hirdetés
2009-11-06 , Írta: Mező János, Képek: Mező János
Bookmark and Share Megosztás Iwiw-re.

Zársebesség, mélységélesség és egyéb titkok. Ha tudatosan alkalmazza a különböző beállításokat, sokkal jobb képeket fog készíteni.

Az előző részben tisztáztuk az alapfogalmakat, mint például zárszerkezet és rekesz, tisztáztuk azt is, hogy a filmre vagy lapkára jutó fény mennyiségét a rekeszátmérő és a zársebesség együttesen határozzák meg. Arról is szó esett, hogy mikor használjunk nagy és mikor kisebb zársebességet.

Említettük, hogy a korszerű fényképezőgépek több lehetőséget kínálnak az expozíciós értékek meghatározásához, mint például a zársebesség-előválasztásos vagy a rekeszérték-előválasztásos programmód. Az előbbinél magunk állítjuk be a zársebességet, és a gép programja számolja ki a helyes rekeszértéket, míg a második esetben mi választhatunk rekeszértéket, és a készülék adja hozzá a helyesnek vélt zársebességet. Ismétlésként hadd emlékeztessük Önöket arra, hogy a nagy zársebesség esetén kisebb a gép vagy a téma bemozdulásának veszélye, és ha mozgást fotózunk, akkor ez befagyasztja, kimerevíti a mozgást. A kis zársebesség esetén a mozgó téma életlen lesz, ez azonban nem mindig hátrányos.

A kép nagy zársebességgel készült, nincs dinamikája (f5,6, 1/500 sec)

Ha a mozgást, a dinamikát akarjuk érzékeltetni, akkor ez lehet az egyik helyes út. Általában szerencsésebb, ha ilyenkor a háttér éles és a mozgás gyakorlatilag ebben a statikus keretben zajlik. Ha a kép minden pontja életlen, az általában az elrontott fotó képzetét kelti. Ugyanakkor lehet a teljes elmosódottság szándékos is, ez szintén a rohanás érzetét keltheti.
A mozgások fotózásának másik – sok gyakorlást, nagy rutint kívánó – módja a követő vagy behúzott technika, idegen szóval a svenkelés. Ekkor a fotós pontosan követi az előtte általában horizontális irányban mozgó témát – mivel mi motorosok vagyunk, hadd legyen ez a mozgó téma egy motoros – és így exponál. Ekkor – ha pontosan követtük a motoros mozgását, nem „húztuk” gyorsabban vagy lassabban a fényképezőgépet, akkor a motoros tű éles, a háttér pedig megfelelő zársebesség megválasztása esetén vízszintes irányban elhúzott, elmosódott lesz a képen. A kérdés csak az, hogy mennyi legyen ez a „megfelelő zársebesség”. Minél kisebb (tehát minél tovább van nyitva a zár), annál elmosódottabb lesz a háttér, de vigyázzunk, ha nem követjük hajszálpontosan témánk mozgását, akkor a motoros sem lesz éles. Az is kérdés, hogy mennyire akarjuk megmutatni, sejttetni a motorozás környezetét, vagy éppen teljességgel el akarjuk kenni azt és csak a dinamikára akarunk koncentrálni, hiszen ezek a szándékok fogják megadni a helyes zársebességet.

Kis zársebességet használva a háttér elmosódott (f10, 1/200 sec, ISO 100)

Természetesen a háttér bemozdulása függ a motoros sebességétől is. Nagy sebességnél használhatunk nagyobb zársebességet is, ennél a tempónál azonban nehezebb kísérni a témát. Motorost pontosan követni még a leggyakorlottabb fotósoknak sem egyszerű feladat. 1/250 másodperccel exponálva a felvételek egy részénél nem lesz éles a fő motívum, mi, itt a Motorrevünél általában 50–80 km/órás sebességnél 1/250, 1/320 másodperccel szoktunk behúzott felvételt készíteni. Ennél a háttér már megmozdul és a felvételek nagy részén a motoros is éles lesz. A professzionális gépek és objektívek sok más mellett e téren is jobbak olcsóbb társaiknál: pontosabb és gyorsabb a követő autofókuszuk. Ezek menet közben általában nem „veszítik el” a témát, ami a közép- vagy alsókategóriás társaiknál gyakran előfordul.

Profi fotós munkája drága professzionális felszereléssel, nagyon kis zársebességgel (f8, 1/60 sec, ISO 100)

Nagy segítségünkre lehet az igényesebb készülékekbe vagy objektívekbe épített képstabilizátor is, hogy a többmilliós giroszkopikus külső gépstabilizátorról már ne is beszéljünk. A képstabilizátor működésére nem térnénk ki, lényegük, hogy bizonyos határok között kompenzálják a kéz remegését, a téma bemozdulásával azonban ezek a szerkezetek sem tudnak mit kezdeni. A professzionális objektívekben olyan – két irányban működő – IS-t (Image stabilizer) találunk, amelyeknél a vízszintes stabilizáló funkció kikapcsolható, míg a függőleges bekapcsolva marad. Ezt a funkciót pontosan a svenkeléshez fejlesztették ki.

A jó behúzott képek készítéséhez hatalmas segítséget nyújtanak a modern fényképezőgépek gyors autófókuszai. Ezek nélkül csak nagy szerencsével vagy hatalmas rutinnal készíthetők éles behúzott felvételek.

Ezzel ismét egy új fogalom bukkant fel, az élességállítás. Az elkészített felvétel akkor lesz éles, ha a téma képét pontosan a film síkjára képezi le a fényképező objektívje. Az élességet a jobb gépeken beállíthatjuk kézzel is, bár a legtöbben az automatikus élességállító szolgáltatásra, az autofókuszra hagyatkoznak. Ennek működési elve sem a mi témánk, legyen elég annyi, hogy a kép kontrasztjának érzékelése alapján történik. Működését az exponáló gomb félig történő lenyomásával aktiválhatjuk, majd azt még jobban lenyomva bekövetkezik az expozíció. Egészen pontosan a gomb félig lenyomásakor a gép élességet állít, expozíciós értéket számít, majd ez után, a gomb teljes lenyomásakor exponál.

f2,8, 1/1000 sec, ISO 100 - f8, 1/320 sec, ISO 100
Balra nagy rekeszátmérővel, kis mélységélességgel készített felvéte. A háttér kellemesen semlegessé vált. Jobbra szűkebb rekesszel élesebb, kevésbé semleges hátterű kompozíció

A korszerű masinákban több autofókuszpont is működik, amelyek közül mi magunk is kiválaszthatjuk, hogy melyik működjön.
Az autofókuszhoz kapcsolódik az igényesebb gépek esetében még egy szolgáltatás, a már említett követő autofókusz, amelynél az exponálógombot félig lenyomva és nyomva tartva az aktív fókuszpont „megfogja” a témát és ettől kezdve folyamatosan utána áll, vagyis a kép folyamatosan éles marad.

A behúzott képek készítésénél – amennyiben gépünkön van ilyen funkció – érdemes a sorozatfelvételi módot választanunk. Ekkor másodpercenként többször is exponál készülékünk. A gyengébb képességű kamerák 3, a jobbak 5, a legjobbak 7 vagy még több expozíciót is készítenek egyetlen másodperc alatt, miközben követő autofókusz esetén a kép folyamatosan éles marad. A fotósnak nincs is más dolga, mint pontosan követni a mozgó témát, a motorost.

f9, 1/250 sec, ISO 100

Fent a motor nekimegy a képkeretnek. Alul van elegendő hely a motor előtt, amibe "belemehet".

f11, 1/200 sec, ISO 100

Mozgást ábrázoló fotó készítésekor arra is ügyelnünk kell, hogy a témát hogyan helyezzük el a képen belül. Nem szerencsés az olyan beállítás, ahol alanyunk „nekimegy” a kép szélének. A mozgó objektumot úgy állítsuk be, hogy legyen előtte egy kis tér, amibe belemegy. Ha előtte is és mögötte is hagyunk szabad teret, hogy ne legyen túl feszes a kép, akkor előtte és ne pedig mögötte legyen a több tér. (A képszerkesztési alapelvekről a későbbiekben lesz szó.)

Fotózásról szóló cikkünk első részében arról volt szó, hogyan válasszunk zársebességet, most pedig lássuk, hogy milyen hatása van a rekeszérték megváltoztatásának. Hogy a fénymennyiség szabályozásának egyik eszköze, azt már tudjuk. De mire jó még? Hogy ezt is megtudjuk, újabb fogalommal kell megismerkednünk, a mélységélesség fogalmával.

A mélységélesség fogalma úgy érthető meg a legegyszerűbben, ha magunk elé képzelünk egy fésűt vagy egy radiátort. A mélységélesség megszabja, hogy hány egymás mögött sorakozó fésűfogat vagy radiátorszelvényt látunk egyidejűleg élesnek. Nagy mélységélességről akkor beszélünk, ha több, kis mélységélességről pedig akkor, ha kevesebb fogat, illetve szelvényt látunk élesnek.

TIPPEK
  • a svenkeléshez: exponálás után kísérje tovább a témát gépével! Úgy helyezkedjen el, hogy teste ne csavarodjon az exponálás pillanatában!
  • ha a mélységélességgel akar játszani: válassza gépe rekesz-előválasztásos - Av - vagy manuális - M - üzemmódját!

A fotográfiában a mélységélességnek rendkívül fontos szerepe van. Általa kiemelhetjük vagy elmoshatjuk a tér bizonyos sávját, ezzel a figyelemirányítás egyik fontos eszköze lehet. A mélységélesség tudatos használatához meg kell ismernünk az összefüggéseit. A mélységélesség függ például az alkalmazott rekeszátmérőtől. Minél nagyobb rekeszátmérőt használunk egy kép megkomponálásakor, annál kisebb lesz a képen a térnek az élesen leképződő szelete. Természetesen ez fordítva is igaz, minél kisebb blendeátmérőt használunk, annál nagyobb lesz képünk mélységélessége.

Tehát: 2.8-as (vagyis tág) rekesznél kisebb mélységélességet kapunk, mint 22-es (szűk) rekeszállásnál. A kis mélységélességnek akkor vehetjük hasznát, ha témánkat ki akarjuk emelni a környezetéből. Ekkor kis mélységélességgel fotózva a fő motívum éles, míg az esetleg zavaróan kusza háttér pedig kellemesen elmosódott lesz, így figyelmünket maradéktalanul a témára összpontosíthatjuk.

A mélységélesség további összefüggéseit következő számunkban boncolgatjuk.




FeR1
2009-11-29 22:45:57

Amióta ezeket a cikkeket olvasom, sokkal jobb képeket készítek. Köszönöm a segítséget!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Szerkesztőség: 1056 Budapest, Szerb u. 17-19. | Tel: 445-3022
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Aprilia RS 50 Honda CBR 125 R Yamaha YZF-R1 2009 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia RS 125 Aprilia SR 50 LC - 1997 Aprilia SR 50 DiTech Factory R Honda XL700V Transalp Yamaha Vmax 2009- Suzuki DL650 V-Strom Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Kawasaki Ninja 250 R Suzuki SV650 2003- Suzuki GSX-R1000 K9 Honda CB600F Hornet 2005- Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda VTX 1800 Honda CBF500 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Yamaha XV535 Virago Suzuki Intruder C 1800 R Suzuki GSR 600 Honda CBF125 2009 Moto Guzzi V7 Classic 2008 KTM 1190 RC8 R 2009 BMW S 1000 RR 2010 Yamaha XJ6 Diversion 2009 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Triumph Tiger 1050 Kawasaki ZX-10R Honda VFR 800 2003- Yamaha SR125 1997- Kawasaki Z750 2008 Kawasaki KLR650 / R Suzuki GSX-R 600 K8 Kawasaki ER-6n KTM 990 Supermoto T 2009 MV Agusta F4 Yamaha XT1200Z Super Ténéré BMW R 1200 GS 2010 Suzuki B-King Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro BMW F800GS 2008 Kawasaki ER-6n 2009 Honda VTR250 2009 Yamaha XJ6 2009 Honda CBR600RR 2005-2006
És ezt olvasta már?Bezár