak eddig szerencsém volt, bocs hogy hosszú lett
A motoros "mentőangyaloknak" meg minden tiszteletem!!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >



Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Szerkesztőség: 1056 Budapest, Szerb u. 17-19. | Tel: 445-3022
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Aprilia RS 50 Honda CBR 125 R Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 DiTech Factory R Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Aprilia SR 50 LC - 1997 Yamaha Vmax 2009- Honda XL700V Transalp Kawasaki Ninja 250 R Honda CBF 600 S 2008- Honda VTX 1800 Yamaha TDM850 1996- Suzuki SV650 2003- Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Kawasaki KLR650 / R Yamaha XV535 Virago Honda CBF125 2009 Suzuki GSX-R1000 K9 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Suzuki DL650 V-Strom Yamaha SR125 1997- Honda CB600F Hornet 2005- KTM 990 Supermoto T 2009 Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda VTR250 2009 Suzuki B-King Suzuki GSR 600 Suzuki GSX-R 600 K8 BMW F800GS 2008 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Honda CBR600RR 2005-2006 BMW S 1000 RR Honda VFR 800 2003- Yamaha XJ6 2009 Yamaha BT1100 Bulldog Triumph Tiger 1050 Kawasaki ZX-10R KTM 990 Super Duke 2008 Kawasaki Z750 2008 Kawasaki ER-6n 2009 Kawasaki ZX-6R 2009 Honda CB 1000 R Kawasaki ER-6n