hirdetés
2008-12-17 , Írta: Mező János
Bookmark and Share

Nem elég a gazdasági helyzet és az életszínvonal, nem elég a 2006-os augusztus huszadikai vihar, valamint az általános rosszkedvem, most még erről is egy kormány tehet. Erről a motorról...

    Ez is egy kormánnyal kezdődött… Igaz, ez egy másféle kormány. Nincs ellenzéke, és nem kell törődnie az EU-val sem, viszont van egy gazdája. Úgy hívják, hogy Hulin Zsolt.

    Zsoltnak van egy gépműhelye, amelyben már eddig is rengeteg motorépítéshez szükséges alkatrész készült el, és ugye volt neki ez a kormánya. Ezt Zsolt jobban szerette, mint azt a másikat, mert ez az ő kezében volt. Ez nem döntött az ő sorsa felől, pedig milyen furcsa dolog ez a kormányokkal, azok általában döntenek a gazdáik sorsáról, és elég sokszor ez nem is tetszik annyira gazdáiknak.


    Szóval Hulin Zsolt egyszer a hóna alá vette ezt az ő kormányát, elment vele a Kickstarter Choppershez, és azt mondta nekik:
- Itt van ez a kormány! Szeretnék hozzá egy motort. Egy épített motort.
A kickstarteresek ismerték ugyan Zsoltot, a gépműhelyes embert, hiszen már nem egy munkán dolgoztak közösen, most mégis néztek egy nagyot. Eddig ugyanis fordítva zajlottak az események. Mármint, hogy nem ők mentek el a kormányos emberekhez, hogy építsenek nekik motort a kormányukhoz, hanem először építettek egy motort, amihez később gyártottak egy kormányt. Biztosan értik a Kedves Olvasók…

    Mint mondtuk, a kickstarteresek néztek egy nagyot, de azért nem túl sokáig, hiszen a megrendelő az megrendelő, még akkor is, ha szerintük fordítva kezd a dologhoz. A megbeszélések egy tatai sörözőben folytatódtak. Ebben a sörözőben az egyik ablak előtt lógott egy bizonyos kék függöny. Tudjuk, hogy különös, de a leendő motor sorsa ezen a titokzatos kék függönyön állott, vagy bukott. A kék függöny – nevéhez és szerepéhez méltó módon - úgy függött fölöttük, mint Damoklész kardja. Ha elszakad a lószőrszál, nem lesz motor. Ugyanis Hulin Zsolt, a gépműhelyes ember arra a kérdésre, hogy milyen motort szeretne a kormányhoz, ezt válaszolta:
- Olyan kéket, mint ez a függöny!
    Csönd ereszkedett a kocsmára! Majd kickstarteres Zsolt halkan megszólalt:
- Ilyen színű motort akkor sem fogok építeni, ha most azon nyomban megölnek.
    Ismét dermedt csönd! Megszületik a motor, vagy sem? A némaságban egymásnak feszül a két akarat, láthatatlan erők mérkőznek, kék villámok sercegnek közöttük! A kocsmáros kezében elpattan egy pohár… Látott ő már ilyet. De hát hiába mondta nem egyszer az asszonynak: az a függöny egyszer még bajt hoz rájuk. Rég le kellett volna szednie.
A gépműhelyes Zsolt végül lassan kifújta a levegőt:
- Hát jó, legyen. Szabad kezet kapsz!

    A kickstarteresek – élve a frissiben kapott szabad kézzel – munkához láttak. Alapul egy vadonatúj, gyári állapotú Softail Springer szolgált, ugyanis a leendő motor formavilágát – valljuk be – a kormány már determinálta, és ettől az iránytól csak súlyos esztétikai bűncselekmény árán lehetett volna eltérni. Rengeteg tennivalójuk akadt. Úgy döntöttek, hogy a gyári tankot fogják átalakítani. Szétvágták, kalapálták, hegesztették, és az eredmény egy tíz centiméterrel hosszabb, ívelt aljú, filigrán tank lett, amely teljes terjedelmében látni engedte pompás erőforrást. Az ülést eltávolították, az alatta lévő akkumulátort és elektronikát elrejtették, helyére csodaszép és klasszikus kinézetű tekercsrugókon nyugvó lengőnyerget készítettek. Készítettek, és nem vásároltak! A sárvédőtartó konzolt levágták, és helyére újat formáltak, amely illik a mértéktartóan kiszélesített hátsó kerék fölé boruló, 50-es éveket idéző sárvédőhöz.

    A két kerék a cég munkája, a Zodiac acélfelnihez maguk készítik a nyolcvan küllős, 2002-es TwinCam tengelyen és golyóscsapágyakon forgó, megerősített agyat. A softail lengővillát a gyári darabból alakították át, és látták el a saját gyártású tengelyvéggel. A kerék szélességénél egy mostanában kevéssé használt mérethez nyúltak: 200 mm. Ez szélesebb, mint az újabban divatos retro motorok virsligumijai, és keskenyebb a 280-300-as abroncsokat viselő high tech gépekéinél. A szélesebb gumihoz 12 mm-rel kijjebb kellett helyezniük a primér hajtást.


    A hátsó kerékagy érdekessége még a baloldali féktárcsa-szíjkerék kombináció, amely annak a bizonyos tatai gépműhely tulajdonosának, Zsoltnak a keze munkája, csakúgy, mint a motoron található összes gépmunka. A kereket így jobb oldalról nézve semmi nem takarja, hacsak a nyílegyenes, enyhén fojtott Vance&Hines kipufogócsőről nem beszélünk. A kipufogócsövek a két blokk közé terelik a tekintetet, ahol egy ékszernek is beillő, lamellás rendszerű nyitott Zodiac légszűrőházat találunk. Ezen keresztül kapja a Dynojet tuninggal ellátott karburátor az éltető levegőt.
Első pillantásra feltűnik valami szokatlan rend a motoron: az összes kábel, vezeték, bovden a kormány belsejében fut. Ehhez a Kickstarter saját gyártású belső gázadapterét használja, és utólag felszerelt Pro1 hidraulikus kuplunggal is ellátta a váltót. A kormánybelsőben megbúvó huzalok, csövek miatt újdonságként nem fém, hanem vékony, de nagy falvastagságú műanyag hidraulikacsöveket használtak, a kormányon lévő PM kapcsológombokhoz Hulin Zsolt saját készítésű armatúráját párosították. A kuplung- és fékkarok PM gyártmányúak, a lábtartórendszer úgyszintén.


    Végezetül nem maradt más hátra, mint hogy megemlítsük az első kereket lassító féknyereg PM tartókonzolját, valamint a 21 colos kerékre szorosan illesztett, nem kevesebb, mint nyolc helyen szétvágott-hegesztett karcsú sárvédőt, valamint azt a tényt, hogy a motor klasszikus jellegét hangsúlyozó – nem kék(!!!) – fényezését Nanu készítette.
És igen, ezt a kormányt szokták „apehanger”, vagyis „majomkapaszkodó”-ként emlegetni. 





A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki ER-6n Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár