hirdetés
2009-04-01 , Írta: Szabó Zoltán
Bookmark and Share

Immár egészen bizonyos, hogy az elkövetkezendő évadban Talmácsi Gábor ott lesz a 250 gyorsasági világbajnokság rajtrácsán, miután a Balatonring Team szponzorainak köre bővült.

A Balatonring Team a tavalyi 125-ös csapat tagjaiból áll, így Gábornak az egyetlen újdonság maga a motor, amely immár 250 cm3-es. Gábor és a csapat nagyon tudatosan végezte a teszteléseket, nem mindig a legjobb időre hajtva, inkább arra fektették a hangsúlyt, hogy a lehető legtöbb szituációban kipróbálják magukat és a technikát. Az eddigi tesztek után, úgy gondolom nyugodtan kijelenthetjük, hogy igazán semmi szégyelnivalója nincs a csapatnak, hiszen Gábor szinte mindig az élbolyban volt.

A csapat és a szponzorok igencsak bizakodva tkintenek a jövőbe, terveik szereint sikerül az első ötben végezni majd. Azt hiszem ezzel az eredménnyel mindannyiunkat nagyon boldoggá tennének. Az első két versenyen még csak egy motor áll majd Talma rendelkezésére, míg a tervek szerint Jerezben már mind a két motor ott lesz.




Néhány dolog Talmácsi Gáborról

Első verseny: 1986
Első Grand Prix: 2000, Grand Prix of Czech Republic GP, 125cc (Honda)
Első győzelem: 2005, Grand Prix of Italy GP, 125cc (KTM)
Első pole pozíció: 2005 Grand Prix of Japan, 125cc (KTM)
Győzelmek: 9
Dobogós helyezések: 25
Pole pozíciók: 10
Grand Prix versenyek száma:130 a 125cc kategóriában

Talmácsi Gábor motorjának adatai:



Kétütemű, kéthengeres V motor. Száraz, többtárcsás kuplung, hatfokozatú váltómű. Két 42 mm-es torokátmérőjű Dell'Orto karburátor.
Hengerűrtartalom:
Furat x löket:
Sűrítés:
Teljesítmény:
Tömeg:
Tank térfogat:
250 cc
54 x 54 mm
16:1
110 LE
98 kg
23 l

 

Címkék:  balatonring , Talmácsi Gábor



A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár