hirdetés
2008-09-14 , Írta: Joachim Sauer, Képek: Jörg Steenbock és Joachim Sauer
Bookmark and Share

„Az út le van zárva” – a szavak sajnálkozás nélkül hagyják el Margaret, a Lancelin útmenti fogadó pénztárosának ajkait. Visszakényszerülünk az aszfaltra? Hiszen annyira vártuk azt a percet, amikor KTM-jeinkkel végre lefordulhatunk a burkolt útról, és terepet érezhetünk a kerekek alatt! Margaret, akinek világos, jellegzetesen ausztrál arcán még több a szeplő, mint ahány csillagot számlálunk a déli égbolton, még hozzáfűzi: Homokvihar van, nem tudtok átmenni a dűnéken!




Nem telik el fél óra, és megtudjuk, miről beszélt Margaret. A szél az összes nyomot elfújja. Hófehér dűnék, amerre a szem ellát, nyugat felől dühöng a felkorbácsolt Indiai-óceán. És pontosan itt találjuk meg a legjobb utat. A vízhez közel haladunk a nehéz homokban. A várva várt élvezet hamarosan izzasztó küszködésbe csap át teletankolt és csomagokkal megpakolt motorjainkkal. Szerencsére minden egyes méterrel jobban belejövünk a dologba. Gyorsan megtanuljuk, hogy a sebesség növelésével – szinte mint a vízisíelésnél – az első kerék egyszerre csak felúszik a homok tetejére, és az egész fogat stabillá válik. Lassan felbátorodunk, és már több mint 80-nal száguldunk a strandon, míg hirtelen egy hatalmas kiugró szikla arra nem kényszerít, hogy megváltoztassuk az útvonalat. A tükörsima strand helyett át a dűnéken, fel és le. Puha, alattomos homokban. A végtelenül hosszúnak tűnő fél nap után szerencsére jön a megkönnyebbülés: a kavicsos földút. A GPS segítségével egyenesen a kiszemelt cél, a Pinnacles felé tartunk. Ezernyi világospiros mészkőtű mered az ég felé, akár ötméternyire is kimagasodnak az élettelen földből. Bizarr formáik akár egy sci-fi-szerző agyában is születhettek volna.

Visszatérünk az 1-es főútra – kísérőjármű hiányában sajnos a műút az egyetlen választásunk –, az elszórt települések és út menti fogadók közötti távolság gyakran végtelennek tűnik. Az álmosító messzeség és a széles aszfaltcsík egyhangúsága lassan rémálommá válik nekünk, hardendurósoknak.

Az út mentén számtalan jobb sorsra érdemes kígyót, emut, marhát és kengurut találunk. Holtan, autók és a road trainek, a tizenkét tengelyes kamionszerelvények bűntetteinek tanúságaként. A bomló hús szinte elviselhetetlen szaga időről időre bekúszik a sisakon át az orrunkba.



Elhagyjuk a bitument – ahogyan itt az aszfaltozott utat nevezik – és földutakat keressünk. De újra szembesülnünk kell azzal, hogy „The road is closed“. A part mellett állítólag nincs más összeköttetés Carnarvon és Coral Bay között. A helybéliek tanácsa ellenére mégis letérünk az útról az óceán felé. Még nagyon messze vagyunk a tengertől, amikor magasra törő vízoszlopokkal találkozunk. Ezek az úgynevezett blowhole-ok. A víz hullámtöréskor átpréselődik a sziklák keskeny nyílásain. A függőlegesen akár 20 méterre is feltörő vízoszlopok a tenger hihetetlen erejét demonstrálják.

Valamivel északabbra utunk egy nagy, türkizszínű öbölben ér véget. Egy magányos halász azt tanácsolja, hogy néhány kilométernyit menjünk a strandon, aztán a dűnék mögött valószínűleg rátalálunk az útra. Az erőt próbáló dűnék legyőzésétől büszkén valóban találunk valami halvány kis nyomot. Örömmel tölt el bennünket a tudat, hogy a délutánt minden bizonnyal számtalan kenguru és emu társaságában fogjuk tölteni.

Előttünk fekszik a Ningaloo Reef. Az álmos Coral Bay-ben a 260 kilométer hosszú korallszirt 100 méternyire megközelíti az öblöt. Több mint 220 koralljával és 500 halfajával állítólag még változatosabb, mint a  Nagy Korallzátony. Ráadásul távolról sem olyan zsúfolt. Búvárszemüveggel és pipával merülünk a kristálytiszta vízbe. Az előttünk feltáruló képekről csak olyan banális szavakkal tudok beszélni, hogy „csodálatos” meg „elképesztő”.



