hirdetés
2009-10-01 , Írta: Moldvai Tibor
Bookmark and Share

A konkurencia nyomására Csepelen is sürgetően érlelődött a gondolat, hogy a teljesítményt 20 lóerő fölé kell emelni, ezért 1964 tavaszán feladatul tűzték ki egy kéthengeres típus kialakítását.

Balogh Gyula, a gyár főmérnöke és Szenté Gyula, a kísérleti üzem vezető mérnöke sokoldalú fejlesztési kutatást végzett. Több japán modell alapos tanulmányozása után főbb vonásaiban azokkal azonos, de részleteiben egyéni konstrukciót alkottak, amely a „keresztségben" a P 20 megnevezést kapta.

A 25 db-os nullszéria 1967 végére készült el. A gépeket kíméletlen nyúzópróbának tették ki, hogy alaposan kipróbált szerkezeti részek kerüljenek sorozatgyártásra, A gyári teszteket követően a kereskedelem szakembereit is bevonták a próbákba, hogy az új típus forgalmazási feltételei a lehető legjobbak legyenek, (Magam is így lettem részese több vizsgálatnak és személyesen tapasztalhattam, hogy a gyár nagyon alaposan készült fel az új típus bevezetésére.)

A szándék megvalósítása során sajnos nem mindegyik bedolgozó cég tudott a kívánt szinten megfelelni. Noha az egri Finomszerelvény gyár, mely az eredeti MIKUNIkarburátorral szinte minden részletében egyezőt kezdett gyártani, teljes igyekezetével azon volt, hogy a keverékképzésben a japán mintával azonosat produkáljon, eleinte nem nagyon boldogult. A gyújtásrendszer gyártója pedig sok későbbi P 20-as tulajdonosnak keserítette meg a szájízét.

Az első vevők 1968 telére vehették birtokukba a régen várt modellt és nagy gyönyörűséggel „énekeltették" a rendkívül fürge ötsebességest. A henger és a hengerfedél közötti alumínium távtartó gyűrű eltávolításával a sűrítést meg lehetett növelni, így az egyébként 86 oktános benzin-ellátást 92-esre módosítva 20 lóerő helyett 22 lett a teljesítmény.

Alighogy megindult a sorozatgyártás, máris új terveket szövögettek és valósítottak meg a kísérleti műhelyben. Ezek egyrészt a futó típus csiszolására, másrészt alapvető módosításokra vonatkoztak, így jött létre a „félbevágott" P 175, ami valójában a P 20 aljára és fele forgattyústengelyé-re épült és 175 cm3-es hengerrel 14 LE-t teljesített, vagy a P 350, aminek az alja a P 20-asé volt, de a hengerek össztérfogata 324 cm3, teljesítménye pedig 11:1 sűrítés esetén 32 LE-t ért el 7000 fordulaton.

A P 20 alapjainak felhasználásával és a P 10 részeinek keverésével újabb modell keletkezett, a P 11, amelynek főbb ismérvei a P 20 váltója, a módosított P 10 forgattyús tengelye és az öntöttvasperselyes alumíniumhenger.

Az utoljára gyártott motoroktól a kereskedelem engedmények adásával igyekezett gyorsan megszabadulni

Az új modellek sorában még sorozatgyártásra került a P 2l-es is, de ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy Csepelen a motorkerékpárok gyártása felett meghúzták a lélekharangot.

A szerelőszalagról az utolsó Pannónia, a 689 039 számú P 20 Luxus típus 1975-ben gördült le. Magyarországon megszűnt a motorkerékpár gyártás.

Címkék:  csepel , pannónia , magyar motor



freazer
2010-01-30 16:48:16

vennék egy jó állapotut nosztalgiázni

kissmogorva
2009-12-06 21:56:43

a mecsek szerpentinjein en is koptattam a 21 es gumijait

FeR1
2009-11-26 18:44:33

Mekkora élmény lehetett egy ilyenen lovagolni...vagy csak nekem lenne az? Nem hinném

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki ER-6n Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár