2012-08-11 , Írta: Markus Biebricher, Képek: Markus Biebricher

Homokos ösvény, kaktuszok, a távolban strand. Kiszáradt a torkunk, az orrunk, a szemünk és a szánk porral van tele. A kis bódé, a chiringuito friss vizet és értő kéz készítette kagylót kínál. Nem sokkal ezelőtt átkeltünk egy sekély gázlón, ahol még lassítani sem kellett. Hárman gond nélkül átértünk, negyedik társunk elcsúszott a tükörsima, algás talajon. Persze megint Robert. Állandóan elesik, de mindig újra felkel. Még két hete sincs, hogy Ducati GT 1000-ese beszitált a pályán, és ledobta lovasát. De Robertnek szerencséje volt, emellett bátor is. Ég benne a motorozás iránt érzett szenvedély, különben már rég feladta volna. Így most is talpra rángatja a motort, és már nyomja is az önindítót. A Marbellában kölcsönzött XT 660 Z Ténéré beszerzett pár újabb karcolást, ami semmit sem von le az iránta érzett tiszteletből.

Robi lenyeli a fájdalmat, a dortmundi utcai harcokban már megtanulta, hogyan küzdjön meg a kaján, sőt, gúnyos megjegyzésekkel. Ő és Olli, aki Africa Twinje nyergében megmutatja nekünk választott otthona, Andalúzia legszebb tájait, sosem hagyták magukat – régen sem, amikor még igazi punkok voltak.

A kagyló nagyon finom, a tengert még melegnek érezzük. Essi és én a Ruhr-vidéken nőttünk fel – az sem volt habostorta. Ő már kiskorában tudott egykerekezni Ciao robogójával, én meg az első Honda Daxával jól nekimentem a falnak. De csak egy kicsit volt mérges rám. Ifjúkorunk színes volt, 18 évesen mindenkit legyőztünk kétütemű motorjainkkal. Mindig összetartottunk.

JOBB VILÁG EGY HÉTRE

A Rio Guadiarónál ráfordulunk egy kisebb útra, amely a térképen csak egy kanyargós fehér spagetticsíkként vezet El Colmenartól a Los Alcornocales Nemzeti Parkon át az Ubrique felé haladó A 373-ra.


A VÁGYAK ÚGY UGRÁLNAK A VALÓSÁG FÖLÖTT, MINT LAPOS KAVICS A VIZEN

A szinte már valószínűtlenül bizarr Serrania de la Ronda közepén, egy szurdok mélyén fekszenek Ronda település fehér házikói. Még nem akarjuk abbahagyni a motorozást, megfeszítjük a láncokat. Az El Burgóból Ardales felé vezető út egyszer az MA 9011-esen, aztán az MA 445/446-oson megmutat egy kis részt az élet értelméből. El Chorróban tátott szájjal bámuljuk a sziklaszurdokot. Itt tökéletes szállást találunk. Feltérképezzük a hatalmas sziklatornyokat a bobastrói kilátópontig. Az XT-k madártávlatba repítenek minket, aztán vissza békaperspektívába, lélegzetelállító.

Hasonló jelző illik az Antequeránál fekvő El Torcal Nemzeti Parkra. Az erózió miatt itt olyan sziklás táj jött létre, mint egy rakás egymásra halmozott palacsinta. Elképesztő élmény az enduró nyergében átóvatoskodni rajta. Semmi kétség, a táj sokkal izgalmasabb, mint korábbi túráinkon, amikor valamilyen hegyen sátrat vertünk és olcsó bor meg kenyér és a kipufogótól megolvadt sajt mellett királynak éreztük magunkat. Ez most más. A barátaim vállalkozók, nem tudnak teljesen elszakadni a munkájuktól. Legközelebb megint sátrakat kell magunkkal vinnünk – a mobilokat pedig otthon hagynunk. Most egy kitűnő bort szopogatunk Antequerában, szállásunk pedig a számtalan elegáns Parador hotel egyike.


Az A 348, a 7210 és a 7208 Sierra Nevadán át Alpujarrasba vezető aszfaltcsíkjai is magukért beszélnek. Szurdokok, mór várak, tavak, falvak. Újra és újra a kanyarok (ALP 603, GR 461, 471) és a hegyek zseniális keveréke. A többiek is feltankolják a lelküket. Köszönjük ezt a lopott időt! Jövőre veled ugyanitt?

Címkék:

túra , andalúzia

• Andalúzia