Hihetetlen színek, hatalmas halak, érinthető közelségben. Éppen komótosan odébbsétáló óriásteknőst figyelünk, amikor Jörg izgatottan megveregeti a vállamat. A közvetlen közelünkben felbukkanó kíváncsi szirticápa nem kis pánikot kelt, világbajnokot megszégyenítő tempóval menekülünk.

Később a parttól a mélyen a szárazföld belsejében fekvő Mount Augustus felé vezető téglaszínű homokúton egyetlen járművel sem találkozunk. Nem járhat túl sok ember ezen a vidéken! Még ennél is kevesebben tudják, hogy ez a világ legrégebbi összefüggő „kavicsa” – jó 1650-1750 millió éves! Növényzet borítja, ezért nem annyira látványos, mint a híres Ayers Rock. A gerinc a felhőkbe vész, fuvallatok borzolják a durva spinifexfüvet. A civilizációtól és a tömegturizmustól távol – lenyűgöző és félelmetes egyszerre.

Nyugat-Ausztrália számtalan természeti szépséget kínál. Ebből is kiemelkedik a Karijini Nemzeti Park. Mélyen a vasércéről ismert Pilbarra szívében mindenekelőtt elképesztő színeivel varázsol el minket: a kövek intenzív, néha szinte feketébe hajló pirosa virít a mélykék ég előtt. A mindenhol jelen lévő spinifexfű aranyos színe élénk kontrasztot alkot a számos tavacska élénk zöldjével. Mindezt pedig körülveszik a fénylő fehér törzsű eukaliptuszfák.

Ausztrália, akár egy képeskönyvben. A látványos, mély kanyon frissítően hűvös vizével egy időre elfeledteti velünk szoros útitervünket. Azt, hogy ez a terület különösen gazdag állatokban, kis híján szó szerint a saját bőrömön tapasztalom meg: útban az egyik csábító tavacskához (tehát már fürdőnadrágban), csak néhány centiméterrel kerülöm el egy jól álcázott King Brown kígyó halálos mérgét. Ez a kígyó a legveszélyesebb három faj egyike. Kevés esély lett volna arra, hogy a még hátralévő fél órámban élve kijutok a kanyonból.

Az Indiai-óceánnál kénytelenek vagyunk megállni fürdeni. Magas pálmák árnyékában tartjuk meg utolsó pihenőnket a tengernél. Aztán a strandnál kelet felé elhagyjuk az Eighty Miles Beach-et. Egy közép-európainak szinte elképzelhetetlen a magány.

Négyezer megtett kilométer után viszont már vágyunk némi civilizációra. Derbyben utunk során először jó hotelben szállunk meg, igazi ágyban alszunk, amelyek ráadásul még tiszták is.

Derby legfeltűnőbb jellegzetessége a számtalan terhesnek látszó baobabfa. Közülül a leghíresebb, a Prison Tree, már ezer éves is elmúlt, kerülete meghaladja a 14 métert, és belül üreges. Korábban a fehérek – talán nem igazán célszerűen – fogdának használták, és esetenként akár húsz őslakót is fogva tartottak benne.



Derby a Kimberleys legnyugatibb ellátóállomása. Ez a terület az ausztrálok számára valamiféle tiszteletet parancsoló, Németország méretű terület, amelyet még nem is ismernek teljes egészében. Decembertől nagyjából áprilisig ez a trópusi mélyföld teljesen víz alá merül és így el van vágva a külvilágtól.

Ilyenkor egyetlen tónak fest, amelyből itt-ott szigetek emelkednek ki. Ezeken állnak az úgynevezett Cattle Station-ok. Gazdaságok, de méretük akár egy egész megyéé.

Mielőtt hosszú időre elbúcsúznánk a lenyűgöző tájtól, felfrissítjük készleteinket. Konzervek, víz és mindenekelőtt benzin kell a következő 600 kilométeres szakaszhoz. KTM-jeinket pedig a biztonság kedvéért felszereljük két új Metzelerrel.

A Kimberleys szívébe vezető, majdnem 700 kilométer hosszú legendás Gibb River Road bejáratánál a változatosság kedvéért újra egy táblát találunk: „Az út lezárva. Benzin nincs”.

Minél messzebb jutunk a Kimberleysbe, annál jobban megváltozik a növényzet. A táj dombos, fás szavannává változik. Sok fű és magányosan álló eukaliptusz- és majomkenyérfák, meg bokrok. Csak az elefántok és a zsiráfok hiányoznak. A mélyedésekben még magasan áll a víz így az esős évszak vége felé. A folyómederben földbarna iszap áramlik, maga a Gibb is több száz méteren át víz alatt van. Meglátogatjuk a Bell Gorge szakadékot a King Leopold Nemzeti Parkban. Hosszú 30 kilométer csípőig érő gázlókon és iszapon át, ahol semmi nem mutatja az utat.



A fűmagok nemsokára beterítenek minket, úgy ragadnak ruhánkba, mint a bogáncs, és szörnyen viszketnek. De minden megtett kilométerrel újabb sikerélménnyel leszünk gazdagabbak. És tényleg, hirtelen ott áll előttünk, a Bell. A hatalmas vízmennyiség nagy robajjal zúdul le a rozsdabarna sziklákon a félelmetes kanyon mélyébe, és a levegőben szétszóródó vízcseppeken ezernyi szivárvány táncol. Már csak ráadás, hogy magunkban élvezhetjük, más szájtátiak nélkül.

Másnap elérjük az Imintji roadhouse-t, ahol hideg üdítővel és szendviccsel várják az utazókat. Na meg további információkkal az elkövetkezendő útszakasz állapotáról. A Pentecost folyón nem lehet átkelni, ráadásul tele van harapós kedvű sósvízi krokodilokkal. Az is meglehetősen lesújtó, hogy az állítólagos benzineshordókban csak dízelt találunk.

A Fitzroy Crossing felé vezető másik út szintén le van zárva, így nem élvezhetjük a Windjana Gorge szépségeit. A halálos csöndben, az alacsonyan álló nap lapos sugarainál a szoros szinte rémfilmbe illik. A misztikus hangulatot erősíti a tudat, hogy az édesvízi krokodilok meglehetősen nagy populációja él itt. Ma nem tudom meggyőzni Jörgöt arról, hogy itt kempingezzünk, ezért inkább a Creek alagútban keresünk szállást.

A Creek úgy alakult ki, hogy a víz egy 750 méter hosszú és helyenként akár 12 méter magas alagutat vájt a Napier Range szikláiba. Újratöltött zseblámpáinkkal felderítő útra indulunk. Szerencsére csak később, az útikönyvben olvasunk arról, hogy az alagútban édesvízi krokodilok élnek.

A Purunululu Nemzeti Parkhoz tett kitérő utunk tetőpontjának bizonyult. Purunululu, az őslakosok által használt név a fehérek számára kimondhatatlan volt, így ők egyszerűen Bungle Bungles-nak nevezték el. Kiderül, hogy látogatásunkat tökéletesen időzítettük: az esős évszak után most nyitották meg a területet a látogatók előtt. A számtalan iszapgödörben és vízátfolyásban rendszeres időközönként zuhanyban és iszappakolásban részesíti KTM-jeinket. Az izgalmak fokozódnak, amikor megpillantjuk a fennsíkszerű Bungle Bungle Range sziklatorlaszát. Egyszerre elénk tárul a fényképekről ismert kulissza: szűk szorosok, bizarr homokkő kúpok és óriási méhkaptárnak ható, csíkos homokkő sziklák.

Itt találkozunk Roberttel, a müncheni születésű, Sydneyben élő ausztrállal. Feleségével, Toryval Nyugat-Ausztrália minden szegletét bejárták már. Míg órákig bámuljuk a bush TiVi-t – az ausztrálok igen találóan így nevezik a tábortüzet –, sokat megtudunk az országról és lakóiról, mindenekelőtt a fehérek és a fekete őslakosok feszült viszonyáról. Beszélgetés közben egyszer csak elhangzik a varázsszó: didgeridoo. Robert elképedésére összetekert derékaljamból előhúzom lefolyócsövekből összeállított teleszkópos darbomat. Neki van egy eredeti, termeszek által kivájt, eukaliptuszfából készült példánya.



Így hát két fehér német ül Down Under legmélyén, és próbálgatja az őslakosok dallamait – micsoda bolond világ! A sok abo között, akit hosszú utunk során megkérdeztem, egy sem akadt, aki tudott volna játszani ezen a misztikus hangszeren. Minél tovább üldögélünk ezen a teliholdas éjszakán a lobogó tűz mellett, annál inkább álomvilágban érezzük magunkat. Örökre megigézett bennünket ez a lenyűgöző kontinens a világ másik végén.





A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Figyelő / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Kawasaki ER-6n Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár